Germán nyelvek.
Germán nyelvek. Nyelvcsalád, melyhez a következő nyelveket számítják: 1. a gót nyelv, 2. az északi germán v. skandináv nyelvek (norvég, izlandi, dán, svéd), 3. a nyugati germán v. német. A gót nyelv (l. o.) teljesen kihalt, s csak Ulfilas püspöknek a IV. sz.-ban keletkezett bibliafordításában maradt fönn. Virágzásának kora a IV. és V. sz., s a gótoknak olasz- és spanyolországi uralmával véget ér. Ez a legrégibb s grammatikai formákban leggazdagabb germán nyelv, éppen azért a germán nyelvtanulmányok szempontjából igen becses. A skandináv nyelvek két csoportra oszlanak: a nyugati (norvég és izlandi) s a keleti skandináv (dán, svéd) nyelvekre. Az előbbi (norvég-izlandi) régi alakját ó-északinak (altnordisch) nevezik, s ez számos középkori irodalmi emlékben maradt fönn. Norvégiában a Dániával való egyesítés ideje alatt (XVI. sz.) a dán nyelv lett irodalmi nyelvvé. Ujabb időben azonban a fölülkerekedett nemzeti áramlat visszahelyezte a norvéget régi jogaiba. Legelterjedtebb germán nyelv a német, mely már a népvándorlás korában felnémet (hochdeutsc) és alnémet (niederdeutsch) nyelvekre oszlott (l. Német nyelv). A szászoktól már az v. sz.-ban különváltak az angolszászok, Angliába vándorolván, hol aztán nyelvük önállóan fejlődött tovább, elvegyülve román elemekkel. Az angolszásznak és franciának e vegyülékéből fejlődött a mai angol nyelv. A Németországban maradt szászok nyelve, az ó-szász, ma az u. n. plattdeutsch nyelvjárásban él tovább. Az ó-frank nyelv anyja a mai alsó-rajnai nyelvjárásnak, s a németalföldi irodalmi nyelvnek, melyet Hollandiában hollandinak, Belgiumban pedig vlämnek neveznek. Mindezen nyelvek egy közös nyelvből, a germán törzsnyelvből származtak, mely nyelv az egységes germán néptörzsnek volt a nyelve. Amint a germánok egyes törzsekre váltak, ugy különvált azok nyelve is.
E nyelvcsalád egyik ága egy nagy nyelvtörzsnek az indogermán v. árja nyelvtörzsnek, melyhez a germánon kivül a szláv és litván (északeurópai), görög, latin, kelta( déleurópai), ind és iráni (ázsiai indogermán) nyelvek tartoznak. Az összehasonlító nyelvtudomány azon valószinü eredményre vezetett, hogy e nyelvek mind egy közös ősnyelvből származnak, melynek hazája Európa és Ázsia határán lehetett. Ezen összehasonlító nyelvtudományi tanulmányokra nézve alapvető munka Bopp Ferenc, Vergleichende Grammatik des Sanskrit, zend. Griechishcen, Lateinischen, Gotischen und Deutschen (3. kiad. 1869-1871). Ujabb munka: Burgmann Károly, Grundriss der verlgl. Grammatik d. indogerm. Sprachen (Strassburg 1888). Összehasonlító indogermán nyelvészeti kérdésekkel foglalkoztak nálunk: Mayr Aurél, Pozder Károly és Giesswein Sándor. Az indogermán törzs őshazájára vonatkozó tájékoztató munka: Schrader Ottó, Sprachstudium u. Urgeschichte. Ennek ismertetése magyarul megjelent a Budapesti Szemlében Riedl Frigyestől.
A germán nyelvek a többi nyelvektől főleg a Grimmtől fölfedezett hangváltás (Lautverschiebung, Grimm törvénye) által különböznek. E törvényről szól Petz Gedeon, Grimm törvénye (Budapest 1889) c. munkája. A germán nyelvtudományokra nézve alapvető munka Grimm Jakab, Deutsche Grammatik. Először 1819. s köv. 4 köt. U. a. Geschichte der deutschen Sprache (3. kiad. 1867, 2 köt.). Ujabb nagy munka: Grundriss der germanischen Philologie (herausg. von H. Pau. im Verein mit eine Reiche von Fachmännern, Strassburg 1889) s köv. Magyar nyelven bő tájékoztatást nyujt a kérdésről Heinrich Gusztáv, A német irodalom története, kiadta a M. Tud. Akad. (1 köt. 1887).
