Felső-magyarországi főkapitányság
Felső-magyarországi főkapitányság, nagy szerepet játszott Magyarország három részre oszlásának korszakában, a XVI. és XVII. században. A királyi terület Felső-Magyarországból és a Dunántul egy részéből állván, legnagyobb részének katonai parancsnoka a F. volt, aki Kassán székelt s mint ilyent legtöbbször csak kassai kapitánynak nevezték. Erdély felé Szatmár volt a végvár; a török hódoltság 1596-tól egészen Egerig terjedt; mindkét irányban a kassai, vagyis F.-nak kellett a királyi terület védelméről gondoskodni. Hatásköre a bányavárosoktól Erdély határáig terjedt. A dunáninneni és dunántuli főkapitányságok állottak a többi kerületek élén. Nevezetesebb szerepet játszott közöttük Thelekessy Imre (1556-60), aki Ferdinánd király számára a felső Tisza-vidéket visszaszerezte és megvédelmezte (l.o.). Utóda Zay Ferenc volt (1560-68), aki János Zsigmond erdélyi fejedelemmel szemben szerencsésen harcol és megvédi a királyi területet, de fókapitányi hatalmát (1565-67) meg kellett osztania Svendi Lázárral, a fővezérrel. Az uj főkapitány ismét német volt, Rueber János (1568-84), aki nem ismerte a magyar viszonyokat, nem respektálta a magyar törvényeket, alkotmányos jogokat, s akinek katonai kihágásai ellen a sérelmi országgyüléseken erősen kikelnek a rendek s magyar főkapitány kinevezését sürgetik, ha már nádora nincs az országnak. Az elégedetlenség fokozódik, Felső-Magyarországon összeesküvést fedez fel, mely az erdélyi fejedelem javára létesült (a Dobó-Balassa-féle összeesküvés). Nemsokára Báthory Istvánt lengyel királylyá választják Miksa császár-király ellenében s a felső.-magyarországi urak ő tőle várják Magyarország felszabadítását a gyülölt idegen katonai uralom alól. Ruebernek sok baja volt e mozgalmak figyelemmel kisérésével és ellenőrzésével. Halála után (1584) ismét idegen, Nogarola Ferdinánd addig szatmári várnagy neveztetett ki főkapitánynyá. 1593. a rendek ujra sürgetik, hogy Rudolf császár-király Felső-Magyarországra v. testvérei közül küldjön ki egyet, v. magyar kapitányt nevezzen ki. A nemzet óhaja nem teljesült, Nogarola után Teuffenbach Kristóf lett a kassai főkapitány (1593), aki a 15 éves háboru folyamán magyar vezérek segélyével többször szerencsésen harcolt a török ellen. Az 1595. országgyülés ismét követelte a felvidék számára a magyar főkapitányt, ki ott a népet a saját szelleme és törvényei szerint kormányozza, mert a legtöbb panasz onnan származott, hogy német főkapitányok zsarnokoskodtak a magyar nép felett. De Teuffenbach megmaradt továbbra is s ő vezette a tartaléksereget a török ellen vivott szerencsétlen mezőkeresztesi ütközetben (1596). Őt követte az olasz dobosból tábornokká lett Básta György (l.o.), kinek főkép Erdély történetében vált oly hirhedtté és gyülöltté a neve; majd a spanyol Gonzága Ferdinánd gr., aztán Belgiojoso (l.o.). A bécsi béke után magyar emberek viselték a F.-ot. Az 1608. országgyülésen II. Mátyás, az uj király Forgách Zsigmondot nevezte ki arra, akinek, miután nádorrá 1618. választatott, Dóczy Endre lett az utódja. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadásakor a felvidéki protestáns urak a kassai polgárokkal foglyokká tették Dóczyt s a Kassára gyült felső-magyarországi rendek Bethlent fejedelmökké választván, ő Rákóczi Györgyöt nevezte ki a felvidék főkapitányává (1619), aki onnan igazgatta Bethlen Gábor kormánya alatt az Erdélyhez tartozó hét magyarországi vármegyét s onnan emeltetett (1630) Erdély fejedelmi székébe. Miután Kassa és vidéke visszakerült II. Ferdinánd király birtokába, ő Forgách Miklóst nevezte ki főkapitánynyá. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem támadása (1644) Forgách Ádámot találta a kassai kapitányságban, akit hadai cserben hagytak, ugy, hogy Kassát védelem nélkül fel kellett adnia. Ettől fogva nagyobb szerepet csak 2-3 évtized mulva játszott, a Zrinyi és Frangepán összeesküvése után, a midőn a magyar kapitányokat (ekkor 1670. az utolsó ilyen Csáky Ferenc gróf volt) ismét németek váltották fel, akik a bujdosó kuruc hadak gerilla harcmodorával szemben sokszor szenvedtek vereséget. Csáky halála után (1670) Spankau tábornok lett a F., aki a kassai főtemplomot már 1670 őszén elvette a protestánsoktól, az eperjesi kollégiumot pedig bezáratta s a protestánsok üldözését mindenfelé megkezdette. Őt követte Strasoldo, ezt 1677. az előbbi kuruc-labanc küzdelmekből véres emlékezetü Kobles, aki, mihelyt magát tisztébe bevezettette, körleveleiben karóbavonatással, kerékbe töréssel fenyegetett mindenkit, aki a kurucokkal tart, amit aztán többeken végre is hajtatott. A kassai piacon számosan vérzettek el bakó keze által e kegyetlen főkapitány itéletére. A következő évben (1678) már Leslie volt a kassai főkapitány, aki szintén változó szerencsével harcolt a kurucok ellen. Őt követte (1680) Caprara tábornok, aki a béketárgyalásokat közvetítette a bécsi udvar és Thököly Imre, a kurucok fővezére között, de kevés eredménynyel. A bátor kurucok 1682. Kassát is bevették s az északkeleti országrész többi nevezetes városát Tokajtól Lőcséig s nemsokára a bányavárosokat is, s Thököly, a kuruc király 1683 jan. Kassán tartott országgyülést. De nem soká tartott az ő pünkösdi királysága; a török hatalom megtörésével a kurucok szerencsecsillaga is elhomályosult. Kassa 1685 okt. 25. kaput nyitott Caprara tábornoknak, a felvidéki császári hadak vezérének. 1686-tól gr. Csáky István ott a főkapitány. A török kiveretése után a török hódoltság és erdélyi fejedelemség megszüntével F., illetőleg a kassai kapitányság is elvesztette kiváló fontosságát; a Rákóczi-forradalom idejében már sem Kassa, sem az ott székelő főkapitányság nem játszott oly fontos szerepet, mint a török hódítás, az ország három részre szakadása idején másfél százéven keresztül.
