Grundtvig,

Teljes szövegű keresés

Grundtvig, 1. Miklós Frigyes Severin, dán protestáns hittudós és költő, született Udbyban Seelandon 1783 szept. 8., megh. Kopenhágában 1872 szept. 2. A most említett helyen bevégezvén teologiai tanulmányait (1810), atyja mellett segédlelkészkedett, 1813 után kopenhágai lelkész lett, hol egyszersmind a dán nép őstörténetével s mondáival foglalkozott; midőn VI. Frigyes király az itteni egyik főtemplom lelkészül kinevezte, lelke egész hevével megtámadta az egyre hódító észelviséget és oly szenvedélylyel küzdött az apák lutheri igazhitüsége mellett, hogy emiatt egyházi hatóságaival összeütközésbe jött; hivataláról lemondott, hogy az államegyházat annál szabadabban ostromolhassa, melynek helyébe ő népegyházat akart állítani, mely csupán az apostoli hitformát ismerné el szabályozóul. 1839. ismét elfoglalta Kopenhága egyik lelkészi állomását, de miután 1848. Dánia ellenséges viszonyba jött Németországgal, ő is mint tullelkes hazafi ellenségévé lett még a német földön született lutheri reformációnak is, és egy az államtól teljesen különválasztandó s az ős dán mitológia némely gondolatait magába felvevő egyház létesítése mellett buzgólkodott. Vallásos iratai közt nevezetesebbek Christelig Söndagsbog (3 köt.); Sangverk til der danske kirke (5 köt.). Más költői és történelmi művei ritka szépségről és erőről tanuskodnak, és maig is kedvencei a dán népnek. Legnagyobb érdeme G.-nak az ő nevéről elnevezett «magasabb népiskolák» megalapítása, amelyek azóta egész Skandináviában elterjedtek.
2. G. Svend Hersleb, dán filologus, szül. 1824., megh. 1883. Az északi népköltészet alapos ismerője. Gyüjteményei és iratai közt a legtartalmasabb a Danmarks gamle Folkeviser (1853-1883), amely - sajnos - befejezetlenül maradt és arra volt hivatva, hogy az északi népköltészet egész kincsesházát fölölelje magába, s azt ugy történeti, mint kritikai, valamint filologiai szempontból megvilágítsa.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem