Európa
Európa (l. a mellékelt kilenc térképet és két néprajzi képet),
az öt földrész egyike, az ó-világban a legnyugotibb. Neve, határai és kiterjedése. Ahol az európai civilizáció bölcsőjét ringatták, onnan nyertük földrészünk nevét is; a görögök azonban Elő-Ázsia népeitől tanulták meg «ereb» alakban. Elő-Ázsia sémita népei közt e messze elterjedt szó a homályt, a napnyugtát jelenti. Ó-assziriai feliratokban gyakran fordul elő egymás mellett e két szó açu (a. m. nap fölkelte, kelet) és irib v. ereb (nap nyugta, nyugat) a szorosan egymáshoz füzött és egymástól mégis annyira különböző földrész, Ázsia és Európa nevének eredete. Az Ázsia Ny-i határához tapadó E.-t sokan Ázsia messze kinyuló félszigetének kivánják tekinteni, fel is találták számára az Eurázsia nevet; természeti sajátságai, szerepe az emberi kultura fejlődésében azonban teljesen önálló földrészszé teszik. Igaz, oly éles határai mint akár Ausztráliának v. Amerikának , nincsenek. Mig É-on, Ny-on és D-en a természet alkotta meg, K-felől nagyobbára csak az ember vonja meg több-kevesebb önkénynyel a határait. Itt az Ural-hegységet, az Ural-folyót, a Kaspi-tengert, némelyek a Kaukazust, mások pedig a Manics-mélyedést tekintik Ázsia és E. közt választó vonalul. E. területének kiszámításánál oly célból, hogy a terület nagyságához mérten a lakosság száma is pontosan meg legyen állapítható, azon vonalat szokták földrészünk határául tekinteni, amelyet az orosz kormány E.-i Oroszország K-i határául kijelölt és amely csak kevéssé tér el a föntebb említett vonaltól. Ily határok közt E. területe, beleszámítva Izland szigetét és az É-i jeges-tenger E. közelébe eső szigeteit, kerek számban 10000000 kilóméter2 (pontosabban: 10011744), azaz földünk összes szárazföldjének 7,36 %-a. Végső pontja: Ny-on a Roca-fok, K-en a Tobol jobb partja; É-on az É-i fok és D-en a Tarifafok. Legnagyobb kiterjedése ÉD-i irányban 3860 km, ÉK-DNy-i irányban pedig 5560 km.
)
Európa politikai térképe
Vizszintes tagoltság.
Mig nagyságra nézve legközelebb áll Ausztráliához, vizszintes tagoltságát tekintve legjobben különbözik tőle; nincs is földrész, amelyet e tekintetben E. messze felül ne mulna. Törzsét Ritter egy épszögü háromszöghöz hasonlítja, amelynek hipotenuzája a Vaigács szorostól a Pireneusok nyugati végéig nyulik, mások ismét olyan ékhez tartják hasonlónak, a mely kelet felől keskenyedik és Franciaország nyugati végében végződik. A törzsnek területe 6547000 km.2 (az egésznek 65,39 %-a), a félszigeteké: 2680000 (26,77 %) és a szigeteké 785000 (7,84 %). Ehhez járul még, hogy a partok kisebb bemélyedésekben, természet alkotta kikötőkben is rendkivül gazdagok és oly egyenes vonalat, miként Hátsó-Pommeránia és a Gascogne, csak kevés helyen ir le. Igy lehetséges, hogy E. partvonalainak hossza messze fölülmulja a sokkalta nagyobb Afrikáét; mert mig amabban 100 km.2-nyi területre 87,6 km. parthosszuság esik, ennél csak 28,3. Az egyes határtengerekre a parthosszuság igy oszlik meg:
| az Atlanti-oceánra esik: 57470 km. (66,2 %) |
| a Földközi tengerre 14513 " (16,7 " ) |
| az Északi-jeges tengerre 10552 " (12,1 ") |
| és a Fekete-tengerre 4338 " ( 5,0 ") |
Az Északi-jeges-tengernek csak két nagyobb öble van, a Kara- és a Fehér-tenger. Az Atlanti-oceán nagyobb részei: az Északi-tenger; a Balti- v. Keleti-tenger, amely a Rigai-, a Finn- és a Bottni-öblökbe ágazik el; a La Manche; a Viscayai-öböl v. Gascognei-tenger; a Földközi-tenger részei: a Tirreni-, Joni-, Adriai-, Egei-, Márvány-, Fekete- és Azovi-tenger. Mindezen öblök és tengerek egymással nagyobbára csatornákkal vannak összekötve. Az Északi-tengerből a Skager Rak a Kattegatba, a Sund, Kis- és Nagy-Belt a Baltitengerbe, a Pas de Calais a La Mancheba visz. A nyilt Atlanti-oceánból a Földközi-tengerbe vezet a Gibraltari-szoros; a Tirreni-tengert a Jonival a Messinai-, a Jonit az Adriaival az Otrantoi-, az Egeit a Márványnyal a Dardanellák, a Márványt a Fekete-tengerrel a Boszporusz, végre a Fekete-tengert az Azovival a Kercsi-szoros köti össze. A legnagyobb félszigetek a következők: Kanin (10500 km.2), Kola (120000 km.2), Skandinávia (800000 km.2), Jütland (39500 km.2), Cotentin (2000 km.2), Bretagne (23700 km.2), a Pireneusi-félsziget (584000 km.2), az Appennin-félsziget (149000 km.2), a Balkán-félsziget (a Peloponnezoszszal és más kisebb félszigeteivel együtt 474000 km.2), és végül a Krim-félsziget (23700 km.2). E. e rendkivüli tagoltságának köszönhető, hogy csakis Oroszországban vannak olyan helyek, a melyek a tengertől 700 km.-nyi távolságra esnek. A szigetek a tagoltságot még jelentékeny mértékben fokozzák. Közülök többen nem annyira nagyságuk, mint inkább történelmi jelentőségükkel tünnek ki. Ilyenek első sorban az Angliát, Skóciát és Irországot magában foglaló Brit-szigetek, kisebb függelékeikkel (Wight, Scilly, Anglesea, Man, Hebridák, Orkadok, Shetland szigetek); ugyancsak ÉNy-ra vannak E.-tól a Fär-öer, Izland; É-ra a Spitzbergák, Novaja Zemlya és a Ferenc József földje; a Skandináv-félsziget körül a Lofot, Áringland, Gotland, Dagö, Ösel, Öland, Bornholm, a Dán-szigetek; Franciaország körül a Normann-szigetek, Ré és Oleron. A Földközi-tenger különösen gazdag szigetekben; ilyenek Korszika, Elba, Szardinia, a Balearok, Szicilia, a maga függelékeivel (Lipari, Egadi stb. csoportok), Malta, a Joni-, a Dalmát-szigetek, Kreta és végül a nagy számu Kikladok.
Felülete.
E.-ban két nagy lejtőt különböztethetni meg. Az egyiknek vizei É-nak és ÉNy-nak, a másiké D-nek és DK-nek folynak. A két lejtő közt a vizválasztó a legkülönbözőbb alakokat mutatja: Spanyolországban hegyes felföld, amelyen igen sok helyen a vizválasztóvonal csaknem egészen eltünik; Francia- és Spanyolország közt a Pireneusok, Franciországban a D-i és K-i részében elhuzódó középhegységek, Svájcban a Közép-Alpok, Németországban a Sváb-, a Frank-Jura, a Fichtel-hegység, a Cseherdő, hazánkban a Kárpátok, innen tul az Uralig pedig alig észrevehető emelkedések és földhátak szolgálnak vizválasztóul. Orografiai szempontból E.-ban a következő hegyrendszereket lehet megkülönböztetni: 1. az iberiai rendszer, a mely a Pireneusi-félszigetet takarja, s a melyben több nagyobb hegylánc van, mint a Sierra Nevada (a Cerro de Mulahacen 3554 m.), a Sierra Morena, de Guderrama (2400 m.), de Gredos (2650 m.) stb. 2. A Pireneusok, a Nethouval (3404 m.) mint legmagasabb csúcscsal; 3. a francia Középhegység, a Puy-de-Sancyval (1886 m.). 4. A német Középhegység a Fekete és Oden-erdővel, Rajnai-palahegységgel stb. 5. A Jura-hegység a Cret-de-la-Neige (1723 m.) legmagasabb csúcscsal. 6. Az Alpok hegyrendszere a Mont Blanc-kal, Európa legmagasabb hegycsúcsával (4810 m.). 7. Az Apenninek a Gran Sassoval (2902 m.) 8. A Balkán-hegyrendszer, melyhez számíthatók a Görögországot beágazó hegyek is. 9. A Szudet - herciniai - hegyrendszer a Schnee-koppeval (1601 m.). 10. Az Ural a Töll-posz-iszszel (1689 m.). 11. A Skandináv-hegyrendszer az Ymesfielddel (2604 m.) és végül 12. a Brit-hegység a Skóciában emelkedő Ben Nevisszel (1343 méter). Mindezen hegyrendszerek nem függnek össze egymással; kisebb-nagyobb alföldek és lapályok választják el egymástól. A legnagyobb a K-Európai, a mely az Ural-hegység lábánál kezdődik, összefüggésben áll az ázsiai nagy alföldekkel; É-on az Északi-jeges-tengerig, D-en a Manics-mélyedésig terjed s körülfogja a Fekete-tengert, némi változatosságot nyer az alacsony finn-fensiktól, az északorosz földháttól és a podoliai fensiktól. Ezen hatalmas nagy alföld, amely ősrégi geologiai alkotásu, gyürődést nem szenvedett, paleozoi, triasz és jura korszakbeli rétegekből álló sikföld, a Visztula és Rajna között a Germán-alfölddé keskenyedik, körülfogja D-en a Balti- és Északi-tengert, a Rajna torkolata körül a tenger szinénél is alacsonyabbá lesz, végül DNy-felé észrevétlenül a francia alfölddé alakul és nehány csekély megszakítással egészen a Pireneusokig nyulik le. E. törzsének hegyrendszereit É-on és Ny-on körülfogó ezen K.-európai nagy alföld DNy-on a Havasalföldi-siksággal, ez ismét a Nagy- és Kis-magyar alfölddel, végül a Morva-mezővel áll öszszeköttetésben. Egyéb kisebb lapályok terülnek még el a Rhane alsó folyása mentén, a Po vize és a Közép-Rajna mellett. Egész földrészünkön az alföld (200 m.-en alul) a tulnyomó. Ha a tenger vize 200 m.-rel emelkednék, a Po lapály elmerülne, a Pireneusi-félszigetet a tenger vize fogná egészen körül; az Alpok, Apenninek, Kárpátok, a Balkán-félsziget magaslatai, a német és francia középhegység összefüggő, szaggatott partu szigetekké válnának, amelybe K-en egy tengeröböl nyulna be a bécsi medencéig; a Skandináv-félsziget egyedül Norvégiára szoritkoznék, N.-Britannia pedig apróra összetöredezett szigetekből állana. Lapparent (Traité de Géologie 1873) szerint E. területének 60 %-a 200 m. alatt, 24 %-a 500 m. alatt, 10 %-a 1000 m., 5 %-a 2000 m. alatt van és csak 1 %-a magasabb 2000 m.-nél. Az egész földrész középmagassága 292 m. (Leipoldt szerint 296,8 m.). A tenger szinénél mélyebb helyek csak Hollandiában és a Kaspi-tenger környékén vannak, amely utóbbi helyen a föld felszine 26 m.-rel mélyebb a tenger felszinénél. A nagyobb felföldek és alföldek területe a következő: Skandináviai hegyes vidék 500000 km.2, Ural 330000 km.2, Alpok 230000 km.2, Kárpátok 187000, Apenninek 110000, Pireneusok 55000, a nagy K.-európai és germán sikság 6400000, a magyar alföld 100000, a Havas alföld 83000 és a Po-lapály 55000 km.2. A legmagasabb fekvésü ország Svájc (átlagos magasság 1300 m.), azután Spanyolország és Portugália 700 m.). a Balkánfélsziget, Románia nélkül 579 m.), az osztrák-magyar monárkia (518 m.), Olaszország (517 ), Skandinávia (430), Franciaország (400) stb. A legmagasabb fekvésü város Briançon (1321 m.); egyes kisebb helyek még magasabban vannak. A legmagasabb fekvésü főváros Madrid (655 m.). E. felülete a különböző geologiai korszakokban nagy változásokon ment keresztül. A legcsekélyebb átalakulást mutatja a K.-európai alföld; sem gyürődés, sem beszakadás ezen területen nem található; ez egyszersmind E.-nak azon része, amelyen a földrengések a legritkábbak. A Kárpátoktól kezdve a hegyláncgyürődésekre találunk gyakran; a törési vonalak a Kárpátokban, az Alpokban, az Apenninekben, vulkánikus mellékjelenségeikkel együtt mindenütt a konkáv oldalaikon fordulnak elő. Legnagyobbak a geologiai átalakulások kétségkivül a Balkán-félszigeten. Mint ősi hegységeknek tisztes tanui állanak a Plateau-Central, Bretagne, Nagy-Britannia és Norvégia sziklás részei. A különböző tengermedencék a földkéreg kőpáncélának behorpadása folytán keletkeztek. A tercier-korszak elején a Földközi-tenger, amely az Atlanti-oceánnal is csak későbben kapcsolódott össze, Persiáig nyult és körülfolyta az Alpokat; későbben ezek mai területének Ny-i részére szorítkozott. Jóval ujabb keletüek azonban az Adriai- és az Egei-tenger. A Monte Gargano kagylófaunája még most is nem olasz, de dalmát jelleget visel. Az Egei-medence behorpadását követte a Dardanellák, a Márvány-tenger és a Boszporusz keletkezése; ekkor egyesült az Egei-tenger a Fekete-tengerrel, amely ekkor már nem állott összeköttetésben a Káspi-tóval. Ekkor már megszünt ez az állapot, midőn a Duna egy elzárt, a Fekete- és Káspi-tengertől alkotott medencébe torkollott. E. ÉNy-i része a tercier-korszak elején alkalmasint összeköttetésben állott Izlanddal és Amerikával. A Balti-tenger eredetileg összeköttetésben állott az Északi-jeges-tengerrel, a Ladoga- és Onega-tavakkal; csak midőn a Balti-tengert már szárazföld vette körül, tört magának utat a Kattegaton és Sundon keresztül az Atlanti-oceán, és ekkor válhattak el a brit szigetek is E. törzsétől. A vulkáni erők működésének a mai korig is fennálló maradványai az Etna, a Lipari-szigetek vulkánjai, a Vezuv, Szantorin és Izland tüzhányói. A többi vulkáni képződmények D.-Olaszországban, az Auvergneben, hazánkban, Közép-Németországban és Skócia D-i részeiben a történelem előtti korból valók.
Vizei.
Miként E. felülete alakulásában, ugy vizeiben is megvan a kellő egyensuly; a viz nélkül való szükölködés és vizben való bővelkedés oly ellentéteket nem mutat, miként a többi földrészeken. Mindenfelé folynak a vizek, minden oldalról utat nyitván a földrész belseje felé. A legjelentékenyebb forrásvidékek Oroszországban a Valdai-magaslat, a Kárpátok és morva lejtők közti terület és az Alpokban a Bernina és Sz. Gotthard közt fekvő vidék. A legjelentékenyebb E.-i folyókat a következő kis táblázat mutatja: 
lásd a mellékelt táblázatot. Az Atlanti-oceán vizkörnyékéhez 3640569 km.2 (37 %), a Fekete-tengerhez 2087060 km.2 (21,1 %), a Kaspi-tengerhez 1707487 km.2 (17,3 %), az Északi-jeges-tengerhez 1500134 km.2 (15,2 %) és a Földközi-tengerhez 942553 km.2 (9,5 %) terület tartozik. A folyók hosszát tetemesen növelik a csatornák; ezek Oroszországban összekötik a Kaspi-tengert a Volga és Dvina közvetítésével az Északi-jeges-tengerrel, a Volga és Neva utján pedig a Balti-tengerrel; a Balti-tengert a Dnyepr, Duna, Nyemen és Visztula utján a Fekete-tengerrel; E. közepén a Lajos-csatorna a Rajnából, tehát az Északi-tengerből a Dunába és igy a Fekete-tengerbe vezet; Franciaországban számos csatorna visz a Rhône vidékéről a Rajnába, azután a Szajnába, Escautba és Loireba, tehát a Lion-öbölből az Északi tengerbe, a La Mancheba és a nyilt Atlanti-oceánba, amelyet a Canal du Midi másutt is összeköt a Földközi-tengerrel; Svédországban a Göta-csatorna, Holsteinben az uj Észak-Kelet-tengeri csatorna az Északi- és Balti-tengert köti össze; végül a brit szigetek csatornahálózata keresztül-kasul szeli őket. Nehány vidéke E.-nak álló vizekben igen gazdag; ilyen a Balti-tengertől K-re, ÉK-re és Ny-ra fekvő vidék; itt vannak a legnagyobb tavak: a Ladoga (18120 km.2), az Onega (9750 km.2), a Peipusz (3510 km.2), továbbá Finnországnak számtalan kisebb-nagyobb álló vizei, amelyeknek területét együtt véve 41670 km.2-re becsülik. Skandinávia tavainak száma szintén igen nagy; a Vener (5568 km.2), a Mälar (1160 km.2) a legnagyobbak; a többi kisebbek mintegy 14-16000 km.2-nyi területet borítanak el. A Balti-tengertől D-re fekvő vidéket, különösen Mecklenburgot, Pommerániát, K.-Poroszországot szintén sok, mintegy 400 kisebb álló viz borítja. A másik tó-vidék az Alpok környéke; a D-i lejtőn vannak a Lago Maggiore, a di Luganó, a di Como, a di Garda, a d'Iseo és nehány kisebb, amelyek együtt véve 1600 km.2 területet foglalnak el. Az Alpok É-i lejtőjén az álló vizek száma még nagyobb; itt vannak a Vierwaldstätti, Thuni, Zugi, Zürichi, Wallenstadti, Boden, Atter, Achen, Hallstadti és a Bajor-fensik szép tavai. Az Alpok Ny-i lejtőjén a Genfi-, Bourgeti, Annecyi, K-i lejtőjén a Fertő és Balaton tó. Az Apennin félszigeten vannak: a Fucino, Trasimeno, Bolsena, a Bracciano; a Balkán félszigeten a Szkutarii, Okridai és Janinai. E. Ny.-i országaiban az álló vizek száma csekély; csak Angol- és Irországban találhatni ismét többet (Neagh, Corrib, Derg, Ree, Mask, Lomond stb.). A mocsarakat az emberi kéz nagyobbára kiszárította; egyedül a sarkvidék tundrái és a Pripet környékén elterülő Rokitno-mocsarak foglalnak el nagyobb területeket.
)
lásd a mellékelt táblázatot. Az Atlanti-oceán vizkörnyékéhez 3640569 km.2 (37 %), a Fekete-tengerhez 2087060 km.2 (21,1 %), a Kaspi-tengerhez 1707487 km.2 (17,3 %), az Északi-jeges-tengerhez 1500134 km.2 (15,2 %) és a Földközi-tengerhez 942553 km.2 (9,5 %) terület tartozik. A folyók hosszát tetemesen növelik a csatornák; ezek Oroszországban összekötik a Kaspi-tengert a Volga és Dvina közvetítésével az Északi-jeges-tengerrel, a Volga és Neva utján pedig a Balti-tengerrel; a Balti-tengert a Dnyepr, Duna, Nyemen és Visztula utján a Fekete-tengerrel; E. közepén a Lajos-csatorna a Rajnából, tehát az Északi-tengerből a Dunába és igy a Fekete-tengerbe vezet; Franciaországban számos csatorna visz a Rhône vidékéről a Rajnába, azután a Szajnába, Escautba és Loireba, tehát a Lion-öbölből az Északi tengerbe, a La Mancheba és a nyilt Atlanti-oceánba, amelyet a Canal du Midi másutt is összeköt a Földközi-tengerrel; Svédországban a Göta-csatorna, Holsteinben az uj Észak-Kelet-tengeri csatorna az Északi- és Balti-tengert köti össze; végül a brit szigetek csatornahálózata keresztül-kasul szeli őket. Nehány vidéke E.-nak álló vizekben igen gazdag; ilyen a Balti-tengertől K-re, ÉK-re és Ny-ra fekvő vidék; itt vannak a legnagyobb tavak: a Ladoga (18120 km.2), az Onega (9750 km.2), a Peipusz (3510 km.2), továbbá Finnországnak számtalan kisebb-nagyobb álló vizei, amelyeknek területét együtt véve 41670 km.2-re becsülik. Skandinávia tavainak száma szintén igen nagy; a Vener (5568 km.2), a Mälar (1160 km.2) a legnagyobbak; a többi kisebbek mintegy 14-16000 km.2-nyi területet borítanak el. A Balti-tengertől D-re fekvő vidéket, különösen Mecklenburgot, Pommerániát, K.-Poroszországot szintén sok, mintegy 400 kisebb álló viz borítja. A másik tó-vidék az Alpok környéke; a D-i lejtőn vannak a Lago Maggiore, a di Luganó, a di Como, a di Garda, a d'Iseo és nehány kisebb, amelyek együtt véve 1600 km.2 területet foglalnak el. Az Alpok É-i lejtőjén az álló vizek száma még nagyobb; itt vannak a Vierwaldstätti, Thuni, Zugi, Zürichi, Wallenstadti, Boden, Atter, Achen, Hallstadti és a Bajor-fensik szép tavai. Az Alpok Ny-i lejtőjén a Genfi-, Bourgeti, Annecyi, K-i lejtőjén a Fertő és Balaton tó. Az Apennin félszigeten vannak: a Fucino, Trasimeno, Bolsena, a Bracciano; a Balkán félszigeten a Szkutarii, Okridai és Janinai. E. Ny.-i országaiban az álló vizek száma csekély; csak Angol- és Irországban találhatni ismét többet (Neagh, Corrib, Derg, Ree, Mask, Lomond stb.). A mocsarakat az emberi kéz nagyobbára kiszárította; egyedül a sarkvidék tundrái és a Pripet környékén elterülő Rokitno-mocsarak foglalnak el nagyobb területeket.
)
Európa hegy- és vizrajzi térképe
Éghajlat.
E. az a földrész, amelynek éghajlata a leginkább mérsékelt. A 0° -os izoterma csak Oroszország legészakibb részeit éri és a 20° -os csak Kréta D-i vidékét szeli át. Ezen szerencsés helyzet a légnyomás eloszlásán és a földrész tagozottságán kivül főképen a környező tengerek, különösen az Atlanti-oceánban az Öböl-áramlat és a Földközi-tenger meleg vize hatásának köszönhető. Ezen tényezők okozzák egyszersmind, hogy E. Ny-i részén az évi középhőmérséklet nagyobb mint a K-in, és hogy ott oceánikus, emitt kontinentális, az ázsiaihoz hasonló az éghajlat. Az éghajlata szerint Európában öt főrészt különböztetnek meg; ezek: 1. A Földközi-tenger melléke, amelyet a Pireneusok, Alpok és a Balkán-hegylánc védelmeznek meg a zord É-i szelek ellen és a melyek az Afrika felől jövő meleg szelek előtt nyitva állanak. Itt korán kitavaszodik; májusban már olyan a meleg, mint Közép-E.-ban juniusban szokott lenni. A spanyol felföldet és a Po vidékét kontinentálisabb klima különbözteti meg a többi részektől; D.-Olaszországot és Görögországot a meleg és száraz nyarak és téli esőzések jellemzik; a mistral, bora és a sirocco gyakran fordulnak elő. 2. Az Atlanti-oceán mellékén, amely egész Ny.-Európát foglalja magában, a nyár hüvös és a tél enyhe; csak 10-20° a különbség a legmelegebb és leghidegebb hónapok közt; az esőzés gyakori, különösen Franciaország Ny-i részeiben és a brit szigeteken. 3. A kontinentális rész, amely átmenetet képez az oceánikus és a szélső kontinentális klima közt; itt a tél már keményebb és a nyár is forróbb, a klimatikus ellentétek nagyobbak; az esőmennyiség is apad, különösen az alacsonyabb vidékeken; Dánia, Németország, Svájc és az osztrák-magyar monárkia esik bele. 4. A Balti- és 5. a Fekete-tenger melléki vidékek. Ezekben az éghajlat már teljesen kontinentális. Az É-i és ÉK-i zord szeleknek ki levén téve, rajtuk csak későn tavaszodik; a tél zord és a nyár forró; ezen ellentétek annál élesebbek lesznek, minél messzebb jutunk K-felé; éppenily mértékben fogy az évi esőmennyiség. A tengerek behatása ezen vidékek éghajlatára már egészen elenyészik.
A következő táblázat Európa különböző részeiben fekvő helyek hőmérsékleti különbségeit mutatja: lásd a mellékelt táblázatot.
)
lásd a mellékelt táblázatot.
Kiválik a hegyes vidékek klimája a környékükből. A hegyek, különösen a magasabb hegyek mindenütt hidegebbek és csapadékban gazdagabbak, mint a mellettük elterülő sikságok. E. hegységei közül nehányat örökös hó takar; ennek határa a hegységben uralkodó melegtől és a csapadék mennyiségétől függ. A Dovrefjelden Norvégiában 1600 m., a lappok földjén 1000, Svájcban 2700-2800 m. az örökös hó határa. Az évi csapadék bár egyenlőtlenül van fölosztva E. egyes részei közt, sehol esőtelen, sivatag vidéket találni nem lehet. Általánosságban több az évi csapadék a Ny-i, mint a K-i részeken, és több a D-i, mint az É-i részeken; ez, eltekintve a helyi viszonyoktól nemcsak egész E.-ra, de E. egyes országaira nézve is áll. A Kuri Hafftól a Duna torkolatáig vont egyenes vonal az esősebb részt a szárazabbtól választja el; a helyi körülmények azonban, különösen pedig a tengerszin feletti magasság e tekintetben nagy eltéréseket okoz. Igy Franciaországban Dunquerqueben az évi csapadék mennyisége 350 mm., a Cevennesben és az Alpokban eléri v. felülmulja a 2 m-t. Spanyolországban a kasztiliai fensikon 30-50 cm. az évi eső, Oviedoban pedig 2,06 m., Olaszországban Rómában 780, az Apenninekben 240 cm.; a magyar alföldön 48 cm., a Kárpátokban 230; Angliában 1 és 4 m. közt váltakozik. Az esőzés eloszlása tekintetében is különbség van E. egyes részei közt, É-on minden nap eshetik; középen és K-en legtöbb az eső nyáron, Ny-on őszszel; végül D-en a szubtropikus égöv alatt (a Pireneusi-félszigeten, Provenceban, Olaszországban, Török- és Görögországban) a D-i részeken télen, az É-i részeken pedig tavaszszal és őszszel. A szubtropikus vidék esőzési viszonyait legjobban mutatja Lisszabon és Palermo éghajlata; az előbbiben a dec. és jul. hónapokban eső csapadékmennyiség ugy áll egymáshoz mint 55: 2, Palermoban pedig mint 37: 21/2. Az utóbbi városban 24 éven át julius havában egyetlen egyszer sem esett egy csepp eső sem. A hegyes vidékek mindenütt több esőt kapnak mint a környékükön levő sikságok. Kivételt alkot e tekintetben a Pireneusi-félsziget, amelynek belseje éppen olyan száraz, mint az orosz steppék vidéke, amely Oroszország DK-i részeit foglalja magában.
Növényzet és állatvilág.
A növények életén is meglátszanak a föntebb vázolt klimatikus viszonyok. (L. Európa flórája). E. fanuája a nagy paleorktikus régióhoz tartozik. É-i, középső és D-i részeiben azonban egyes különbségek találhatók. Az emlősök közül 7 rend van képviselve. Majmok (1 faj) csak Gibraltáron találhatók. A Bőregerek közül 26 faj fordul elő, a rovarevők közül 14, a ragadozók közül 23, de ezek már a lakottabb vidékeken igen gyérek; a nagyobbak közül a barna medve már csak egyes hegyes és erdős vidékeken található, a jeges medve pedig csak a sarkvidéken él; a sakál csak DK-en fordul elő. Legszámosabbak a rágcsálók, amelyek közül 43 fajt ismerünk; a lemmingek csak a magas É-on, a marmoták az Alpokban és K-en találhatók, a különböző egerek, hörcsögök, mókusok, a sün, a nyulak majdnem mindenfelé találhatók; a hód már csak a K-i vidékekre van szorítva. A kérődzök közül 10 faj él E.-ban; legelterjedtebb az őz és a szarvas; a dámszarvas csak D-en, a rénszarvas pedig csak a magas É-on él; a zerge hazája a magas hegyek, a szajga-antilopeé D.-Oroszország a Volga és Don között, a muffloné Szardinia és Korszika hegyes vidéke. A tengeri emlősök közül a fókák igen gyakoriak az Északi-jeges-tengerben, a delfinek minden tengerben, a narval és a cet csak a magas É. vizeiben él. A madárfajok számát 417-re becsülik; legszámosabban találni a sirályokat, alkákat stb. a magas észak sziklás szigetein, hol sok ezer fészkel együtt. A hüllők közül 6-7 fajta teknősbéka, 33-féle gyik, legtöbb DK-en, 24 féle kigyó (közülök 3-féle mérges); a kétéltüek közül 15 féle béka és 6-féle farkos kétéltü él E.-ban. A rovarok és bogarak nagyon számosak; mintegy 12000-félét különböztetnek meg. A házi állatok száma, E. civilizált voltánál fogva, igen nagy. A ló, szarvasmarha, juh, kecske, sertés mindenütt található, kivéve a magas É-ot, ahol a rénszarvas és a mindenütt elterjedt kutya nyujtanak értök gyenge kárpótlást, a D-i részeken a bivaly, öszvér és a szamár sokkal nagyobb számban él mint egyebütt.
Bányászat.
E. hasznos ásványokban is igen gazdag és az emberi munka serényen folyik mindenfelé azoknak felszinre hozatala körül. Aranyat főképen az Uralban és a Kárpátokban; ezüstöt az Uralban, a Kárpátokban, a Cseh-érchegységben és Svédországban, kénesőt Krajnában, Olaszországban és Spanyolországban, platinát csak az Uralban, cinnt Cornwallisban, cinket Angliában, Olasz- és Németországban, ólmot Angliában, Magyarországon, Spanyol- és Németországban, rezet Angol-, Svéd-, Orosz-, Magyarországon és Norvégiában; szenet és vasérceket csaknem minden országban bányásznak. A kősóra nézve fontos országok: Galicia, Magyar- és Németország. Ásványviz-forrásokban Magyar-, Cseh-, Német-, Francia- és Spanyolország a leggazdagabbak.
Lakosság és államok.
E. kedvező tagoltsága, változatos felülete, mérsékelt éghajlata és a különböző termékekben való gazdagsága, párosulva a lakosok munkaerejével és magas szellemi műveltségével okozták, hogy földrészünk valamennyi közt a legnépesebb. Az 1890-re megejtett számítások szerint E. területén mintegy 360 millió ember lakik, azaz 1 km.2-re 37. A lakosság azonban az egyes részekre nagyon különbözőképen oszlik meg; leggyérebb Oroszország és Skandinávia É-i részein, a szélső K-en és a magas hegyek közt; legsürübb Ny-on, Közép-E. egyes részeiben és Olaszország É-i felében. Különösen sürü (300 lak. l km.2-re, amely számításnál a 20000-nél népesebb városok ki vannak zárva) a népesség a nagy kereskedelmi emporiumok közelében, miként a Seine départementban Franciaországban, Middlesex angol grófságban, Hamburg, Berlin, Bécs, Konstantinápoly, Budapest környékén; továbbá a tengerpartok közelében (a normann szigeteknél 1 km.2-re 400 lak. esik), ahol szintén az élénk kereskedelem ennek oka. Csaknem épen ilyen sürü a népessége azon vidékeknek, ahol szén- és vasércbányák találhatók és ahol azért virágzó a gyár- és a nagyipar; igy 200-nál több ember lakik 1 km.2-en Ny.-Angliában (Lancaster és Durham grófságokban), D.-Skóciában (Clackmannon és Renfrew), É.-Franciaországban (Nord dép.), Belgium jó nagy részében, a rajna melléki és vesztfáliai iparos centrumok vidékein Szászországban, Csehország É-i részében és a sziléziai nagy szénmedence területén. A hol a föld nagyon termékeny és a mezőgazdaság intenziv, a lakosság szintén sürü szokott lenni; 150-200 lakos esik 1 km.2-re Észak- és Dél-Hollandiában, a közép-rajnai sikságon, a Po-lapályon.
)
Európa néprajzi térképe)
A népsűrűség Európában
Nemzetiségek.
A sürü érintkezés dacára, amely E. népei közt fennáll, a történelmi fejlődés és a vándorlások következtében kifejlődött különböző nemzetiségek nagy részt maig is fennállanak. E nemzetiségeket, illetőleg nemzeteket, amelyek 2 fajhoz: a közép-tengerihez és mongolhoz tartoznak, etnologiai szempontból 11 csoportba szokták osztani. Ezek közül a románok, germánok és szlávok vannak legnagyobb számmal; csekélyebb számuak a kelták, görögök, finn-ugorok, török-tatárok, baszkok, albánok, s lettek egészen jelentéktelenek szám szerint a szamojédek. A bevándorolt s egy tömegben nem lakó elemekhez tartoznak a zsidók, arabok, cigányok, örmények, persák és balkáni cserkeszek. 1. A román népek, az olaszok, a toscanai, római, sziciliai, calabriai, velencei, piemonti stb. nyelvjárásokkal; a franciák a provençal, languedoci, limousini, gascognei, wallon, picard, normann, poitoui, saintongei stb. nyelvjárásokkal; a spanyolok a kasztiliai és kataloniai nyelvjárással; a portugálok a galiciai nyelvjárással; az oláhok és a cincárok Teszszália, Epirusz hegyei közt és Görögország É-i részeiben; a romansok v. reto-románok Graubünden svájci kantonban; a ladinok az Engadinban, D.-Tirol egyes völgyeiben és Friaulban. 2. E. középső és ÉNy-i részeit nagyobbára a germán törzs tartja elfoglalva: ennek főágai a német, skandináv és angol. A németnek számos nyelvjárása közül kivált önálló nemzetté a hollandi. A skandináv ág nyelvjárásai a svéd, a goth (Gothlandban), a norvég, az izlandi, dán és jütlandi. 3. A szláv néptörzsek közül a K-i szlávok vannak a legnagyobb számmal; ezek az oroszok (nagy-, kis- és fehéroroszok); a jugo-szlávok v. déli szlávok; szerbek, horvátok, szlovének és bolgárok. A Ny-i szlávok közé számítják a lengyeleket, a cseheket, morvákat, a tótokat és Lausitznak szorbjait. A Balti-tenger melléki szlávok egykoron az Elbe és Nyemen közti területeket foglalták el. 4. Közel rokonai a szlávoknak a litvánok K.-Poroszországban és Ny.-Oroszországban és a lettek Livoniában és a Kurföldön. 5. A történelmi időkben E. legrégibb lakói a kelták voltak, akik máig csak egyes kisebb töredékekben maradtak fenn Alsó-Bretagneban (Armoricaban), Walesban, Man szigetén, Skócia felföldjein és Irországban; nyelvjárásaik a kimri breton, a gadhel vagy gael, az ersz. és a man. 6. Az uj görögök vagyis hellenek a tulajdonképeni Görögországban, a görög szigeteken, Trakia, Macedonia és Epirusz egyes részeiben laknak. 7. A finnek, Strabon zuomi népe, valószinüleg az Ural v. az Altai vidékéről költöztek a róluk elnevezett országba; három ágra oszlanak: a csudokra, a permiekre, ugriaiakra; hozzájuk számítják az eszteket, liveket és a lappokat, sőt sokan a magyarokat is. 8. A török-tatárok legkésőbben vándoroltak be E.-ba. 9. A baszkok, v. amint ők magukat nevezik, eszkualdunak, a Pireneusokban valamely régibb nép maradványai. 10. Az albánok v. skipetárok, a régi illirek maradványai. E nagyobb csoportokhoz tartoznak még az E.-ban mindenfelé elszórt zsidók, az örmények, cigányok és a szamojedek.
E. nemzetiségei az 1894 elejére kiszámított körülbelül 373 milliónyi lakosságból: a) germán 117630000 (német 62920000, angol 36100000, holland, flamand és fries 8860000, svéd 5160000, dán 2450000, norvég 1990000, normann Izlandban, a Färöri- és Shetland-szigeteken 150000); b) szláv 113320000 (orosz 78960000, ebből ukrajnai v. kisorosz és rutén 28000000, lengyel 14060000, cseh és tót 7640000, szerb és horvát 7300000, bolgár 3920000, szlovén 1310000, lusic vagy szorb 130000); c) román 103125000 (francia 39580000, ebből provencal 12000000, olasz 31980000, spanyol 17730000, oláh 8770000, portugál 5000000, retoromán és ladin 65000); d) uralaltáji 19080000 (magyar 7950000, török-tatár 5700000, és pedig tatár és baskir 3300000,ozmanli 1750000, csuvas 650000, finn-ugor 5290000, és pedig finn, eszt és csud 3275000, mordvin 1200000, zürjén-votják 510000, cseremisz 280000, lapp 29500 és vogul 2000; kalmuk 130000, szamojéd 5000); e) sémita 5260000 (lengyel- és spanyol-zsidó 5000000, ide nem számítva az eleurópaiasodott zsidókat, arab Málta szigetén, Spanyol- és Törökországban, Kréta szigetén 260000); f) lett-litván 4330000 (litván 2800000, lett 1530000); g) görög 3500000; h) kelta 3250000 (breton 1250000, kimmer v. walesi 950000, ir vagy ersz 800000, skót vagy gael 240000, man 10000); i) albán 1500000; k) asiota 1140000 (cigány 640000, örmény 450000, persa 50000); l) baszk 620000; m) cserkesz (adighé és abház Törökorsz.) 100000.
)
Európai népviseletek I.)
Európai népviseletek II.
A vallások tekintetében
E. népei, miként nemzetiség dolgában, 3 főcsoportra oszlanak: róm.-katolikusokra, protestansokra és gör.-katolikusokra. Ezen három csoporton kivül vannak még mohammedanusok, izraeliták és a magas É-on pogányok. A ker. vallásuak azonban tulnyomó többségben vannak, miként azt a következő számok bizonyítják. A 360 milliónyi (1890) európai lakosságban volt 165000000 róm. kath., 93000000 gör. nem egyesült, 87000000 protestáns, 75000000 zsidó, 6500000 mohammedán.
Az európai államok közt, amelyeket föntebb név szerint fölsoroltunk, van 4 császárság: a német birodalom (4 királysággal, 6 nagyhercegséggel, 5 hercegséggel, 7 fejedelemséggel, 3 szabad várossal és 1 birodalmi tartománynyal), Ausztria, Orosz- és Törökország; 12 királyság és pedig: Nagy-Britannia, Magyarország, Hollandia, Belgium, Svéd- Norvégország, Dánia, Spanyolország, Portugália, Olasz-, Görögország, Románia és Szerbia; 1 nagyhercegség: Luxemburg; 4 fejedelemség: Liechtenstein, Monaco, Bolgárország és Montenegro; 4 köztársaság: Franciaország, Svájc, Andora és San Marino. Nagyhatalmakul tekintik: az Osztrák-magyar monarkiát, a német birodalmat, Orosz-, Francia-, Olaszországot és Nagy-Britanniát.
)
Európa a hitujitás korában
Történelem
Már a történetirás atyja, Herodotos is azt tartotta, hogy Európa hivatása: férfiakat nevelni. Strabo pedig ugy vélekedett, hogy szabad és művelt nemzedék fejlődésére, férfiui és polgári erények kiművelődésére nem ismer alkalmasabb szárazföldet E.-nál. E. az a világrész, melyben a Kr. e. V. sz. óta az őskeleti államokban elhaló művelődés termékeny talajra talált és a hatalmas lendületnek indult. E.-ból hódították meg gyarmatosító nemzetek és tették miveltté a földkerekséget. E. keretén belül folytak le a legujabb korig haladásunk főbb mozzanatai, és csak körülbelül 100 éve annak, hogy a szabad Amerikában versenytársra akadt.
A történelem első derengésénél D.- és Ny.-E. nagyobb részében ligurokat és ibereket találunk, mig É.- és ÉK.-E.-ban finn (v. csud) eredetü törzsek tanyáznak. Ezek után a nagy indogermán (árja) család tagjai jelennek meg E.-ban, kik közül Franciországot a gallok, Közép-Európát a germánok, K.-Európát a szlávok szemelik ki uj hazául. Más rokon rajok, mint a latin és umbersabell népek Közép-Itáliába költözködnek, mig a görögök ősei a Balkán-félszigetet szállják meg. Vajjon azonban ezen indogermán népek őshazája Ázsiában keresendő-e (mint azt az összes régi irók, az ujabbak közül pedig Peschel, Quatrefages, Hoernes, Schmidt János, Van der Gheyn, Morris sat. állították), avagy magában E.-ban nyomozandó, még pedig vagy Oroszország déli sikságain, avagy Skandináviában s É.-Oroszországban (mint azt Penka, Benfey, Schrader, Tomaschek, Brinton, Sayce, Lombard, Rendall, Taylor, Hicks, Chamberlain és mások vitatják), még nincsen eldöntve és ennek kiderítése, Virchow szavaival élve, «a jövő feladata». (V. ö. Hoernes, Die Herkunft d. Menschengeschlechts. 1890. Ratzel, Anthropopogeogr. II. köt. 1890. Topinard, Cartaillhac, Bertrand és a nevezettek művei.)
Az indogermán népek sorából csak kettő játszott az ókorban vezérszerepet: a görög és a római. A görögök az elsők, kik városaik falain belül önálló kormányt és művelt társadalmat tudtak létesíteni, az elsők, kik az emberi munkásság minden ágában jeleskedtek, és szellemileg ugy mint testileg a «barbár» népeket messzire tulszárnyalták. Haladásuk oly intenziv, hogy kifelé is terjeszkedett a Közép-tenger összes partvidékeire, egészen a Herkules oszlopáig; a névtelen görög hősök által alapított gyarmatok pedig a szomszéd barbárok művelődésére is vállalkoztak. L. Görögország. Majd a nyugati világon támadt uj középpont: Róma, a Közép-tenger középső félszigetén, mely a tengert két medencére osztja. Az első századokban területének nagyobbításával foglalkozott, amint a paraszt szokta kikerekíteni földjét. Első háborui ujakat szülnek, és végül a rómaiak azt hitték, hogy csakugyan küldetésökhöz tartozik a földkerekség leigázása. Hódításaik révén jelentékenyen terjed a történeti szintér, mely É.-Afrikát, Elő-Ázsiát és a Balkán-félszigetet, nemsokára Hispania, Gallia, Germania és Britannia népeit is felkarolja. Megalakul az orbis romanus. A császárok alatt megindul azután a kölcsönhatás Itália és a provinciák között és kezdetét veszi a haladás a politikai, közigazgatási, törvénykezési, jogi és társadalmi egység felé; a meglehetős szivtelen rómaiakban megszólal a humanizmus szózata. Ekkor, a jó császárok korában, a római világbirodalom magában foglalta a világ összes népeit, melyekkel Róma megosztotta nyelvét, jogát és műveltségét, mig a provinciák tehetségben, gazdagságban és véradóban fizették vissza tartozásukat «édes anyjok»-nak. Mindazonáltal a külső nagyság és fény leple alatt, csakugy mint annak idején a köztársaság idejében, számos áthidalhatatlan ellentét és aggasztó tünemény mutatkozott. A roppant kiterjedés, a belső bajok és a barbárok támadása következtében kikerülhetetlenné lesz a birodalom kettéválasztása (Kr. u. 395), mire a barbárok kardja még a pogány vallást kereken elvető keresztény hit az elaszott és kimerült nyugoti császárságot romba döntik (375-476).
A IV. sz. utolsó fele és az V. sz. barbár törzsek betöréseinek és római területen való betelepedésének százada. Mivel azonban a győzők csakis a nyers erőszakkal rendelkeznek, ország-alapító tehetséggel nem birnak és a multtal nem tudnak vagy nem akarnak megalkudni: a hunnok országa csakugy korai bomlásnak indul, mint a legtöbb germán népé, melyet a verőfényes déleurópai országokban alapítottak. Még a bölcs Teodorik sem képes áthidalni az ariánus barbár gótok és katolikus rómaiak közötti ürt, a miért halála után az ő népe is megsemmisül. Áthidalja ellenben ezt az ürt Klodvig frank király, ki a század végén népével együtt ker. vallásra tér és kardjával alkotja meg a frank monarkiát. - A VI. sz. elején ugy látszik, mintha a görög-keleti császárság hadvezérei és tudósai az egész római birdalmat hódítanák vissza uruk, Justinián császár részére. Nemsokára azonban uj barbár jövevények (longobárdok, avarok, bolgárok és déli szlávok) a görögök vesztére fordítják a dolgot, kiktől egész országrészeket elragadnak, keleten pedig a sémi népcsalád kebelében uj s rettenetes hatalmi tényező támad: az izlám. Mohammed vallást és birodalmat alapít és uj lelket önt az elzüllött arabs törzsekbe, melyek aztán a kalifák alatt a VII. sz. folyamában nemcsak Konstantinápolyt sodorják veszedelembe, hanem É.-Afrika felől Spanyolországba is átkelnek, melyet majdnem teljesen elfoglalnak. Innen a frankok földjére csaptak, de ekkor a művelt Nyugot szerencséjére Martell Károlytól döntő vereséget szenvedtek. A VIII. sz. legfontosabb eseménye, hogy az a germán állam, mely életrevalóságra nézve a többit jóval felülmulta, azzal a hatalommal szövetkezett, mely egyedül élte tul a népvándorlás viharát és egységes hierarkiája és dogmái által a vajudó középkor szemében szellemi fensőség igézetével birt. Trón és oltár tehát szövetkezett: Kis Pippin frank háznagy felvette a pápa engedelmével a kir. cimet és hálából az Egyházi állammal ajándékozta meg a pápát. Pippin örökösét, Nagy Károlyt, a szerencsés hadvezért, bölcs törvényhozót és a művelődés terjesztőjét (768-814) hálás kortársai a keresztény népcsalád urának tekintették és kitörő örömmel üdvözölték, midőn a 800. évben a római császárság emlékét megujította.
A IX. sz. Nagy Károly világbirodalmának gyönge utódok erélytelensége, belső okok, első sorban a nagy hübéresek dölyfe és kivülről való támadások (normannok) által előidézett szétmállását tünteti elénk. Ezek következtében a hatalmas frank birodalom a IX. sz.-ban alkotó elemeire bomlott, melyek a Karolingi család hármas ágának kihalta után külön-külön egységgé tömörültek és nemzeti fejedelmeket emeltek a trónra. A verduni szerződés által megalapított osztozkodásnak utóhatása gyanánt alakult meg azután a X. sz.-ban a német, francia és olasz nemzet. Ugyancsak a IX. sz. a pápai hatalom cenrtalizációjának és lendületének volt szemtanuja. Az utolsó Karolingok hanyatlásával egyidőben a pápák lesznek a fejedelmek birái, a bencések személyében a pogányok megtérítői és az elnyomottak védelmezői. Már ekkor is hangoztatják azt az igényt, hogy a pápai hatalom előbbre való a fejedelminél és a Pseudo-Izidor-féle dekretáliák s a Konstantin-féle adományozás értelmében megszilárdítják hatalmukat. - Mig a görög császárság erejét a képrombolás bénítja, Keleti-Európa sokat szenved a népvándorlás utolsó hullámaitól. Ekkor jelennek meg E.-ban honfoglaló őseink is, a kik azután Szvatopluk birodalmát Arnulf frank császárral szövetkezve megtörik és a hármas hegy és négy folyó mentén uj hazát alapítanak. Megalakul továbbá Lengyelország; normann kalandorok alapját vetik meg az orosz hatalomnak (862). A brit szigeten pedig Ekbert egyesíti a 7 angolszász királyságot (827).
){kind=small}
Europa Árpád halálakor
A X. sz.-ban megszilárdul a német császárok hatalma, kik Nagy Károly példájára a pápákkal szövetségre lépnek (I. Ottó koronázása: 962) és most alakul meg végképen a keresztény népcsalád is. Ugyanekkor szilárdul meg a középkor társadalmi életének uj formája: a hübériség. A németek szomszédjai sokat szenvednek a császárok beavatkozásaitól és különösen az Elba melletti törzsek szoríttatnak kelet felé a germán elemek által. Franciaországot saját hübéres nagyjai és a normannok sanyargatják és csakis 987, Capet Hugó trónralépte óta mondható igazán királyságnak. Az iberi félszigeten szakadatlanul folyik a harc az apró keresztény országok és a kordovai kalifák között. Hazánk a Riade és Augsburg melletti vereségek után felhagy a kalandozásokkal és Géza alatt kezd hozzásimulni a keresztény népcsaládhoz, melynek azután 1000. Szt. István alatt egyenrangu tagjává lesz. (L. a Szent István koráról szóló mellékelt térképet.) A csehek, lengyelek s oroszok is a keresztény vallásra térnek; amazok Rómából, emezek Konstantinápolyból kapják az evangéliumot. Délkeleti E.-ban leáldozik a kazarok és bolgárok csillaga, mig É-on Nagy Kanut megszilárdítja a kereszténységet és egyuttal kir. hatalmát.
A XI. sz.-ban Róma a történelem középpontja. Rajongással tekintik azt az aszketikus kortársak, a remeték és bucsusok. Babonás áhitat vesz erőt a nemzedéken, mely vezeklések és ájtatoskodások által iparkodik lelki üdvét menteni a közelgő végpusztulás elől. E rajongó szellemnek III. Ottó császár is esik áldozatul. Az akkori pápák ugyan bábjai a rakoncátlan nemességnek, melynek befolyása alól csakis a Cluny reformpárttal szövetkezett III. Henrik császár segélyével sikerült felszabadulniok (sutrii zsinat 1046). Ámde a két vezérhatalom nemsokára (VII. Gergely pápa és IV. Henrik császár) összetüz a főhatalomért (investituraharc), mely versengés Canossa dacára csak a következő század elején (1122) és ekkor is csak fegyverszünettel éri végét. A szünetet a harcfelek arra használják fel, hogy uj fegyverekről és uj szövetségesekről gondoskodjanak. A vezérhatalmak versengése lehetővé teszi a többi fejedelmeknek, hogy önállóságukat szilárdítsák és hatalmukat öregbítsék. Igy tesznek a francia Capetingek; igy tesznek első Árpád-házi királyaink is (nevezetesen Sz. László és Könyves Kálmán), kik Horvát- és Dalmátországgal egészítik ki hazánk DNY-i határait. Nagyobb fontosságu csupán még Hóditó Vilmos vállalata, ki 1066. normann kalandorjai élén átkel a csatornán és az angol-szászok uralmának mindenkorra véget vet. Hoszszabb időbe telt, mig a vadlelkü győzők és az elkeseredéssel védekező legyőzöttek egy nemzetté olvadtak össze.
A XII. sz. küszöbén indul meg az a vallásos és harcias mozgalom, melyet a pápa szavát követő nyugati keresztény világ a pogány Kelet ellen indít: a keresztes hadjáratok (l. o.). A spanyolok és mórok között az iberi félszigeten folyó fajharcok szintén a keresztes hadjáratok jellegét öltik (Cid). Megalakul Portugália is, előbb mint grófság, majd mint királyság. Franciaország királyai a francia földön fekvő angol hübéres birtokok fejében Anglia királyaival elegyednek harcba. Anglia trónján a Plantagenet család váltja fel a normann dinasztiát (1154), és megkezdődik immár a normann és angolszász elemek összeolvadása. A mi hazánk, majd a keletrómai császárok (János és Manuel), majd Rőtszakállu Frigyessel, majd pedig a pápák növekvő befolyásának szolgált e században szinhelyül.
A XIII. sz.-ban az erő- és tekintélyben roppantul megizmosodott pápaság felemelkedik hatalmának tetőpontjára, amint ezt az 1215. IV. lateráni zsinat határozatai mutatják. IV. Ince (1198-1216) teljes joggal a világuralom birtokosának mondja magát; befolyik különösen a német ellenkirályok versengésébe, lealázza Földnélküli János angol királyt, keresztes hadjáratra indítja a francia királyokat az albigensek és valdensek ellen, a spanyol királyokat pedig a mórok ellen küldi. Létrehozza a IV. (latin) keresztes hadjáratot és megelégedéssel értesül arról, hogy a siszmatikus Konstantinápolyban az uj kat. patriárka elfoglalta Photius és Cerularius helyét. Ince utódai alatt pedig haramdszor tör ki a német császárokkal, első sorban a II. Frigyessel való küzdelme és a pápák, hogy a gyülölt, barbár Hohenstaufokat megbuktathassák, egy másik barbárt, Anjou Károlyt hivják segélyül. Ez a vérpadra küldi ugyan Konradino-t, de ezzel édes keveset nyer a pápaság, mely nemsokára maga is a franciák igája alá kerül; még kevésbbé teljesednek az olasz nép reményei. De a többi európai népre nézve is fölötte fontos ez a század. Jobban és jobban tünnek fel a nemzeti területek körvonalai és az egyes nemzetek érzékenyebbek kezdenek lenni határaikra. Több nemzet (angolok, magyarok, aragonok és kasztiliaiak) e században rakják le alkotmányuk talpköveit. II. Fülöp Ágost francia király északon és nyugaton folytatott szerencsés háborut Földnélküli János angol királylyal, dél felé pedig a Földközi-tengerig terjeszté ki felsőbbségét. Az angol királyok viszont a bérces Wales-t kényszerítették hódolatra és Skótországgal is éreztették többszörösen főuri igényeiket. Sicilia 1282. Aragonhoz került. Németország átszenvedte a Staufok bukásának és az interregnumnak keserveit és csak 1273. szerzett magának uj fejedelmet Habsburgi Rudolf személyében, ki teljesen szakítván a hagyományos császári politikával, saját családjának felemelésében látta feladatát. A birodalom a szabadságszerető svájci pórok elszakadása következtében veszít területben, de másrészt a német lovagrendek és a Hanza ellepik a Balti-tenger mellékeit várakkal és irodákkal. Közép- és Kelet-Európa életében egyébiránt a mongolok betörése e század legfontosabb eseménye, melynek következtében Oroszország 250 évre dőlt a tatár rabigába, mig a mi hazánk másfélévi szenvedés után IV. Bélában második alapítóra talált. A Harcias Frigyes elhalálozása által gazdátlanná lett osztrák-stájer örökség fölött Béla és utódai háboruba keverednek Ottokár csek királylyal, kinek németekre és magyarokra egyaránt fenyegető hatalmát Kun László és Habsburg Rudolf szövetséges hadai a dürnkruti csatában (1278) összetörik. A sváb földről elszakadt Habsburgok hatalma már most bátran gyökeret verhetett a Duna mentén. A bizanci császárok visszaveszik (1261.) Konstantinápolyt a latinoktól, de a Balkán-félszigeten megalakult apróbb francia és olasz fejedelemségek meghódítására már nem rendelkeznek a szükséges erővel és idővel. E század végén (1291) vesz el a keresztes hadjáratok utolsó gyümölcse, Akkon.
A XIV. sz. kezdetén az igazi középkor tul volt delelő pontján. A két vezérhatalom egymás után elbukott, a keresztény népcsalád fogalma megszünt; nemzeti alapon szervezkedő országok még jobban helyezkednek ellenzéki állásba az Avignonban székelő pápákkal, kiknek beavatkozását visszavetik. Egyházellenes mozgalom támadt Európaszerte, a papság kiszorul a tudomány és irodalom kizárólagos birtokából; a jog terén a romanisták támadnak a kánonistákra; a tudományos nevelés terén szabad egyesületek keletkeznek, az egyetemek, melyeknek tagjai eleintén még az egyház oszlopai, nemsokára ellenfeleinek táborába szegődnek. A már a XIII. sz.-ban lendületnek indult természettudományok a hagyományos nézeteken csorbát ejtenek és a szintén már a mult században, a Provenceban keletkezett Troubadour-költészet uj iránynak uttörője, mely az eddigi aszketikus és vallásos felfogással teljesen szakít. A kizárólagos holt latin nyelv helyébe a nemzeti irodalmak lépnek (Dante, Petrarca, Boccaccio; Villehardouin, Joinville; a minne-dalnokok; Chaucer). A dogmatikus téren uj s merész tanok hangzanak el (a minoriták, Marsilius, Wiklef, Husz), melyek az egyházba belopódzott visszaélések orvoslását sürgetik; Cola Rienzi pedig megdönti a pápák világi hatalmát. Meginog a középkori társadalmi (hübéri) rendszere is. Azok az osztályok, melyek mostanig a társadalom élén állottak: papság, nemesek, lovagok tekintélyüket eljátszák; a polgári osztály, a harmadik rend, ellenben előtérbe lép, különösen Francia-, Angolországban és Flandriában. Több országban a negyedik rend, a földhöz láncolt jobbágyság is tesz kisérletet, hogy bilincseit lerázza (Jacquerie, Wat-Tyler-féle lázadás, több német és a XV. sz. elején a Dózsa György-féle pórlázadás); de még távol vagyunk az egyenlőség és testvériség eszméjétől és az uralkodó osztályok leverik a vakmerőket. Szóval általános forrongás tölti be a középkor alkonyatát. Délkelet felől uj förgeteg közelg: a rettenetes törökök, kik nemcsak Konstantinápoly kapuján zörgetnek, melynek bukása már csak idő kérdése, hanem a magyarok érdekkörébe eső szerb, oláh és bolgár fejedelmeket is megsarcolják, sőt magának Zsigmond királynak hadait is többszörösen meg-megszalasztják.
A XV. sz.-ban (l. a Hunyadi Mátyás koráról szóló mellékelt térképet) a középkori intézmnények romjaiból az ujkor csirái fakadoznak. Világraszóló szellemi és anyagi forradalommal állunk szemben. Az uj életre kelt antik müveltség, klaszszikus szellem és pogány világnézet romba döntik a középkor ismereteit és müvészetét. Renaissance és humanizmus lelki mámorba ringatják a szellemeket; Guttenberg találmánya közkincsévé teszi a tudományt; a puskapor és tüzi fegyverek átalakítják a hadászatot. Az ujkor fuvalata a tekintély és hagyomány kiváltságos őrében, a papságban tesz leginkább kárt, mely a siszma következtében megbénult erővel tekinti a szellemek feltámadását. Nincs kellő ereje, sőt ugylátszik akarata sincs, hogy a nagy későn egybehivott reformzsinatokon a bajokat gyökeresen orvosolja. A siszmát még valahogy megszüntette, de a reformok elodázásával végzetes mulasztást követett el, Husz elégetésével pedig uj szakadásra szolgáltatván okot, a Csehországgal szomszédos országokat kiszolgáltattak a husziták fékevesztett dühének. A későbbi pápák olasz fejedelmek rangjára sülyedtek, és vagy az Egyházi-Állam határait és rokonaik birtokait növelik, avagy a renaissance büvös légkörében keresnek szórakozást. Maga Itália bölcsőül szolgált ugyan a renaissance-nak, de ki maradt szolgáltatva apró zsarnokainak és a külföld versengésének és a nemzeti egység eszményképétől távolabb van, mint valaha. Üres cimmé vált a német királyok és császárok méltósága, és a Miksa korában a rendek által hozott alkotmányos reformok nem képesek azokat a mulasztásokat jóvá tenni, melyeket III. Frigyes dicstelen és tunya uralma okozott. Hanyatlásnak indul a Keleti-tenger méllékén a német lovagrend birtoka és Danzig lengyel kézre kerül. Svájc pedig örökre elvesz. Családi összeköttetések révén mindazonáltal éppen ez a Frigyes teszi le a Habsburg család nagy jövőjének alapkövét. - Nyugati E.-ban három hatalmas király válik ki a hübériség bomlása által támadt zürzavarból. Jeanne d'Arc tüneményszerü megjelenése a franciák részére hajlítja a diadal serpenyőjét és nemsokára a kimerült felek felhagynak a céltalan szétmarcangolással. Franciaország erre XI. Lajos zsarnok kezeiben egységes, központosított, állandó katonasággal rendelkező monarkiává alakul, mely Merész Károly halála után a gazdag burgundi örökségnek is lesz urává s azonfelül még a kihalt Anjouk tartományokkal, VIII. Károly alatt pedig Bretagne-val bővül. A második erőteljes monarkia Angolország, melynek hübéres nemessége a fehér és piros rózsa közötti harcokban elpusztult és a Tudor-család erélyes megalapítója, VII-ik Henrik jogarának hódolt. A harmadik hatalmas monarkia Spanyolország, hol kat. Ferdinánd és Izabella idején a 700 éves faj- és vallásharc véget ér és Granada is visszakerül. Miután Ferdinánd és neje az egész spanyol földet egyesítették, megalapítják az inquizició segélyével a korlátlan monarkiát. A kis Portugália ebben és a következő században éli fénykorát. Tengerész Henrik kapitányai felfedezik az Afrika körüli, Kelet-Indiába vezető utat, és Velence kárára uj világba terelik a világforgalmat. Hazánk is játszott elsőrangu szerepet a XV. század második felében, melynek fénykora Hunyadi János, a keresztény világ győztes előharcosának és fiának, Hollós Mátyás nevéhez van füzve. (l. Hunyadi). - Keleten Oroszország lendülete köti le figyelmünket, mely Donszkoj Dimitri és Nagy Iván alatt végre véget vetett a mongol szolgaságnak és Iván alatt egységes szláv országgá alakul. Délkeleten pedig a törökök hatalma öltött fenyegetőbb alakot és II. Mohamed a bizanci császárság ledöntését tüzte ki célul. Nagy Konstantin és Perikles városainak tornyain feltüzi a félholdat, és a «keleti kérdés» hosszu időre szabályozottnak látszik. Kóros álomba merülnek a Balkán félsziget többi keresztény népei is és csakis Szkanderbég dacol még a világhódító szultánok haragjával. Szerencsének mondható, hogy a görög tudósok még jókor menekültek becses kéziratok kiséretében Itáliába, ahol uttörői lettek a hellén szellemnek. Igy a görög Kelet utolsó lehelletével uj életre kelté a latin Nyugatot.
A Középkor végét nemcsak a renaissance és a humanizmus által felidézett szellemi forradalom, és nem csupán a társadalmi és anyagi átalakulást előidéző vivmányok és találmányok jellemzik, betetőzte a Középkor bukását Amerika felfedzése és a hitujítás kezdete (XVI. század). Amerika felfedeztetése teljesen megingatta a középkori hitet, sirját ásta meg Velence kereskedelmi nagyságának, és a portugál, spanyol, angol, francia és holland partokra terelte át a világforgalmat, nemkülönben az Ujvilág kincseit. A reformáció, a régóta a lelkekben szunnyadozó elégületlenségnek és ujítási vágynak szükségképeni kitörése, felszabadította a gondolatot és meghozta a vallásszabadságot, ha egyelőre nagyfoku türelmetlenség jellemzi is a két ellenséges táborra szakadt keresztény világot. A reformáció nem maradhatott azonban pusztán vallási tény, mivel az egyház és az állam egymással sokszorosan összeforrt; a hitujítás tehát sok országban politikai és világi ügy lett, melytől a fejedelmek, ritkábban maguk a nemzetek is az alkotmányos tényezők hasznot huztak. A felekezeti érdekek tehát a világi s politikai érdekekekkel összevegyültek és kat. meg protestáns pártok alakultak Európaszerte, a határokon is átrontó nemzetközi gyülöletnek közegei, melyek különösen Francia-, Németország és Anglia belső életét mélyen megzavarják. Az állami érdekek felülkerekedése magyarázzák meg azt a tüneményt, hogy egyrészt a kat. Spanyolország és Ausztria, másrészt pedig a kat. Franciaország többnyire farkasszemmel nézett egymásra, és hogy Franciaország protestánsok szövetségében támadta meg a Habsburgokat.
A XVI. sz.-ban egyébiránt a Habsburg-ház játszotta a főszerepet, mely a század közepén két ágra, az osztrák-német és a spanyol ágra oszlott. A III. Frigyes által létesített házassági összeköttetések révén V. Károly nemcsak burgundi örökségnek és a spanyol koronának volt ura, hanem a pápa segélyével, melynek fejében Luthert és hiveit üldözőbe vette, a német császári koronát is elnyerte. A magyar és cseh korona megszerzése, az Ujvilág kincsesbányái, Milano, Nápoly és Szicilia kiegészítették a Habsburg-család világraszóló hatalmát. A politikai egyensulynak e felforgatását, e területi nagyobbodást, hogy nézhettek közönyösen I. Ferenc francia király, V. Károlynak féltékeny ellenfele? Szövetkezett a pápával, sőt még a pogánynyal is (ki azután hazánk testén át vonult Károly öcscsének, I. Ferdinándnak székvárosa ellen) és négyszer fogott fegyvert. Mindhiába, mert V. Károly hadait mindvégig szerencse kisérte. Már-már a német protestánsok felett is készül Károly diadalt ülni, midőn Szász Móric francia segélylyel hatalmának magaslatáról váratlanul lelöki. - Anglia a kékszakállu VIII.Henrik erőszakos kezéből kapta a reformációt, de annak megszilárdítása későbbi nemzedékek feladatául maradt. Olaszország e században is csatatere a szomszédos hatalmak kaján versengésének. Hazánkra a Jagellók alatt beköszöntött rohamos hanyatlást követő mohácsi vésznap kettészakadást és az ennek nyomában járó török uralmat hozott, mig Törökország Szolimán alatt ugyanakkor fénykorát élte. Keleten Rettenetes Iván cár az orosz monarkia szervezésén fáradozott; el lévén zárva a Balti-tengertől, K-en és D-en nyomult elő. Északon Wasa Gusztáv felszabadította Svédországot a skandináv unió kötelékéből és mind a három északi ország befogadta a hitujítást. Lejárván a lovagok kora, a Balti-tenger mellékén is hanyatlik hatalmuk és e fölösleges intézmény romjain épül fel a Hohenzollern család hercegi hatalma, egyelőre még lengyel fenhatóság alatt. A XVI. sz. második fele a kat. ellenreformáció kora (l. Ellenreformáció).
){kind=small}
Európa Mátyás király halála évében és a középkor végén
Beköszönt immár a XVII. sz., melynek folyamában E. térképén nagy változások mentek végbe. A kedélyek türelmetlensége, a kölcsönös surlódások és versengések, fegyveres ligák alakulása, IV. Henrik szövetkezése a német protestáns unióval, a hitbuzgó II. Ferdinánd személyében megtestesített ellenreformáció felülkerekedése és rokon események szükségképen világháborut kellett hogy szüljenek, mely Európa kellő közepét, Németország virányait tette vadonná (l. Harminc éves háboru). A porig lealázott és teljesen kifosztott Németország megszünt állam lenni és nem volt ezentul egyéb néhány szász szuverénből, fejedelemből, rendből és városból álló szövetségnél. A vae victis egyébiránt Spanyolországnak is szólt, mely busásan lakolt beavatkozása miatt és németalföldi tartományairól lemondani volt kénytelen. Ugyancsak a münster-osnabrücki békében (1648) független és semlegességü államnak ismerték el Svájcot az összes hatalmak.
){kind=small}
Európa a vesztfáliai békekötés (1648) után
A század első fele volt továbbá tanuja annak a forradalomnak, melynek I. Károly angol király, atyjának és a saját büneinek fejében, áldozatául esett. A puritán Cromwell, ki őt a trónon követte, nemcsak Anglia nagyhatalmi állását szilárdította meg az Erzsébet által kijelölt irányban, hanem - vaskézzel bár - az angol, skót és ir törvényhozó testületet is egyesítette. A XVII. század második felében a Bourbonok foglalták el a parancsoló állást Európában. A versaillesi udvar szemkápráztató módon tündökölt Európában és XIV-ik Lajos valódi felségnek látszott koronás kortársai szemében, kik mindenben utánozták és majmolták. Azonban, dacára hogy oly lángeszü tanácsosai voltak, mint p. Colbert, az abszolutizmussal karöltve járó bünök sötét jövőjére engedtek következtetni. A külügyi politika terén Lajos visszaélt győzelmeivel és lábbal tiporta a nemzetközi jogot, miáltal a szomszédok gyülöletét hivta ki Franciaország ellen. Elnyerte ugyan a spanyol Németalfödek várait és a Franche-Comtét, el Straszburgot, a Rajna kulcsát és Luxemburgot, mig a Pfalzot vadonná tette; a spanyol örökség követelése által azonban a legnagyobb fokban ingerelte maga ellen fél Európát, mely Orániai Vilmos példájára az európai egyensulyelv nevében nemcsak az É-i és K-i határon akasztotta meg terjeszkedését, hanem több amerikai gyarmattól is megfosztotta a dölyfös napkirályt (1713). Ezzel Franciaország kezéből kisiklott a hegemónia. Németalföld derekasan megvédelmezte magát és elnöke, Orániai Vilmos hozta létre Lajos ellen azt az európai ligát, mely elől annak hátrálnia kellett. Sőt Vilmos a restaurált, de nem okult Stuartok elüzetése után az angol trónra is emelkedett és arra kényszerítette Lajost, hogy angol királynak elismerje. Maga Anglia dicsőséges forradalom óta csupán alkotmányának és kereskedelmi nagyságának él és a XVIII. sz. másik felében jóformán az egyedüli szabad nemzet az egész világon. Külügyi politikáját a gyakorlati politika szempontjából intézi és megragad minden alkalmat, hogy gyarmatait növelje. Spanyolország tovább aludta kóros álmát, melléktartományaiban és gyarmat-birodalmában a többi állam osztozkodott (1713-14). Olaszország harcterül szolgált a Habsburgok és Bourbonok mérkőzésének. Csupán a szavójai fejedelemnek mosolygott a szerencse, ki elvégül a királyi cimet is kivívta. Az ő kis országát szemelte ki a sors a nemzeti egység kiindulási pontjának. - Közép-Európában felszabadult végre Magyarország a félhold hatalma alól, szintugy Erdély. Szavójai Jenő diadalaival megveté alapját a Duna mentén elterülő nagy habsburgi monarkiának, Miután a paszarovici béke (1718) nemcsak a bánság, hanem még - egy időre - Szerbiát, Boszniát és Oláhországot is csatolta a Habsburgok koronájához (l. a mellékelt térképet: E. a paszarovici béke korában): ÉK-i Európa államrendszerének kifejlődésében az olivai béke (1660) jelez fontosabb átalakulást. Ezóta kezd a brandenburgi őrgrófság, mely, mióta a világiasított porosz hercegséggel egyesült, szivós életü és kiméletlen fejedelmek alatt előtérbe lépni. Poroszország versenytársa lett Ausztriának a birodalomban való elsőbbségeért; nagyságra és történeti multra nézve mögötte maradt ugyan Ausztriának, de az I. Frigyes Vilmos által szerzett hadierő és pénzügy, valamint az országnak belső összefüggése dolgában máris felülmulta gondatlan ellenfelét.
)
Europa passzarovici béke után
A XVIII. sz. elején egész Európa lánga borult. A nyugoti államokat Spanyolország felosztása szólította táborba és e harcnak különösen Franciaország látta kárát, mig a Habsburg-ház Milanó-, Nápoly- s Sziciliában helyezhette el ellátásra szorult hercegeit. Ez utóbbi kettős királyságot azonban Ausztria 1738-ban a kis Párma- és Piacenzáért volt kénytelen becserélni. - Ugyanekkor kapta III. Károly veje, Ferenc, Lotaiáért Toscanát. Spanyolország megszabadult holland és olasz melléktartományaitól és igy alkalma nyilt erejét összegyüjteni és álomba merült testét megdelejesíteni; ez irányban azonban csak muló kisérletekkel találkozunk. - A második nagy háboru, mely a spanyol örökösödési háboruval egy időben szólította táborba az É-i és K-i hatalmakat, Svédországnak hanyatlását és mellék-tartományainak feldarabolását eredményezte. Nagy Péter maradt győztesnek, ki Livoniát, az eszt földet, Ingermanlandot, Kareliát meg Finnország egy részét ragadta el Svédországtól. Oroszország előtt ezennel szabad az ut a nyugoti vizekbe. De Nagy Péter Lengyelország testéből is tépett ki darabokat és ebben az irányban is lépett be E. érdekkörébe. És ugyanakkor vetette fel a keleti kérdést, bár ennek megkisérlett megoldásában az orosz fegyverek egyelőre kudarcot vallottak. De utódai, kik utasításait követték, szerencsésen elvették a beteg embertől a Fekete-tengeren való kirázólagos uralmat, mi több, szent feladatuknak tekintették elvenni az iszlámtól Aja-Zsófia kupoláját. - 1740 óta megint harci zaj tölti be E.-t. A Pragmatica Sanctio el nem ismerése közös táborba egyesítette Mária Terézia irigy szomszédjait és ellenfeleit, kiknek fellépését a fiatal II. Frigyes a Szilézia birtokára emelt igények megvalósítására használta fel. Hála a magyarok vitézségének, Mária Terézia örökségéből csakis Sziléziát vesztette el, mig Párma- és Piacenzáért Németalföldet kapta cserébe. Később II. Frigyes a 7 éves háboruban lángelméjével helyet kerített Poroszországnak a nagyhatalmuak sorában. Növelte annak területét a Katalin cárnővel és Ausztriával közösen feldarabolt Lengyelországgal, mely saját hibáinak és cinikus szomszédjainak esett áldozatul (1772). Orosz Katalin Azovban és Krimben tüzi ki a kettős keresztet a félhold helyébe, megnyitja az orosz hajóknak a Boszporust és a Dardanellákat, a Dniesztr-t teszi határvonallá és elnyeri a Balkán-félszigeten lakó görög-keleti keresztények feletti protektorátust. Ez oly jogcim, melylyel bármikor forrongásba hozhatja a Balkán népeit saját uruk ellen. A nyugoti államok sorából Franciaország továbbsikamlott a hanyatlás lejtőjén az örvény felé. Népe csakugy görnyed az ancien régime összes bünei és kinövései alatt, mig seregei a külföldön Dettingennél, Roszbachnál és különösen a tervezett ind-francia császárságban és Kanadában folyton szégyent vallanak, melyet nem tett jóvá Korzika és Lotaia megszerzése. Elérkeztünk immár a nagy forradalom küszöbéig. Megindul a forradalom az észak-amerikai angol gyarmatokban, melyből az Egyesült-Államok kerültek ki mint győzők. Visszahat e szabadságharc hire a francia népre (l. Franciaország). Napoleon rettenetes harcokat visel a fél világgal. A köztársaság a leigázott népek nevében szállott sikra a trónok ellen, Napoleon azonban hova-tovább Nagy Károly világhatalmát akarja megujítani és elfelejtvén a siker mámorában multját és rendeltetését, kiméletlen kézzel töri össze egymásután mindazokat az országokat, melyek utját szegik. 1810 felé ura volt Európa tetemes részének. (l. a mellékelt E. térképet I. Napoleon idejében.)
)
Európa I. Napoleon idejében.
1815-től a jelenkorig. Mihelyest a szövetkezett európai fejedelmek az ujkor Prometheusát Szent-Ilonán sziklához láncolták, a bécsi kongresszuson helyreigazították a Franciaországtól szétrombolt Európát és azután nyugodni vágyódtak babérjaikon. Első sorban arra ügyeltek, hogy a legitimitás elvéből kifolyólag minden állam a forradalom előtti terjedelmében állíttassék vissza. Igy kapta vissza Ausztria Tirolt, Salzburgot, Galiciát; Belgium helyett pedig a lombard-velencei királyságot, hazánk meg a szávántuli részeket és Dalmáciát. Oroszország a varsói hercegség zömét kapta lengyel királyság cimén; Krakkó városát egyelőre köztársaságnak nyilvánította a kongresszus. Anglia megtartotta Málta, Helgoland, Tabago és Ceylon szigetét, szintugy a Foktartományt és protektora lett a jón szigeteknek; Hollandból és Belgiumból a «németalföldi királyságot» alkották; Svédország és Norvégia között perszonálunió létesült; a semleges Svájc Genf és Wallis kantonokkal és a (volt porosz) Neufchatel-lel bővült. Olaszországot ujra felosztották az elüzött fejedelmek, a pápa és Ausztria között. Spanyolország és Portugália trónjára is visszatértek legitim urai és végül összetákolták a 39 államból álló német Bund-ot, mely már méhében hordozta az élhetetlenség szimptomáit. - A restaurálás azonban nem volt tökéletes, az ujonnan alkotott országokat pedig balsors érte. A legnagyobb hiba az volt, hogy a győztes monarkiák, első sorban a nemzetközi «szent szövetség» vezérférfiai arról megfeledkeztek, hogy a nagy harc előestéjén népeiknek alkotmányt igértek és hogy nem vették figyelembe az Európa légkörét betöltő eszméket. 1815 óta elkülönített, erősen kidomborodott nemzetekkel, történeti egyéniségekkel találkozunk E.-ban, kik a nagy forradalom jeligéit mélyen szivükbe vésték. Ezek a nemzetiségek nem akarják eltürni, hogy idegenek uralkodjanak rajtuk, tiltakoznak más vagy idegen államokba való bekebeleztetésük ellen és függetlenségüket és oszthatatlanságukat emlegetik. Mi több: még szabadok is akartak lenni. «A polgároknak joguk van személyesen v. képviselőik által részt venni a törvények megalkotásában». A nemzeti eszme és a politikai szabadság eszerint az a tengely, mely körül E.-nak fejlődése a legujabb korban forog. Ez a két eszme lüktet az ujabb forradalmakban, ez dönti halomra Metternichnek és uszályhordozóinak miden erőmegfeszítése dacára a bécsi kongresszus által szentesített állapotokat.
Először is Görögország vivta ki függetlenségét 1821-30. Ugyanebben az évben (1830) üzte el Franciaország a Bourbonokat és a polgárkirályt ültette a trónra, minek hirére Belgium szakad el Hollandiától. 1848. megint a franciák adják a jelt a többi nemzetnek a felkelésre s megalkotják a II. köztársaságot. A februáriusi forradalom fényes diadaluton járja be E.-t, de elvégül a szuronyok még egyszer megszilárdítják a régi rendszert és a reakció még egyszer ül orgiákat, külföldön csak ugy, mint nálunk. De azért az alkotmány és a nemzeti függetlenség hivei még sem estek kétségbe, tovább folytatták a harcot és végre siker koszoruzta őket. A jogfolytonosság elve éppen hazánkban ülte egyik leszebb diadalát. A nemzeti elvnek legfőbb alkalmazását pedig a német és olasz egység alakulásában látjuk. (L. Német- és Olaszország.) Másutt is találkozunk még nemzetiségi kérdésekkel a mai E.-ban. Anglia testén sajog az ir kérdés, Lengyelországnak háromszoros felosztása dacára még most is kisért a lengyel kérdés; még több bajt okozott azonban a nemzetiségi elv Törökországnak és okoz jelenleg Ausztriának, melynek mindegyik nemzetisége a saját koronájával kinálja a császárt; de ideje mult már annak, hogy egyetlen fő több koronát viseljen; mai nap minden korona sulyos. Legboldogabb e tekintetben a szabad Svájc, melynek különböző nemzetiségü és nyelvü lakói mégis összehuzódnak és szépen megférnek. Keleti E. történetének legujabb korát a «keleti kérdés» átalakulásai tagolják. (l. Bolgárország, Oroszország, Románia, Szerbia, Törökország.)
Ujabban a keleti kérdés nem játszik kizárólag a Bosporus partján, hanem uj szinterül Elő-Ázsiát szemelte ki magának, melyen keresztül az oroszok lassan bár, de szilárd léptekkel nyomulnak Kelet-India, az angolok féltett kincsesbányája felé. Ott, Ázsiában menend majd végbe a «cethal és a jeges medve» közötti párbaj. - A legutolsó területi változásnak E.-ban a kis Helgoland szolgált tárgyul, melyet az angolok Afrikában nyert kárpótlás fejében a németeknek engedték át (1890).
Kifogyván az európai hatalmak E. földjén a gazdátlan területekből, a többi földrészeket vonták be lázas sietséggel hatalmi érdekeik körébe. Amerika azonban megszünt a Monroe-doktrin értelmében E. függeléke lenni, amint ezt a mexikói katasztrófa, nemkülönben a braziliai császárság összeomlása is mutatják. A forradalom Amerikában is a gyarmatokat népekké változtatta. Most tehát Ázsiát, Ausztráliát és kül. Afrikát szemelték ki a gyarmatosító hatalmak vadászerület gyanánt, mely utóbbi földrészben 1884 óta még Németország, 1885 óta pedig Olaszország is nagy tevékenységet fejtett ki, miközben azonban sok baleset és csalódás érte őket. Szerencsésebb ebben a tekintetben Anglia és Franciaország, mig Belgiumra a Kongó-állam szálland a közeli jövőben. Világos, hogy a gyarmatosítás terén való verseny visszahat az anyaországok egymás közötti viszonyára is, amint éppen a Fekete földrésznek imént végbement felosztása többszörös surlódásokra és félreértésekre szolgáltatott már okot. V. ö. Freeman, The chief periods of the european history (1886). Lavisse-nak a Freeman «Histoire générale de l'Europe» francia fordításának élére irt előszava, és Lavisse-nak Angyal D. által magyarra ford. művecskéje: Európa politikai történetének átnézete (1891). Ranke, Weltgeschichte és Vorträge über die Epochen der modernen Geschichte (1888).
