Gounod
Gounod (ejtsd: gunó) Károly Ferenc, francia zeneköltő, szül. Párisban 1818 jun. 17., megh. u. o. 1893. okt. 17. Festő fia, zenei hajlamait anyjától örökölte, 12 éves korában Mozart Don Juanját láta az operaházban s ez hatott rá annyira, hogy zenész lett. A Conservatorire-on Halévy, Paër, Lesueur voltak mesterei; 1837. második dijat nyert, 1839. pedig Ferrand c. kántátéval a római utazási ösztöndijat. Három évi római tartózkodás alaposan megismertette vele az egyházi zene remkeit; irt misét, melyet még Rómában adtak elő, s requiemet, melyet visszatértében, 1842. Bécsben énekeltek; ezuttal ismerkedett meg Schumann zenéjével s ezóta a német művészet nagy hatással volt reá. Otthon templomi karnagy lett s annyira a vallás légkörében élt, hogy csaknem belépett az egyházi rendbe; misével tünt is fel először; Messe Solennelle-jét 1851. London egy hangversenytermében magasztalva fogadták. De már ekkor megirta operáját, Sappho-t, mely ugyan 1851. (s átdolgozva 1884.) nem aratott valami fényes sikert, de eljegyezte őt a dalműnek. G. 1852-59. a férfi-dalegyesületek Orphéon c. szövetségének karnagya volt irt számára két misét és énekkarokat, közben a Nonne sanglante (Vérző apáca) c. cseh mondát (1845) s Moliére Botcsinálta doktorát (1858) dolgozta fel operának; óstilusu karénekeket irt Ponsard Ulysses c. szinművéhez, végre megalkotta szinekben leggazdagabb művét: a Faust c. remek operát; kitünő szövege Barbier Gyula és Carré Mihály műve (1859 márc. 19. adta elő a Théatre lyrique; csak 10 év mulva vette föl műsorába a Nagy-opera, mely most, 25 év után, készül ezredik előadására). Philemon és Baucis (1860) már a Nagy-operában került szinre; Sába királynője is (1862., Londonban Irene c. alatt.) Mircille (1864., bretagnei legenda) és a Galamb (vig opera, 1866) után következett második remeke: Roméo et Juliette, szintén Barbier és Carré szöv. (1867., szintén a Théatre lyrique-ben), de amelynek érzelgőssége ma már ellenkasztja a hallgató érdeklődését; uj elem benne a zenekar tulnyomó szerepe. Ujabb dalművei modorosak, kevés a leleményük: Cinq-Mars (1877), forradalmi történet, Polyeucte (1878) a vértanu tragédiája, Zamora adója (1881, a spanyol mór történetből). A Két királyné Legouvé szinműve, Jeanne d' Arc pedig Barnieré, amelyekhez zenét irt. 1870-75. Londonban élt, nagy énekegyesületet (G.-s choir) alapított, mely az 1871-i világkiállítást Gallia c. gyászkántátéval nyitotta meg. Alkotott még 4 misét, Te Deumot, oratóriumokat (Krisztus hét szava, Tóbiás, Redemption [Megváltás], Mors et vita [Halál és élet] 1885), Apostolok királynője c. szinfóniát, Marche funébre d'une marionette (Játékbáb gyászindulója) c. zenekari művet, kántátékat, dalokat s egy trombitaiskolát: Méthode de cor a pistons. G. az Institut tagja lett. V. ö. Saint Saëns, Ch. G. et le Don Jouan de Mozart (London 1893); Bovet A., Ch. G., kis life and works (London 1890), Pagnerre, Ch. G. (Paris 1892). Utolsó, kéziratban hátrahagyott művét, egy Requiemet, 1894 márc. 24. adták elő a párisi konzervatóriumban.
