Fatimidák,
Fatimidák, egy arab dinasztia neve, mely származását Fátimára (l. o.), Mohammed próféta leányára vezette vissza és a prófétától való egyenes leszármazása cimén igényelte a kalifaságot. A siita felekezetnek Iszmá'ilijja nevü ágában gyökereznek, melynek hivei Iszmá'ilt, Ali és Fatima hetedunokáját és ennek ivadékait mondják a legitim kalifaság jogos birtokosainak. A IX. sz. vége felé e felekezet egy titkos ügyvivője, Abu Abdalláh Haszan egy mekkai bucsu alkamával nehány Mekkába zarándokolt északafrikai berbert nyert meg az iszmá'ilita felekezet tanainak. 893. ő maga is megjelent Afrikában és ügyes aknamunkájának sikerült valami Obeidalláhnak, kit Iszmáil ivadékának állított, számos hiveket toborozni, kinek segítségével a Kairuvánban (a mai Tunisz közelében) sékelő Aghlabidák uralmát 909. megdöntötte és helyükbe Obeidalláht helyezte a trónra. Ez csakhamar Észak-Afrika tágasabb területeire (Tripolis, Fesz) terjeszti ki uralmát és Siciliát is az általa alapított uj hatalomnak alávetette. Dédunokája Al-Mu'izz (969-970) Egyiptomot is hatalmába ejté; hadvezére Dsauhar, ki e hódítást vezette, kairó megalapítója, amely város válik ezentul a F. székvárosává. Innen Palesztina és Sziria meghódítását tüzik ki célul. Már Al-Mu'izz fiának, Nizárnak (975-996) sikerült Sziria nagy részét hatalmába ejtenie. Nizár halála után 11 éves fia, Al-Hákim következik a F. trónján, egy kegyetlen érzületü ifju, ki miután vezire, Arghuván gyámsága alól felszabadult, önállóságát mindenféle esztelen rendelet kibocsátására használta fel. 1017. az istenség inkarnációjának hirdette magát (l. Drúzok) és alattvalóitól isteni imádást követelt. 1021. (valószinüleg gyilkosság által) rejtélyes módon eltünt. Hivei tagadták halálát; a kalifa-isten az idők beteljesedése után, igy hitték, ismét megjelenik a földön. Utódai alatt a F. hatalma mindinkább elgyengül. Sziriában, Palesztinában és Afrikában csakhamar már csak névleg uralkodnak, 1099. a keresztesek hódítják el a birodalom nagy részét. Egyiptomban is, melyben még legtovább birták a fatimida kalifák uralmukat fentartani, mindinkább hatalmaskodó hadvezérek és vezirek ragadják magukhoz az uralmat. Al-Ádhid-dal (1160-1171) a F. dinasztiája megszünik; fiának, Dávudnak nem sikerült már a Fátima ivadékainak trónjára ülni. Már Al-Ádhid idejében is a kurd származásu Szaláh-ad-din (Szaladin) gyakorolta a tényleges hatalmat, ő alapítja meg az Ejjubidák (l. o.) uralkodó családját, kik állajogi tekintetben is a F. siita tanai megtagadva, névleg az ortodox iszlámtól egyedül jogosokul elismert bagdádi kalifák fenhatósága alá helyezik magukat, forma szerint ezek nevében és a tőlük nyert felhatalmazás alapján uralkodnak. V. ö. Wüstenfeld Ferdinánd, Geschichte der Fatimiden-Chalifen (Göttinga 1881).
