Domesday-book
Domesday-book (ang., ejtsd: dómszdébuk) néven említik azt a hires földjövedelmi katasztert, amelyet az 1066-iki hastingsi csata után Hódító Vilmos készíttetett Angliáról. Az említett csatában az örökösödési jogcimen megtámadott király, a széptermetü Harald elesvén, Hódító Vilmos elfoglalta Angliát és mint meghódított területet egyéni tulajdon gyanánt akarta azt birtokába venni. E célból királyi biztosokat küldött az ország minden részébe és pontosan összeiratta a fekvő birtokok összes jövedelmeit. Az ekként kipuhatolt jövedelmi állomány alapján aztán olyan birtoktesteket tagosított, amelyeknek évi jövedelme 15-20 ezüst font volt. Ilyen egységnyi birtoktestet 60000-et hasítottak ki, melyek közül Hódító Vilmos 1500-at koronajószágul magának tartott meg, a többit pedig lovagi hübérül saját vitézei és a róm. kat. egyház papjai között oly feltétel alatt osztotta szét, hogy az illető hűbéresek minden egyes telekegység után egy lovaskatonát tartoznak felszerelve a király rendelkezésére harcba vezetni és ennek folyamában negyven napig saját költségükön ellátni. Látni való, hogy az ekként szerveződött katonai hübérállam nem a birtok terjedelme, hanem annak jövedelme alapján rótta ki a hübéresre a megfelelő közterhet, t. i. a katona-állítás kötelezettségét. A D.-nak meg volt az a jogtörténeti fontossága, hogy ellentmondott azon feltevésnek, mintha Hódító Vilmos örökösödés jogán foglalta volna el Angliát. Pedig ezeket az örökösödési igényeket maga a pápa ébresztette fel H. Vilmosban, hogy ily módon a függetlenségre törekvő angol egyházakat legyőzhesse; az akkor még archidiakonus Hildebrand, a későbbi VII. Gergely pápa, a papi hierarchia politikájának érdekében közbenjárt a pápánál, hogy H. Vilmos keresztes lobogót és Péter apostol hajszálát magában foglaló gyémántgyürüt kapott a harcra való bátorításul. S aztán, mikor a jogszerüség cimén indított háboru a normannok győzelmével végződött, akkor H. Vilmos mégis ugy bánt Angliával, mint hadi zsákmánynyal, amennyiben nemcsak annak, mint államnak, közjogi intézményeit, hanem még az állampolgárok magánjogi viszonyait is teljesen semmisnek tekintette, amint ezt a D.-nak fentebb ismertetett rendelkezései bizonyítják. V. ö. Dove, Domesday-book Studies (2 köt., 1889-91); Freemann, William the Conqueror (1888).
