Gaza

Teljes szövegű keresés

Gaza (Gazze), kikötőváros D.-Sziriában, 90 km.-nyire El-Aristól, az egyiptomi határtól, az é. sz. 31° 29' 15" alatt, két sor homokbucka között, 15-16 000 lak., gyümölcs- és olajfákban gazdag kertekkel és szövőiparral. G. kisebb házcsoportokból áll, amelyek egy lapos tetejü halom körül sorakoznak; e halomban számos régiséget találtak. A nagy mecset, amely 8-szögü minaretjéről meszsze fölismerhető, a hagyomány szerint Ilona császárnőtől épített keresztény templom volt. Az ókori G. kétségtelenül nagyobb kiterjedésű volt, 4 km.-nyire a mostani várostól 1879. egy márvány Jupiter-szobrot találtak. G.-ről már a Genesis is megemlékezik; a filiszterek 5 fővárosának leghatalmasabbika volt. Sámson emelte ki állítólag kapuit és e városban halt is meg; a kegyeletes hagyomány most is mutogatja sirját. 734. Kr. e. II. Teglat-Falazar az asszirok adófizetőjévé, 608. pedig II. Necho az egyiptomiak adófizetőjévé tette. Későbben a persák hatalmába került. 332. N. Sándor, aki maga is megsebesült a falai alatt, csak 4 hónapi ostrom után tudta elfoglalni. Fekvésénél fogva a lagidák és seleucidák ismételten küzdöttek birtokáért, végre III. Antiochus 198. Kr. e. hosszabb időre kiragadta a lagidák kezéből. A rómaiak idejében ismét virágzó város volt. 634. az arabok foglalták el. A keresztes háborrrruk idejében romokban hevert; a templáriusok itt erődöt építettek 1152., ezt azonban a XVI. században a muzulmánok foglalták el; ma azonban már nyomai is alig vannak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem