Gyikok
Gyikok (állat, Saurii, l. a mellékelt két képet, amelyeknek egyike szines),
GYIKOK. II.
)
1.Fali gyík. (Lacerta muralis Laur.) - 2.Pannoniai mereszke. (Ablepharus pannonicus Fitz.) - 3. Zöld gyík (Lacerta viridis Laur.) Hím.
a csuszómászók egyik rendje, megnyult, néha kigyóforma testtel; fejüket a törzstől gyakran nyak választja el, farkuk hosszu és vékonyodott, lábuk rendesen két pár van, néha azonban vagy az első, vagy a hátulsó pár csenevész vagy pedig mindkét pár elcsenevészedett (Angvis); a lábak különböző célokra szolgálhatnak, majd
Fürge gyik. (Lacerta agilis). Term. nagys.
egyszerüen a törzs emelésére, majd kapaszkodásra és ásásra. Valamennyinél váll- és medenceövet találunk. A kigyóktól főleg abban különböznek, hogy állkapcsaikat oldalirányban nem mozgathatják. Fogazatuk igen változatos, de nem oly tökéletes, mint a kigyóké és fogaik mindig a csontokra nőttek; csatornás méregfoga csupán az Észak-Amerika déli államaiban tenyésző Heloderma fajoknak van, mig a többiek méregtelenek. Nyelvül majd rövid és csak igen kis mértékben kitolható, majd hosszu,
Törékeny kuszma. (Anguis fragilis). 3/5.
vékony, villás és messzire kiölthető s általában annyira változatos, hogy az osztályozásnál irányadó. Szemeiknek pislogó hártyájuk is van s az alsó szempilla mozgékony. Testüket pikkelyek vagy nagyobb páncéllemezek födik, de vannak szemölcsös és tüskés testüek is; egyik-másiknak fején, állán, hátán bőrlebeny vagy taraj emelkedik, sőt van olyan is, melynek oldalain hártyás bőrlebeny terül el (Gyiksárkány). Néhánynak combján a belső oldalon és az alfelnyilás körül bőrmirigyek
Repülő gyík. (Draco volans). Term. nagys.
vannak. testüknek szinét gyakran változtatják s egyik-másik feltünően szintjátszó (Chamaeleon). A nőstények tojásokat raknak le, de vannak eleventszülők is. Valamennyien rovarokkal és férgekkel táplálkoznak s igen békés természetüek. A nagyobb testüek és ragyogóbb szinüek a forró földövet lakják; egyes családok csak az ó-, mások ellenben csak az uj-világban tenyésznek. Kihalt fajt még eddig keveset ismerünk, valódi Gy.-at csak a középjura óta s a mostan élőkhöz közel állókat csak a
Skink (Scincus officinalis). Term. nagys.
legfiatalabb harmadkori rétegekben találtak. Az eddig ismert 1200 fajt mintegy 300 nembe és 27 családba osztják. A nyelv szerkezete alapján négy csoportba különíthetők, nevezetesen: 1. Rövid nyelvüek (Brevilingvia), rövid, vastag, csak alig kiölthető nyelvvel, szempillákkal, váll- és medenceövvel, de gyakran végtagok nélkül: ide tartozik a Kuszma, a seltopuzik, melyek közül az első hazánkban közönséges, a másik Dalmáciában honos s a csenevész lábu Ablepharus pannonicus Fitz
Tüskés gyík. (Stellio vulgaris). 1/2.
a budai hegyekből (l. Ablepharus). 2. Féregnyelvüek (Vermilingvia), messze kiölthető féregforma nyelvvel, oldalt összenyomott testtel. Egyetlen család tartozik ide nevezetesen a Chamoeleontidák. 3. Hasadt nyelvüek (Fissilingvia), hosszu, vékony, kiölthető, villás hegyü nyelvvel; ó-világi fajai a valódi gyikok és Monitoridák, uj-világi fajai az Ameividák. 4. Vastag nyelvüek (Crassuóilingvia), vastag , husos, ki nem ölthető nyelvvel. Forró-öviek, minők a Gekko-félék (l.o.), a gyiksárkány,
Tarajos basziliszkus. (Basiliscus mitratus).1/3.
melynek oldalain a kinőtt bordák között a levegőben való tovaszállást elősegítő bőrhártya van kifeszítve. Az ötödik csoport a Gyürüsgyikok (Amphisbaenidae), lábatlan, pikkelytelen testtel .V. Ö. Duméril és Bibrau, Herpetologie générale (Páris 1834-54); Schreiber, Herpetologia eruropaea (Braunschweig 1875).
