Gvadányi
Gvadányi József gróf, lovas generális, magyar iró, szül. Rudabányán, Borsodmegyében 1725 okt. 16., megh. Szakolcán 1801 december 21. Olasz eredetü családja III. Ferdinánd idejében került Ausztriába, 1686. Sszobieszkytől lengyel grófi rangot nyert és a Forgách-családdal kötött házasság révén 1687. magyar indigenátust kaptak. G. alig tiz éves korától kezdve a jezsuiták egri gimnáziumában tanult, sok csintalansága mellett is mind az öt osztályban jeles eredménynyel. Itt szerette meg a verselést s annyira vitte, hogy három óra alatt 100 deák distichont irhatott. A filozofiai tanfolyamot a nagyszombati egyetemen hallgatta, s akkora előmenetelt tett, hogy 19 éves korában 162 tanulótársa közt mint elsőt avatták baccalaureussá, a szokásos szigorlat és nyilvános vitatkozás után. A családi hagyományokhoz hiven és a maga hajlamához képest a katonai pályára lépett. 1744 jan. 2. beállt a Szirmai-féle gyalogezredbe mint zászlótartó. Csehországban két csatában küzdött a poroszok ellen. A következő évben Olaszországba rendelték ezredét s itt két év alatt öt táborozásban vett részt. 1747. a francia területre tett egy beütés alkalmával fogságba került s 4 hétig volt Tuolonba bezárva, amikor a hadi foglyok kicserelése utján megszabadult. Kevéssel utóbb egy hid védelme közben ballábát lőtte át egy golyó s mialatt sebéből lábbadozott, főhadnagygyá léptették elő. 1752. már mint kapitány nőül vette br. Horeczky Franciskát, de ez nemsokára meghalt, miután 3 gyermeke született; G. a hétéves háborut végigharcolta, legalább hét ütközetben részt vett, 1757 okt. 15. Hadik seregének, mely Berlint megsarcolta, G. volt mint kapitány 111 katonával az előcsapatja. A hubertsburgi béke után (1763) már mint őrnagy a nádor-huszárezredben, Magyarországban állomásozott, a beregmegyei Badaló helységben. Itt mindenféle dévaj kalandokkal, bravuros vadászatokkal üzte el unalmát, nyilt házat tartott, bejárta a vidéket is, összejárt a földesurakkal és megismerkedett a néppel. Itteni életmódját eleven vonásokkal irta le a Badalai dolgok-ban. 1766. Szatmárra, majd Mármaros-Szigetre helyezték át, ekkor már alezredes volt. Kalandozásait mindig folytatta, sokszor megfordult Nagy-Peleskén, melynek földesura, Becskey György, jóbarátja volt. Itt szerezte későbbi epikájának anyagát. Mármarosban körülbelül 1775-ig maradt, ezalatt ezredessé lett s előbb a gr. Kálnoky-, majd a gr. Nádady-ezredhez tették át. Rendtartó feljebbvaló volt, de emberségeért, magyaros egyéniségeért katonáinak bálványa. 1775. Galiciába helyezték át, ott érte a generálisi kinevezés 1783 febr. 24. Ekkor, 38 évi szolgálat után, nyugalomba lépett. Szakolcára vonult vissza, hol renaissance-kastélyt épített, ujra nősült s kertészkedéssel és könyvolvasással foglalkozott. Ez utóbbi még táborozásai közben is szenvedélye volt. Télen vadászgatott, nyaranként elrándult a pöstyéni fürdőbe, amellett összetartott a vidék földesuraival, bejárt a megyegyülésre és megjelent az 1790-91. országgyülésen is. A nyugalom ez évei alatt eljutottak hozzá az éledő magyar irodalom mozgalmai. Ő is tollat ragadott a nemzeti nyelv javáért, munkákat bocsátott közre s levelezést kezdett a kor iróival és irónőivel: Péczeli Józseffel, Baróti Szabó Dáviddal, Mindszenti Sámuellel, Csizi Istvánnal, Molnár Borbálával és Fábián Juliannával stb. A 90-es években lelkesen izgatott a magyar viselet mellett. «Mars és Apollo» népszerü hive iránt halálakor országszerte nagy részvét nyilatkozott.
