Gyulai
Gyulai, 1. László, festő és rajztanár, szül. Békés-Gyulán 1847. Kiképeztetését a festőművészetben a bécsi, nürnbergi s később a müncheni akadémián nyerte, mely utóbbi helyen 1873. saját műterme is volt. Ebben az évben, berlini és müncheni műárusok megbizásából, a magyar népélet több érdekes jelenetét festette s műveit a müncheni Kunstverei-ban ki is állította. Gyulait 1874. a selmecbányai kir. gimnáziumhoz nevezték ki rajztanárnak, majd 1878. Ujvidékre, két év mulva pedig Budapestre helyezték át s azóta, mint az I. kerületi állami pedagogium rendes tanára s az országos rajztanár-vizsgáló bizottság tagja, folytonosan a fővárosban működik. Gy. főleg mint illusztrátor keltett figyelmet s tanárkodásának ideje alatt nemcsak képes lapjainak számára, hanem egyes irók illusztrált kiadásaihoz is számtalan rajzot készített. Illusztrálta Jókai, Mikszáth, Vas gereben, P. Szathmáry Károly elbeszélő műveit, Vörösmarty Zalán futását, Arany János dalait., s ezeken kivül Petőfi, Tompa és Szász Károly egyes költeményeihez készített sikerült rajzokat. Önálló műveivel gyakran fölkereste a képzőművészeti társulat kiállításait s festményeiben első sorban mindig hangulatkeltésre törekedett. Nevezetesebb képei: A betlehem-járók, Szárazmalom előtt, Csárda előtt, Kertek alatt, Esti hangulat, Temetőben, Kőrös partján, Falusi muzsikusok, Arató leányok, Falu vége stb. Festményeihez a legszebb motivumokat az Alföld szolgáltatja.
2. Gy. Pál (nagyváradi), költő és kritikus, szül. Kolozsvárt 1826 jan. 25. Tanulását a kolozsvári református kollégiumban végezte, melybe nyolc éves korában lépett be; az iskolai tanulás mellett nagy kedvvel folytatta az olvasgatást, örömest buvárkodott atyja könyvtárában, de különösen rajongott a szinészetért. Épen Kolozsvárnak volt első állandó magyar szinháza, melyben rendszerint jeles társulatok működtek. Gy. szerette eljátszani a látott darabokat és leirni tartalmukat. 14 éves korában elvesztette atyját (1840). A népes család szerény nyugdijra és kis birtokuk jövedelmére volt utalva, s Gy., hogy édes anyját kimélje, kisebb gyermekek tanításával foglalkozott a kollégiumban. 1841-42. a kollégiumi olvasókör könyvtárnoka lévén, bentlakott a könyvtárszobában, amit nem mulasztott el önképzésére kizsákmányolni. Megismerkedett a magyar szépirodalom akkori organumaival, a kor ujabb költőinek, kik közül Vörösmarty tett rá legmélyebb hatást; magánszorgalomból megtanult németül és franciául, s fordítgatta Goethét, Schillert, Heinét és olvasgatta Voltaire, Rousseaut, Hugo Viktort, Lamartinet és Molieret. Eredeti dolgozatokat is készített s 1842. megjelent egy verse (a Hunyadi János c. epigramm) az Atheneumban, a kor első szépirodalmi lapjában. A következő évben ujra föllépett ugyanitt, továbbá a Garay Regélőjében, Kőváry László Beszélytárában és a Kolozsvári Társalkodóban is versekkel és kisebb dolgozatokkal, de legállandóbban az Erdélyi Hiradóba dolgozott. Ily módon még mint félig gyermek megismerkedett az erdélyi irókkal, Krizával, Brassaival és br. Kemény Zsigmonddal. 1843-1845. a jogot végezte s ez alatt egy előkelő erdélyi családnál volt nevelő; tizenhét éves kora óta maga tartotta fenn magát. Akkori szokás szerint még teologián is benmaradt a kollégiumban. Ekkor Bethlen János gróf meg hivta gyermekei mellé mentorul, s Gy.-nak e nevezetes államférfiu házánál (1845-1848) alkalma nyilt megismerkedni Erdély közéletének legkitünőbb alakjaival s gyarapítani világismeretét és politikai műveltségét. Ezalatt irói pályáját is növekvő sikerrel folytatta. 1844-46. három pályadijat nyert Kolozsvárt, Erdély irodalomtörténetéről, a párbajról és a nyelvbeli purizmusról szóló dolgozataival. A Férj és nő cimü novellája 1846. a Vahot Imre Pesti Divatlapjában élénk figyelmet ébresztett, mire az Aranycsináló novelláját adta ki az Urházy szerkesztette Unio c. zsebkönyvben (1847). Irt az Életképekbe (szerk. Jókai) és győri hazánkba is. Torma Károly - a mostani jeles archeologus - szállásán Urházyval, Szilágyi Sándorral együtt egy kis irói magánkörben szoktak volt összejönni. Nyilvánosan is fellépett szinibirálatokkal az Erdélyi Hiradóban és könyvismertetésekkel a Regélőben.
A teologia elvégeztével, 1847 őszén a kollégium költészeti osztályának köztanítójául választották meg, ugyanakkor belépett az Erdélyi Hiradó szerkesztőségébe is. Az 1848-iki mozgalmak kezdetekor a kolozsvári ifjuság élén szerepelt, tüntetett és lelkes cikkeket irt az unió mellet, Mentovich Ferenccel és Szász Károlylyal összefogva egy füzet politikai költeményt adott ki Nemzeti szinek c. alatt (Kolozsvár 1848). Majd Pestre, a nemzeti élet központjába vágyván, Teleki Domokos gróf, Küküllő vármegye követének titkára lett s vele a fővárosba jött. A szabadságharc alatt költeményeket irt és a lapokba dolgozott, a katasztrófa után pedig az első irók közt volt, kik a nemzetben a hitet és bizalmat ébrentartani siettek. Pesten szorosabbra füzte ismeretségét Kemény Zsigmonddal; és benső barátságot kötött Csengeryvel, Eötvössel, Pákh Alberttel és Aranynyal. Irt a Szilágyi Sándortól szerkesztett Forradalmi Emléklapokba, Magyar Irók Füzeteibe, Röpivekbe, továbbá a Hölgyfutárba, a Pesti naplóba és az Értesítőbe. Lirai költeményei a hazafi-bánat, szerelmi érzés és a szülőföld iránti szeretet megható és korrekt kifejezésével népszerübb költőink közé emelték, a Losonczi Phoenixben (1851) megjelent novellája: A vén szinész pedig korrajzoló és jellemző erejével beszélyirói hirét alapította meg. Ugyanekkor a Szilágyi Röpiveiben és a Pesti Naplóban kezdte meg kritikai működését is. Ezalatt Telekivel hol Pesten, hol Erdélyben tartózkodott. 1852. őszén elhagyva titkári állását, végleg Pestre költözött, ahol egy nevelőintézetben vállalt tanári állást. Pákh Alberttel részt vett 1853. a Szépirodalmi Lapok meglapításában, mely választékosabb irányt törekedett meghonosítani, azonban nemsokára megszünt. Ugyancsak Pákhkal részt vett az Ujabbkori Ismeretek Tára szerkesztésében, kritikákat irt az Uj Magyar Muzeumba és a hivatalos Budapesti Hirlapba, mely a kritika terén nem gátolta a vélemény szabadságát. 1855-től kezdve Kemény mellett a Pesti Napló munkatársa volt, kivált könyv- és szinbirálatokat irt. Kritikai működését az izlés, az alaposság, igazságos szigor és meggyőződésének semmi tekintetet nem ismerő kimondása épp oly tanulságossá mint félelmessé tette, s nyiltsága sok ellenséget szerzett neki. Ekkor vivta nevezetes polemiáit a régibb költőkben elfogult Toldival, Petőfi és arany nemzeti irányának esztétikai elismerése érdekében, másrészt kemény birálataival az értetlen Petőfi-utánzók sekélyes és pongyola irányát vette üldözőbe és Petőfi igazi jelentőségének megvilágításában fáradozott. Irodalomtörténeti fontosságu dolgozatai ez időből: Petőfi Sándor és lirai költészetünk (Uj Magyar Muzsa 18854); Az ujabb epikusok és lirikusokról (Budapesti Hirlap 1855) s pár évvel későbbről: A nemzeti szinház és drámairodalmunk (Budapesti Szemle 1857).
1855. gróf Nádasdy Tamás mentorául külföldi utra ment. Egy évet Berlinben és Párisban töltöttek, majd Münchenbe jöttek át; itt az ifju gróf 1856 végén elhalt. Gy. szélesebb látókörrel, irodalmi és művészeti tanulmányokkal gazdagodva tért haza; ismét dolgozott a Vasárnapi Ujságba és a Budapesti Szemlébe (itt jelent meg többek közt a Jókai Dózsa Györgyéről irt erős birálata), ekkor irta: Egy régi udvarház utolsó gazdája és Glück - Szerencse ur c. hiressé vált rajzait; a pesti ref. teologián pedig magyar irodalmi előadásokat tartott. 1858. nőül vevén Szendrey Máriát, Petőfiné hugát, vele boldog családi tüzhelyt alapított és Kolozsvárra költözött a kollégium meghivására tanárnak. Ez év végén az uj életre kelt akadémia levelező tagjául választotta; székét itt Katona József és Bánk bánja c. értekezésével foglalta el (megjelent a Budapesti Szemlében 1861), melyből később a hasonló cimü könyv nőtte ki magát. 1860. pedig a Kisfaludy-társaság választotta rendes tagjául. Kolozsvárt a százados Kazinczy-ünnepen (1859) mondta emlékbeszédét Kazinczy fölött; előkelő részt vett az Erdélyi muzeum munkálkodásában, sürgette a székely népdalok és balladák gyüjtését, hangoztatta e termékek jelentőségét és eszközlésével jelent meg Kriza hires gyüjteménye is (Vadrózsák 1863). Amint a 60-as évek elején mind több jeles iró (Arany is) gyülekezett Pestre, Gy. is visszatért 1862 elején a fővárosba, ahol Arany Szépirodalmi Figyelőjének segédszerkesztője lett, egyszersmind buzgó titkára a magyar irók segélyegyletének (1876-ig); e társaság megbizásából és javára szerkeszté a legjobb iróink közremüködésével a Részvét-könyvét 81863), melybe ő a Széchenyieskedők c. szatirát irta. Feljötte után tanára volt a pesti ref. gimnáziumnak 1864-ig, amikor a sziniképző aligazgatójává és dramaturgiai szaktanárává nevezték ki. A nemzeti szinház állandó drámabirálója is lévén, ezzel hajlamainak és irodalmi multjának megfelelő hatáskört nyert. Tevékeny részt vett, főleg mint biráló az akadémia és a Kisfaludy-társaság munkálkodásában, a drámai pályázatok fölött mint előadó rendesen ő hallatta az akadémia itéletét. Számos költeménye, beszélye, dramaturgiai és kritikai dolgozata jelent meg Arany lapjaiban, a Budapesti Szemlében, Vasárnapi Ujságban, Budapesti Közlönyben és másutt s politikai cikkeket is irt Deákpárti szellemben a Pesti Vigadóba.
Ez ujabb pesti tartózkodás nyitja meg önálló köteteinek és kiadványainak sorozatát is. 1863. kiadta Petőfi vegyes műveit 3. köt., bevezetéssel, majd Vörösmarty minden munkáit 1863-64., 12 köt. ( irodalmunkban a kritikai kiadások mintái), s megirta Vörösmarty életrajzát (Pest 1866. jutányos kiad. 1869, 2. javított kiad. 1879, 3. javított kiad. 1890), mely az elbeszélés és a jellemzés művészetére nézve irodalmunknak maig felül nem mult monográfiája, magában foglalja e század első fele irodalmi mozgalmainak birálatos rajzát is. Az 1866-iki kolera elragadta hitvesét s e veszteség fájdalma és az apai gond számos szép költeményre ihlette. Ujra többé nem nősülve, a munkában keresett enyhületet. Kiadta válogatott beszélyeit, Vázlatok és képek (2 köt., pest 1867). Külön is megjelent beszélyei: A vén szinész (2 kiadás, Olcsó könyvtár, 1877); Egy régi udvarház utolsó gazdája (3 kiad., Budapest 1884), Nők a tükör előtt (u.o. 1888). Az említett 2 kötet darabjai németül is mind megjelentek pesti és bécsi lapok tárcáiban, a Régi udvarház angolul is a Cornhill magazinban, 1872., ugy ez, valamint A vén szinész Reclam Universal-Bibliothekjában is. Továbbá kiadta Költeményeit (Pest 1870, 2-ik bőv. kiad. arcképpel Budapest 1882, 3. bőv. kiadás u. o. 1894; diszkiadás Hirsch Nelli rajzaival, 1894; minde kiadások darabjai erősen megválogatva; a két utóbbi kiad. versei 1893-ig). A Kisfaludy-társaság megbizásából kiadta Pákh Albert humoros életképeit (1870) és Kemény Zs. Tanulmányait (2 köt., 1870). Ezalatt jelent meg A népszerüség c. szatirája (Bécs 1868). Az akadémia Vörösmarty életrajzát 1868., költeményeit pedig 1873. a Marczibányi-dijjal koszoruzta, őt magát 1867. rendes taggá, 1870. pedig a nyelv- és széptudományi osztály titkárává választotta. E minőségben szerkeszti az I. osztály Értekezéseit. A Kisfaludy-társaság az ő mozgatásaira karolta fel ujra a népköltési termékek gyüjtésének ügyét s igy szerkesztette Arany Lászlóval a Magyar Népköltési Gyüjeményt, 3 köt. (1872-1882), részben az ő becses jegyzeteivel (a dalokról, balladákról és misztériumokról). 18783. a Kisfaludy-társaság alelnökévé választotta, ugyanez idő óta szerkeszti a Budapesti Szemlét és a Franklin-társulat megbizásából az Olcsó Könyvtár cimü vállalatot. 1876. jan. 25. 50. születése napja alkalmával a kolozsvári egyetem doktori oklevéllel tisztelte meg. 1876. a budapesti egyetem meghivta őt a Toldy Ferenc halálával megürült magyar irodalmi tanszékre, miáltal ismét uj hatáskörhöz jutott, a hol a magyar irodalomtörténet művelésére egész uj nemzedéket nevelt. Működésének súlypontja azóta itt, az akadémiában, a Kisfaludy-társaságban és a saját folyóiratában (Budapesti Szemle) van. A Kisfaludy-társaság 1879. elnökévé választotta. E társaság évi közgyülésein tartott elnöki megnyitói egy-egy fontosabb irodalmi kérdést vitatnak meg s élénken szokták foglalkoztatni a közvéleményt. Még nevezetesebbek azonban emlékbeszédei, melyeket az akadémiában és a Kisfaludy-társaságban tartott (igy 1872. Eötvös József báró, 1883. Arany János felett stb.) s melyek magvas jellemzésökkel tünnek ki. Egy gyüjteményök: Emlékbeszédek 1879 jelent meg, ujabb kiadás 1890 (Jeles irók iskolai tára; külön is Arany János, emlékbeszéd, Olcsó Könyvtár 1891). Egyéb önálló művei: Katona József és Bánk bánja (1883); Szilágyi és Hajmási (költői beszély, Olcsó Könyvtár, 1883); Széchenyi István mint iró, Olcsó Könyvtár (1892). Irói érdemei alapján 1883. az ujjászervezett főrendiház tagjává neveztetett ki.
Gy. meggyőződésénél fogva kritikai képviselője Petőfi és Arany nemzeti irányának, melynek esztétikai jogosultságát ő mutatta ki először és méltatta legteljesebben. Kritikai és szépirodalmi ereje egyesül irodalomtörténeti műveiben, kivált a Vörösmartyban és katonában, melyek a korrajzi és irodalomtörténeti háttér eleven és hű kirajzolásával, hősük pályájának reális jellemzésével s a tartalom és előadás művészetével uj módszert inauguáltal és iskolát alapítottak irodalomtörténetünkben. Emlékbeszédei is megannyi irodalmi tanulmányok, általán az essainek is ő adta meg művészi formáját nálunk. Legkitünőbb elbeszélő költeménye az eddig negyedfél énekig vitt Romhányi c. verses regény byronias modorban, egy sokat igérő alkotás kitünő korrajzi és lélekfestő részletekkel. Lirája ujabb termékeit a Budapesti Szemlében szokta közölni. V. ö. Toldy F., M. Költ. Kézikönyve V.; Szász K., Vasárnapi Ujság 1869, 50. sz. és Magyarország és a Nagyvilág 1876, 42. sz.; Beöthy Zsolt, Irod. tört. II.; Dömötör János Munkái 81878); a-r, Egy angol kritikai lap Gyulai Pálról (Budapesti Közlöny 1869, 87. sz.); Arany László, Gyulai Vázlatok és Képekje (Budapesti Közlöny 1869, 87. sz.).
3. Gy. Rudolf Gyula, történész, szül Budapesten 1848 máj. 2. Tanult Komáromban, Pozsonyban. 1864. lépett a Benedek-rendbe, ahol tanári és papi kiképeztetését nyerte. 1871. szentelték pappá. Ugyanazon évben került Kőszegre tanárnak, 1874. a pannonhalmi főiskolán a magyar és görög irodalom tanára volt. 1875. és 1876. Esztergomban tanárkodott, 1877. óta pedig Komáromban tanár. 1886. megalapította a komárommegyei és városi tört.-régészeti egyletet, melynek azóta titkára, 1888. pedig létesítette a ref. kollégium nagytermében elhelyezett régészeti muzeumot, melynek azóta őre, 1887 óta Komárom vármegye és város monográfiájának előkészítésére vonatkozó számos uttörő dolgozatát részint a helyi lapokban, részint a komárommegyei és városi tört.-régészeti egylet jelentéseiben közölte.
