Fáklya
Fáklya, szabadban használt, mesterséges uton előállított világító eszköz. Fafáklyának nevezik, ha szurkos fenyügallyakból, nyirfából készült. A viasz-F. 4 hosszu és forrasztóval összeforrasztott viasz-gyertyából áll, melyekbe kevés kolofóniumot és terpentint kevertek. A szurok-F. lehet kanócos avagy fabélü, a szerint, amint belső bélét font kanóc avagy kanóccal körülfont fenyübot képezi. Ezen belet addig mártogatják szurokba, mig a kellő vastagságot el nem érte, azután vaskarikák segélyével kerekded alakba nyomják és enyves vizben oldott krétával, kevés viaszkkal bevonják. Ujabb időben vegyészeti fáklyákat is alkalmaznak, melyek egy fém- vagy papirtokban égő anyagkeveréket tartalmaznak, u.m. stronciumot, bariumot, mint amely anyagok a fénynek különböző szint kölcsönöznek. Az u. n. horgany-F. hasonló anyaggal telt horganycsőből áll, mely az égés folyamán elolvadván, a fényt erős fehérré teszi, a lecsepegő horgany miatt azonban veszélyesnek mondható. Moser őrnagy és Horváth András kispesti lakosok és piroteknikusok 1883. bemutattak oly vegyészeti F.-t, mely a viz alatt és esőben is égett és egyszerü ütődés folytán meggyulladt. Az ily F.-ák alsó végükön többnyire fafogantyuval ellátvák. A petroleum-F. egy farudon elhelyezett petroleumtartóból áll, melyben egy köralaku kanócot helyeznek el. Legjobb alakjuk az, melynél a kerekded bél egy a petroleum tartót áthatoló légcsatornára van füzve és fölébe egy lángoszlató fémtárcsa van illesztve. A vörösréz- vagy vaspléhből készült petroleumtartó nyeléhez akkép van megerősítve, hogy bármily állásban függélyes helyzetet vesz fel. Ujabban a tüzoltók F.-ja üreges sárgaréz rud, melyben a petroleum van, a F. égője zárt kosár, mely felül asbest lemezzel van zárva, belül pedig kanóc darabokkal kitöltve, a kanóc az olajat az asbest lemezig vezeti, ahol elég a nélkül, hogy az égő is elégne, miért is füstképződés alig mutatkozik és a fáklya szine tiszta fehér. A fáklyát már az ókorban használták hajókon, csatákban az ünnepélyeken.
