Hammerstein,
Hammerstein, 1. Ottó, wetteraui gróf, kinek regényes sorsa a XI.sz.-ban általános föltünést keltett. Miután rokonát, Irmengardot nőül vette, akivel boldog házasságban élt, II. Henrik német császár s utóbb a pápa is azt követelték tőle, hogy nejét házából kiüzze. H. azonban világi és egyházi átok dacára hű maradt nejéhez, mignem végre a császár Andernachhal szemben fekvő várában őt megadásra és engedelmességre kényszerítette (1020). Irmengard azonban most nem engedett és Rómába zarándokolt, hol Bonifác pápa kérését meghallgatta, mire azután a hitvesek II. Konrád császár idejében ujra együtt élhettek. Több ujabb iró, igy Wilbrandt is drámahősnek szemelte ki H.-t.
2. H. Vilmos báró, konzervativ politikus, szül. Ratzovban (Mecklenburgban) 1838 febr. 21. Előbb erdészeti tanulmányokat végzett Tharandban, majd (atyja halála után) Pommerániában fekvő birtokán gazdálkodott. 1876. a stolpei kerület a porosz képviselőházba, 1881. pedig a birodalmi gyülésbe választotta, ahol a szélső konzervativ párthoz csatlakozott. 1881. átvette a Kreuzzeitung szerkesztését, melynek hasábjain e lapnál már megszokott reakcionárius elveket hangoztatta. Egyuttal a kartell-párthoz tartozó mérsékelt konzervativ képviselőket, nemkülönben a kormányt (állítólagos) szabadelvüsége miatt ismételten megtámadta. Ennek szakadás lett a vége a centrum soraiban, egyuttal azonban H.-t kilépésre kényszerítették, midőn pedig a Kreuzzeitungban magát a császárt is megtámadta, a középpárt és kormány egyaránt elejtették és ekkor (1890) a választáson meg is bukott. 1892. azonban pótválasztás utján ujra mandátumhoz jutott (Halle-Herfordban) és az 1893. évi választásokban is győzött kerületében. H. tipikus képviselője annak az ultrakonzervativ pártnak, mely a népdal szavaival élve azt tartja: «Und der König absolut, wenn er unsern Willen thut».
