Garancia-törvény
Garancia-törvény (olaszul guarantigia), ez a neve az 1871 máj. 13. kelt olasz törvénynek, mely az olasz királyságnak a pápához való viszonyát szabályozza. E törvény célja Róma és az Egyházi Állam elfoglalása dacára a pápának, mint szuzerén fejedelemnek önállóságát biztosítani és annak Rómában való maradását lehetségessé tenni. Az olasz kormány kezességet vállal ebben a törvényben a pápa sérthetetlenségét illetőleg; felhatalmazza a pápát arra, hogy testőrséget tarthasson, hogy udvarában idegen hatalmak követeit fogadhatja és viszont magát is képviseltethesse a külföldi udvaroknál; alárendeli az egyházi iskolákat és papnöveldéket a pápának; kezeskedik az egyházi zsinatok és a konkláv függetlenségéről és biztonságáról; a Vatikán és Laterán városrészek önálló urává teszi a pápát (a muzeumok- s könyvtárakban elhelyezett műkincsek kivételével, melyeket a nemzet tulajdonjoga alá helyezi); Castelgandolfo mezei lak és a hozzá tartozó földek birtokában is meghagyja a pápát, akinek végre 3 225 000 frank évi járulékot biztosít. Az olasz képviselőház a G.-t 1871 máj. 9. jóváhagyta, IX. Pius pápa azonban 1871 máj. 15. kelt enciklikában nem vette azt tudomásul, ellenkezőleg az olasz kormányt az Egyházi Állam elrablása miatt ujból kiátkozta és a felajánlott évi járulékot visszautasította. XIII. Leó pápa ebben a kérdésben hü maradt elődjének eljárásához, az évi járulékot szintén nem fogadta el és trónralépésekor a pápák régi birtokait szintén visszakövetelte.