Mint iró Dugonicscsal és Pálóczi Horvát Ádámmal együtt azt a csoportot alkotja, melyet mult századvégi irodalmi irányaink közt magyaros iskolának szoktunk nevezni. G. epikus volt, Gyöngyösi István tartotta szem előtt, négyes versekben, zamatos nyelven irt. Első munkája nyomtatásban: Pöstényi förödés, 1878., egyes apró mulatságos kalandok előadása, de nem éppen finnyás izléssel. Sokkal nevezetesebbek G. következő munkái: Egy falusi nótáriusnak budai utazása, melyet önnönmaga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérü magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt (Pozsony és Komárom 1790; irta 1787 okt. 2.-dec. 20.). A szatirikus célzatu munkát gyorsan megkedvelték a peleskei nótárius sikerült alakjáért (melynek megteremtése G. legfőbb érdeme), konzervativ magyaros szelleméért, mely az idegen erkölcsöket és viseletet egyaránt nevetségessé teszi és a magyar életből vett pompás jeleneteiért. Valóságos népkönyvvé lett; e század elején is kapós volt, legujabban Gyulai Pál adta ki az Olcsó Könyvtárban; ezen alapszik Gaál József hires bohózata is. Már 1792. is keletkezett hatása alatt egy apokrif prózai munka: A peleskei nótáriusnak pokolba menetele (Basilie 1792), melyet, midőn 1863. előkerült, Arany és Toldy véleménye alapján egy ideig a G.-énak tartottak. Maga azonban G. is irt folytatást. A falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége, halála és testamentoma, melyeket kétsoros versekkel kiadott és uj esztendőbéli ajándékba hazánk dámáinak és gavallérainak nagy szivességgel nyujtja gróf G. J., magyar lovas generális (Pozsony 1796). E versezet azonban távolról sem versenyez az első nótáriussal; de mind költői értékre, mind kedveltségre nézve méltán sorakozik ahhoz: Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszki Móricnak életek, földön, tengereken álmélkodásra méltó történetjeiknek s véghez vitt dolgaiknak leirása, amelyket hazánk dámáinak kedvekért versekbe foglalt (Pozsony 1793). Ennek első része a Rontó Pál eredeti leleményével, genrehelyzeteivel és zamatos előadásával sokkal fölötte áll a Benyovszky-féle résznek. Ez is napjainkig a ponyván forog. Említésre méltó még G.-nak egy röpirata: A mostan folyó országgyülésnek satyrico-critice való leirása, amelyet egy Istenmezején lakó palócnak szinlése alatt irta azon buzgó szivvel biró hazafi, akinek pennájából folyt ki a Falusi Nótáriusnak Budára való utazása (Lipcse 1790). Verses levelezései Molnár Borbálával 1795., Fábián Juliannával 1798. jelentek meg. Egyéb munkái: A mostan folyó török háborura célozó gondolatok (Pozsony és Komárom 1780, irta 1789); Tizenkettődik Károly Svécia ország királyának élete stb. 1792. (Voltaire nyomán, majdnem szószerint). Sokáig dolgozott egy nagy világtörténeten: A világnak közönséges históriája stb. Első kötete 1796. jelent meg s ettőlfogva évenkint egy kötetet bocsátott közre; ő 6 kötetet irt meg, halála után, 1805. Kis János folytatta még egy kötettel, azzal megszünt a vállalat. E munka is kompiláció Rollin, Milóth, Baumgarten és Schröck történeti műveiből. V. ö. Kovács Dénes, Gróf G. J. élete és munkái (Budapest 1884); Arany J., Prózai dolgozatok; Toldy, Beöthy irodalomtörténete; Greguss, P. Napló 1854. 212; Werner Adolf, Gr. G. J., a székesfehérvári kat. főgimnázium Értesítője 1891-92. Főmunka azonban Gvadányira a Széchy Károly nagy monográfiája (Budapest 1894).
