Dupanloup
Dupanloup (ejtsd: düpanlu) Félix Antal Fülöp, francia püspök, született Szavoyában a Chambéry melletti Saint-Félixban 1802 január 3-án, meghalt Lacombeban (Isére) 1878 október 11-én. A bölcsészetet és hittudományokat a Saint-Sulpiceről nevezett papnevelő intézetben végezte. Pappá szenteltetvén, egymásután több plébániára küldetett és nemsokára mint az orléansi hercegek hitoktatója, hitszónoklatai által nagy hirnévre tett szert. 1837-ben a párisi Saint-Nicolasról nevezett kis szeminarium előljárójává lett; 1838-ban mint a párisi érsek közhelynökée Rómába küldetett, honnan mint római prelátus és mint hittudor tért vissza. 1841. a párisi egyetemen a szónoklattan tanárává neveztetett ki. Élénk és érdekes előadása nagyszámu hallgatókat szerzett a Sorbonnenak. De előadásait nem koronázta siker, mert Voltaireról heves vitatkozást kezdvén, kénytelen volt előadásait idő elett befejezni. Talleyrand herceg halálos ágyán a már akkor mindenki által magasztalt D.-t hivatta magához és ő neki jutott az a szerencse megtéríteni az utolsó percben Antun egykori püspökét. 1849 április 9. orleansi püspökké lett és ezen idő óta még feltünőbb munkásságot fejtett ki. Vallási, egyházpolitikai, társadalmi, bölcsészeti vagy neveléstudományi téren nem volt fontosabb kérdés, melyben D. gyakorlott, tudós és szellemes tolla részt nem vett volna. Különös gondot fordított a nevelésügy felvirágoztatására. Rövid egymásutánban hagyták el a sajtót a nevelésről szóló és a nevelésnek minden ágát felkaroló művei és amit az elméletben hirdetett, azt a gyakorlatban is keresztül vitte az által, hogy egyházmegyéjének tanításügyét szigorral és lelkiismeretesen gondozta, sőt püspöki lakában iskolát is állíttatott saját költségén. Midőn az ötvenes években Gaume az ó-klasszikus auktoroknak kiküszöbölése céljából mozgalmat indított, a görög és latin remekirók tanítása mellett sikra szállott és a klasszikusok helyes tanulmányozásának szükségességét bizonyította. 1854. a francia akadémia az elhunyt Tissot helyébe tagjának választotta. Székfoglaló beszéde, mely Tissotnak és a tudományoknak szép méltatása volt, jó ideig beszéd tárgyát képezte a francia irodalmi körökben. 1781. önkényt kilépett az akadémiából, mert az ateista Littré tagjának választották. III. Napoleon idejében különösen nagy tevékenységet fejtett ki a katolikus ügyek érdekében; ő volt az, aki erélyesen védte szóval és irásban a szorongatott római pápát. A vatikáni zsinaton ő ellenezte legjobban az infallibitis kimondását; hanem midőn a dogma kimondatott, mint jó katolikus alázatosan alávetette magát a zsinat határozatának. A porosz-francia háboru alatt nem egyszer adta nagy hazafiságának szép példáját. 1875-ben, élte alkonyán, a nemzetgyülés élethossziglani szenátornak választotta és ez időtől fogva minden törekvését odairányozta, hogy a legitimistákat az orleánistákkal kiengesztelje és hogy Chambord grófot a trónra segítse. 1878-ban Délfranciaországba Hyéres-be vonult ahol még mindig szünet nélkül dolgozott és mivel hire árt, hogy Thiers műveit ki akarják adni, azért Falloux gróffal, régi jó barátjával, ki a 48-as években Thiers-rel közelebbi öszeköttettésben állott, élénk levelezést folytatott. Ezen és a tervezett Voltaire-centenariuma ellen irányuló munkája irása közben lepte őt meg a halál. Orléansban temették el a székesegyház mindenszentek kápolnájában, mint a becsületrend lovgját katonai pompával. Összegyüjtött műveit már ő maga kezdette kiadni és meg is jelentek: Oeuvres choisies (4 köt., Páris 1861); -Nouvelles oeuvres choisies (7 köt., Páris 1873-75). Legnevezetesebb művei: De l'éducation (3 köt., Orléans-Páris 1850-1857, eddig 10 kiadásban forog közkézen); De la haute éducation intellectuelle (Páris 1866); Lettres sur l'éd cation des filles et sur les études, qui conviennent aux femmes dans le monde (Páris 1879); Le mariage chértien (7. kiad. 1885); Histoire de N. S. Jésus Christ (1869); Méthode générale de catéchisme (1841, 2 köt., 2. kiadás, 1861, 3 köt.); Le Christianisme présénté aux hommes du monde (1844, 6 köt.) stb. V. ö. D.-ról Lagrange, Vie de Mgr. D. évęque d'Orléans (Páris, 3 köt., 1879); Purt, D. nevelési elvei (Budapest 1886). Magyarul megjelentek: A szeptember 15-iki konvencio és a dec. 8-iki enciklika. Ford. Füssy Tamás (Pest 1865); Az 1869-iki egyetemes zsinat. Ford. Ágoston Antal (Pest 1868). Életrajzát megirták: Pelletier (1876); Hairdet (1878); Lagrange (1886) és Hartwig (1884).
