Fésü
Fésü, közönségesen a haj rendezésére szolgáló eszköz. Van sürü fésü, melynek fogai sürün egymás mellé helyezettek, és bontó fésü, melynek fogai gyérebbek. Régebben a F. a férfidivat tárgya is volt, amikot t. i. a férfiak hosszu hajat viseltek, melynek megtüzésére disz F.-t használtak. Ma azonban csak a nőknél van divatban, még pedig diszesebb kiállításban, fenn széles karimával és ennek végében hosszu, gyér és ruganyos fogakkal. A F. legközönségesebb anyaga a szaru, még pedig leginkább az ökörszaru, jóllehet készítik azt más szaruból is. Ujabb időben ökörpatát is használtak F. készítésére, csakhogy olcsóbban állíthassák elő azt. A legfinomabb F. azonban teknősbéka- és elefántcsontból készül. Előbbi különösen női divatos F. készítésére használtatik, mig utóbbiból inkább kisebb sürü F.-ket készítenek. Legujabban igen nagy versenyt okoznak a csontból készült F.-nek a kaucsuk F.-k, melyek egyrészt ruganyosságuknál, másrészt pedig olcsóságuknál fogva igen keresett cikket képeznek. Nagyon kis mértékben készülnek F.-k fából is, - még pedig a legolcsóbb minőségüek, mely célra juharfát, sőt körtefát is használnak. Fődolog e tekintetben a fa ruganyossága. A háziállatok tisztítására fémből is készítenek F.-t, melyek csak kemény szőrökre használhatók. A F. készítése olyképpen történik, hogy a jelzett anyagokból előbb sima lapokat vágnak, vagy sajtolnak, illetőleg kaucsukból öntenek ki, melyeket azután megfelelően alakítva, azokba a fogakat vagy kifürészelik, vagy kivágják. Ezt követi a F. tisztítása és csinozása. Régebben Kinában ugy készítették, hogy minden egyes fogat külön dolgoztak ki és ugy illesztettek be a karimába. Ez igen nehézkes, lassu és drága eljárás, sőt ezek a készítmények nem is felelnek meg. A F. készítése régebben házi- és kisipari uton történt, különösen ami a közönségeseket illeti. Ma azonban tulnyomó mértékben gyáripari cikk, mely különösen Ausztria-, Német- és Franciaországban készül. Hazánkban csupán a szaru- és fa-fésük készülnek kizárólag kisipari uton, de ez is elenyésző csekély számban, ugy, hogy a hazai ipari termelésben tekintetbe sem jöhet. A F. elnevezés a szövőiparban is szerepel, t. i. a gyapju-fésülőgépnél.
Az őskori leletek közt három különféle formáju fésüt találunk, vannak egészen egyszerüek, melyeknek sima háta van, vannak olyanok, melyeknek háta fület v. fogantyut képez s végül olyanok, melyeknek mind a két oldala fogazva van mint a mi sürü fésüinké. Ez utóbbi csak késői, leginkább már vaskori s különösen római és népvándorláskori leletekben fordul elő. A legrégibb fésük fából vagy csontból, tehát igen törékeny anyagból készülvén, nagyon könnyen tönkrementek s igy nem csoda, hogy kevés maradt reánk a cölöpépítmények, terramárák s más szárazföldi őskori telepekben. Ugyanez okból nagyon nehéz kezdő korukat megállapítani. Legkorábban a neolit korban jelentkeznek ugyan, de ez éppen nem bizonyítja, hogy a paleolit kor nem ismerte őket, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy ez utóbbinak végső szakasza igen jól értett a csontfaragáshoz. A fa- és csontfésük az ősidőktől fogva mind a mai napig fenmaradtak. A bronzkor bronzfésüi közt különösen nagy számmal találunk lószerszámra alkalmazott diszítésnek s bizonyára a ló sörényének fésülésére is szolgáló fésüket.
F. az állattanban, a madarak és csuszómászók szemében az érhártyától közvetlen a belépő ideg felett az üvegtesten át a lencse felé emelkedő s legyezőalakulag redőket képző hártya. A pókok lábainak fogazott karmait szintén F.-nek nevezik.
