Gáti,
Gáti, 1. István, iró, a mai gyorsirási rendszernek, a sztenografiának első mozgatója, szül. Mándon, Szatmár vmegye, 1749 ápr. 8., megh. Szatmárott 1843 febr. 17. Atyja ref. lelkész volt, ő is e pályára lépett, miután tanulását Sályiban, 1759-től Sárospatokon, 1763. Losoncon, 1769. ápr. a debreceni iskola felsőbb osztályaiban elvégezte. 1772. Szatmárott tanítóskodott és 1774-től külföldi akadémiákon járt. Tamásváralján és Dobócon rövid ideig lelkészkedett. 1779-87-ig Huszt papja volt, 1787-1803. Mármarosszigeté. Ezalatt 1798. egyházmegyei jegyzővé, 1800. esperesség választották. Mármaros vmegye pedig táblabirájává választotta. Szigeti lelkészségéről 1803. leköszönt, de esperesnek megmaradt. 1808-1831. Szatmáron volt lelkész és tanár, ekkor nyugalomba lépett. 94 évet élt, végig látta az ébredő magyar irodalomnak egész nagyszerű átalakulását, melyben neki is az első mozgalmaktól kezdve jó időn át része volt, különösen nyelvészeti vizsgálódásaival. A M. Hirmondóban egyhangzós verseket (l. o.) közölt 1782. E folyóirat szerkesztői: Görög és Kerekestől hirdetett pályázatra irta A magyar nyelvnek a magyar hazába való szükséges voltát tárgyazó hazafiui elmélkedések c. munkáját (Bécs 1780). Később a m. nemz. muzeum 1815-17. pályakérdéseire irt egy nyelvészeti művet: Elmélkedések a m. dialektusról, lexikonról és helyesirásról (Pest 1821, megj. a Jutalomfeleletek közt). Azután egy retorikát készített: Fontos beszéd tudománya v. oratoria (Sárospatak 1828). Egy pár természetrajz is bocsátott ki (Természet história 1792. és A természet históriája, Pozsony 1795 és 1798). G. a növényvilágot fákra, cserjékre, igazi plántákra v. zöldségekre, ezeket ismét tápláló, gyönyörködtető és orvosi növényekre, mohákra és gombákra osztotta. De legnagyobb szenvedélye a gyorsirás tökéletesítése volt. Később G. kiterjesztette figyelmét az egyetemes irás (pazigrafia) és az egyetemes nyelv problemájára is. Sokat dolgozott ezek rendszerén, nagytömegü kéziratai kivált 1812. amellett tanuskodnak, hogy Locke eszméit akarta megvalosítani. 1821. József nádorhoz fordult munkái kiadásaira nézve pártolásért, de eredménytelenül. Igy csak gyorsirási elméletét adta ki: A stenographiának I-ső könyve (Pest 1820) c. a., mint rendszerének egy darabját. A könyvhöz egy táblázat vagy csatolva, amelyen a betük összekapcsolását mutatja be. Gáti betüi a közönséges irás módosított betüi. Belőlük képezi ugy a mássalhangzók, mint a magánhangzók jegyeit, a hajszálvonalak, a pontok és vesszők stb. elhagyásával. A hosszu magánhangzókat ugy különbözteti meg a rövidektől, hogy az előbbieknél egy kezdő hajszálat alkalmaz. A kettős jegyü betüket összehuzza, a hangzókat pedig jelképileg jelöli. G. tehát ellentétben az összes megelőző gyorsirási rendszerekkel, első, aki a hangzókat pontosa és jelképileg jelöli. Ő tehát elveti a geometriai rendszerü gyorsirási elveket (l. Gyorsirás) s a puszta egyenes vonalokból és körszelvényekből képezett betük helyébe a kurziv irás egyszerü betüit állítja fel. Azonban rendszerében a betük nem egyenlő értéküek, mert ő a fősulyt a szótagkezdő betüre helyezi, s ennek megfelelően a hangzókat és mássalhangzókat csak akkor irja ki betü szerint rendes nagyságukban, ha a szótag elején állanak. Az ilyen betüt Syllaba-vezérnek nevezi. A szótagokat mind külön irja, még pedig ugy, hogy nála minden egyes szó irása a Syllaba-vezér alkalmazásával kezdődik, a megfelelő rövidítési elvek felhasználásával kicsinyítve és egyszerüsítve az első betübe olvaszsza. Később kitalálta azt is G., hogy hogyan lehet két szótagot egy alakkal kifejezni, de ezt már nem adta ki. És ha mindezekután el is hiszszük G.-nak, hogy rendszerével képes volt az 1769-1772. közötti időben két társával a debreceni papok beszédeit gyorsirni, az is bizonyos, hogy a rendszer tökéletlensége miatt, a feljegyzések valószinüleg nem történtek szószerint. Amiből önként következik, hogy G. gyorirási rendszere nem elég szapora egy modern gyorsirás céljához képest, miért is e rendszer csak történelmi szempontból méltatható. Sok kézirata van a szatmári ref. iskola és a nemzeti muzeum kézirattárban. V. ö. Vikár Béla, Gáti István Stegamagrafiája kapcsolatban a modern stenografiával (Akad. Értekezések a nyelv és szépt. köréb. XIV. k. 1882. G. arcképével, életrajzával és tachigrafiai könyvének lenyomatával); Gopcsa László, A magyar gyorsirás története (Bpest 1893); Szinnyei, Magyar Irók.
2. G. István, az előbbinek fia, mérnök és zenei iró, szül. Huszton, Mármaros vmegye, 1780 jun., megh. Tatán, Komárom vmegye. Szigeten, Debrecenben tanult, s a három évi rektória (iskolatanítóság) után, 1803. a pesti egyetemre jött, elvégezte a mérnöki és a jogi tanfolyamot, s 1808. a gróf Esterházy-féle pápai uradalom mérnöke lett, honnan 1830. a tatai uradalomba helyezték át, s ennek 1835. főmérnöke lett. Vizszabályozás, mocsarak kiszárítása és az erdők kezelése tekintetében nagyon értékes szolgálatokat tett. Mint atyja, ő is találékony és sokoldalu elme volt. Fáy Andrással együtt a pesti hazai első takarékpénztár, Fényes Elekkel pedig egy életbiztosítási intézet tervén dolgozott. Sok vizépítészeti, földmérési, erdőmivelési, gazdászati, dézsmaváltsági, dézsma- és urbérügyi cikket irt a 20., 30., 40-es évek folyóiratba. A mérnöki gyakorlaton a szegtükrök feltalálásával könnyített; midőn ezt 1835. a Jelenkorban ismertette, a mérnökökkel kétéves polemiába keveredett (a Társalkodóban). Az akadémia 1836. levelező tagjává választotta, 1848. pedig a gazdasági egyesület erdészeti szakosztálya elnökévé. Munkái: A kótából való klavirozás mestersége, melyet készített az abban gyönyörködők kedvéért (Buda 1802. Ez legelső magyar könyv volt a maga nemében); Földmérési legujabb rend s műszer fölfedezés és ajánlkozás tökéletes mérés és örökös térképek iránt. (1835. Ez szólt a szegtükrök alkalmazásáról); Vizszabályozási eszméletek (Pest 1839); Gyakorlati földmérés tükrökkel (Pápa 1845); Budapestnek árviz ellen megóvásáról (Pest 1845). Egy pénzügyi munkáját (A pénznek természete, 1842) az akadémia ki akarta adni, de a cenzura ellenezte. Csak egyes részei jelentek meg az Ismertetőben 1840. Több műve is maradt kéziratban. L. még Szinnyei, Magyar Irók.
