Grouchy

Teljes szövegű keresés

Grouchy (ejtsd: grusi) Emánuel gróf, francia marsal, szül. Párisban 1766 okt. 23., megh. St. Etienneben 1847 máj. 29. Hadipályáját már 14 éves korában megkezdette s 19 éves korában kapitány volt a királyi testőrségben. A forradalom kitörésekor a forradalmi párthoz csatlakozott, 1795. dandártábornok és táborkari főnök lett a nyugati hadseregnél, 1798. Joubert alatt Olaszországban harcolt s Novinál sulyos sebet kapott és fogságba esett. Kiszabadulása után előbb Graubündenbe, majd Moreau hadseregéhez Németországba ment s jelentékeny része volt a hohenlindeni győzelem kivivásában. Az 1806. és 1807 hadjáratokban is kitünt s 1809. Wagramnál, mint az összes lovasság parancsnoka oly ügyességet fejtett ki, hogy Napoleon a becsületrend főtisztjévé nevezte ki. Az 1812. hadjáratban mint a lovasság egy részének vezére vett részt, de 1813. elhagyta a hadsereget, mivel a császár kérését, hogy hadtestparancsnok legyen, nem teljesítette. Midőn a szövetségesek 1814. a Rajnát átlépték, ismét szolgálatba lépett, nagy vitézséggel küzdött Troyes, Joinvilliers stb. mellett s Craonnenál sulyos sebet kapott. Az első restauráció után számüzetett, de már 1815 elején visszatért. Midőn Napoleon Elba szigetét elhagyva, Franciaországban kikötött, G. azonnal hozzácsatlakozott s szétverte az Angouleme herceg vezérlete alatt állott királyi csapatokat, amiért Napoleon marsallá és az összes lovasság parancsnokává nevezte ki. A ligny-i csata után őt bizta meg Napoleon a porosz hadsereg üldözésével s ő a császár parancsát betü szerint véve, jun. 18. Wavrenál megtámadta a Thielmann által vezetett porosz hadtestet, ahelyett, hogy mint tábornokai sürgettték, az ágyudörgés után Waterloo felé sietett volna. Napoleon, ki eközben Waterloonál egyre várta G. megérkezését, utóbb őt okolta csata veszteségével és még emlékirataiban is G.-t tüntette fel bünbak gyanánt. G. a waterloo-i csata után Namurbe vonult vissza, s miután a szövetségeseket hiába igyekezett visszatartani, hadseregével Páris felé visszatért. A Bourbonok másodszori visszatérése után mint számüzött Észak-Amerikába ment s csak 1819. nyert engedélyt a visszatérésre. A juliusi forradalom után Lajos Fülöp elismerte marsallnak s 1832. pairré nevezte ki. Emlékiratait unokája adta ki (Mémoires du maréchal de G., Páris 1873-74, 5 köt.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem