Fasti

Teljes szövegű keresés

Fasti (lat.), 1. a törvénynapok (dies F.), vagyis a törvénykezésre és egyéb fórumi ténykedésekre kitüzött napok a régi Rómában; velök ellentétben dies nefasti voltak azon napok, amelyeken, mint a közöröm és közgyász napjain, minden pereskedés és nyilvános tárgyalás tilos volt. - 2. Átvitt értelemben a naptár (kalendarium), mint a törvénynapok jegyzéke, melyben a törvénykezés napjait az F, a tiltott napokat az N kezdőbetü jelezte s amelyet a pontifexek szerkesztettek s irattárukban őriztek (a Regia nevü fórumi épületben). Gnadus Flavius aedilis curulis Kr. e. 304-ben függesztette ki először nyilvánosan a fórumon a törvénynapok jegyzékét. Benne az ünnepek, vásárok, játékok és égi jelenségek is rendesen jelezve voltak. 3. A naptár függelékei: az évi főtisztviselők (dictator, censorok, consulok és equitum magisterek), papi testületek és a diadalmenettel ünnepelt hősök jegyzékei (F. magistratuum, consulares, sacerdotales, triumphales), az év nevezetesebb eseményei (annales) stb.; valamennyi igen becses történelmi forrás, melyeknek kőbe vésett töredékeit, amennyire a XVI. és a jelen század ásatási összegyüjthették, a római kapitóliumon őrzik (azért F. Capitolini a nevök), s Mommsen kiadásában, a Corpus Inscriptionum Latinarum I. kötetében jelentek meg (Berlin 1863). Majdnem teljesen ép a F. Maffeiani (igy nevezték első birtokosáról), öt hónapot ölel fel a F. Praenestiani (jan.-apr. dec.; Paenesteben, a mai Palestrinában találták 1770-ben), hármat a F. Vaticani (marc. apr. aug.) stb. Két teljes naptár: Philocalus Kalendáriuma a Kr. u. IV. sz.-ból és a Sylvius-féle keresztény átdolgozás. 4. Ovidius elbeszélő tankölteménye a naptár ünnepeiről, ez ünnepek mitologiai eredetéről, az égi tüneményekről, stb. Csak az első hat hónap (jan.-jun.) készült el ugyanannyi könyvben. V. ö. Boor: Die F. censorii (Berlin 1873). Kaufmann: Die Fasten der spätern Kaiserzeit. (Götting. 1874.) Wehrmann: Die F. praetorii. (Berlin, 1875).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem