Edictum
Edictum (lat.) a. m. hirdetmény. A római jogban különös fontosságot nyertek a prétorok E.-ai, melyeket a prétorok hivatalévök kezdetén bocsátottak ki, s melyekben előadták azokat a szabályokat, melyek szerint a belátásukra bizott ügyekben eljárni fognak. Az E.-ban a prétorok a haladó kor igényeinek megfelelni, s a szigoru joggal szemben a korszellem követelte méltányosságot (aequitas) érvényesíteni törekedtek. Más hatóságok is bocsájthattak ki E.-ot, igy az edilisek, a tartományokban a prokonzulok és proprétorok, kiknek E.-ait Edicta provincialia-nak nevezték. Minthogy a prétoroknál uj E. kibocsájtása mindinkább kiment a divatból, s a szabály az volt, hogy minden prétor átvette elődjének E.-át s csak bizonyos módosításokra és változtatásokra szorítkozott, ezek a változatások az idők folyamában az egész E.-ot nehezen áttekinthetővé tették, és sok már elavult dolgok is voltak benne. Ez a mai szólásmód szerint az E. kodifikálását tette szükségessé. A munkát Hadrianus császár megbizásából Salvius Julianus végezte, aki a kor kivánta módosítások megtételére is meghatalmazást nyert. A munkálatot a császár Kr. u. 131. külön tanácsvégzéssel helybenhagyta. Ennek az E.-nak neve E. Divi Hadriani, s ez a későbbi időkben lényegileg többé nem változott. Egészen más az u. n. E. Theodorici, Thedorik, a keleti góthok királyának 500. év körül kihirdetett törvénye, mely a római jogból merített ugyan, de oly önkénynyel, hogy abban a római jogra alig lehet ráismerni. A világtörténelemben hires a IV. Henrik francia király által 1598 ápril 13-án kiadott nantesi E., mely a hugenottáknak vallásszabadságát megerősítette. II. Ferdinand német császár pedig 1629 márc. 6. az u. n. visszatérítési rendeletet (Restitutions-Edict) adta ki, melyben a protestánsokat a passzaui vallásbéke (1555) óta elfoglalt kat. egyházi birtokok és javak visszaadására kötelezte.
