Fouché

Teljes szövegű keresés

Fouché (ejtsd: fusé) József, Otranto hercege, francia politikus és rendőrfőnök, szül. Pellerinben Nantes környékén 1754 szept. 19. (és nem 1763 máj. 29.), megh. Triesztben 1820 dec. 25. A forradalom kitörése után ott hagyta az oratorianusok kolostorát s az ügyvédi meg a politikai pályára lépett. A konventben XVI. Lajos halálára szavazott és mint a jóléti bizottság bizalmas embere, Lyonba kisérte Collot d 'Herboist és Couthont, ahol mindhárman a felkelést rémítő kegyetlenséggel elnyomták. Visszatérése után magára vonta Robespierre neheztelését, ki őt a jakobinusok klubjából kizárta. Erre F. is azokhoz csatlakozott, kik Robespierre bukását előkészítették. Ez érdeme dacára 1795 aug. őt is kilökték a konventből. 1798. azonban a direktorium követnek küldte Milanóba, azzal a megbizással, hogy Brune tábornokkal együtt a cisalpinai köztársaságnak alkotmányát felforgassa, ami azonban nem sikerült. 1799 elején Barras direktor Hollandiába küldötte mint követet, augusztus havában pedig a rendőrség fejévé tette. Ebben az állásban bámulandó leleményességet és ügyességet fejtett ki és ezóta számot tevő hatalmi tényezővé lett Franciaország belső politikája terén. Közelegni látván a direktorium bukását, még a brumaire 18-iki államcsiny előtt pártolt át Bonapartehoz, ki uralmának megszilárdítása közben nem nélkülözhette ezt a furfangos és ügyes embert és ujólag a rendőrminiszteri székbe ültette. F. meg is hálálta Bonaparte kegyeit, kitünően szervezett titkos rendőreivel jóformán csudákat művelt, a szükséges összegeket pedig nagyobbrészt hazárdjátékosok és gyanus hirü üzletek pénzéből teremtette elő. Erőszaktól rendesen tartózkodott, sőt Napoleont általános közbocsánat hirdetésére vette rá. De midőn a royalisták az első konzul élete ellen egymásután merényleteket intéztek, melyeket megakadályozni Fouchénak nem volt hatalmában, a gyanakvó Napoleon 1802 elején állásától hirtelen megfosztotta. Néhány hónappal később azonban a császár megint a nélkülözhetetlen F.-ra bizta a rendőrminiszteri tárcát, gróffá tette, 1806. pedig Otranto hercegévé nevezte ki. 1810. másodizben vonta magára Napoleon haragját, részben azért, mert a császár világhódító terveit ellenezte, részben meg azért, mert F. kéz alatt Angliával békealkudozásokat folytatott. Csak 1813. hivatta őt magához a császár Drezdába és ekkor az illiriumi tartomány kormányzását bizta reá. F. el is utazott Laibachba, de ekkor már bukottnak tekintette urát és Metternich meg a szövetségesekkel kezdett cimborálni. Napoleon, ki erről mitsem sejtett, Laibachból nemsokára Nápolyba küldötte azzal a megbizással, hogy ott Murat magatartását ellenőrizze. 1814. F. Párisban termett és Napoleon lemondása után Mária Lujza ideiglenes kormánya érdekében fáradozott, de azután ő is a Bourbonok táborába szegődött. Az Elbáról visszatérő császár ujra megtette rendőrminiszterévé, de F. felismervén a helyzet tarthatatlanságát, titokban XVIII. Lajossal lépett érintkezésbe. A waterlooi csata után közreműködött a császár bukásában és Páris kapitulációjában, amiért azután XVIII. Lajos is meghagyta őt a rendőrség élén. Ennek dacára egy párt sem bizott már benne és ez okból az udvar még 1815. elbocsátotta és egyelőre Drezdába küldötte követnek, honnan F.-nak a királygyilkosokat sujtó határozat után (1816) számkivetésbe kellett távoznia. Azóta Ausztria különböző tartományaiban bolyongott és végül Triesztbe költözött. Számos politikai röpiratot irt és emlékiratokat is hagyott hátra, de ezeket családja nem engedte kinyomatni. A közismeretes Mémoires de J. F., duc d 'Otrante cimü munkát (2 köt. Páris 1822-24) nem ő irta, hanem Beauchamp Alfonz, még pedig Jullian, F. egykori tisztviselőjének jegyzetei nyomán. F. életrajzai közül a Mémoire historique sur F. (Páris 1865) és a F. de Nantes (Páris 1816) c. munkák nem egyebek mint pamfletek. Becsesebb Martel könyve; Étude sur F. (Páris 1879., 2 köt.). V. ö. Grande Dictionnaire XVII. 872.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT