Decker
Decker, 1. Cornelis, hollandi festő, szül. Haarlemben 1643. az ottani festőcéh tagja lett, megh. u. o. 1678., Ruisdael Salamon tanítványa, a legjobb hollandi tájképfestők közé tartozik. Szinezése kissé modoros, de rajza kitünő. Különösen szeretett viz partján álló parasztházakat festeni; egy ilyen képe van a budapesti orsz. képtárban is, a Korcsma a libához (309.), melyben a részletes kidolgozás dacára is sok erő van. Jeles képei vannak a szent. Pétervári Ermitageban, a drezdai, kopenhágai, müncheni, bécsi Czernin-féle képtárban. stb.2. D. Károly, porosz tábornok, hadászati és szépirodalmi iró, szül. Berlinben 1784 ápr. 21., megh. 1844 jun. 29. 1797 óta a tüzérségnél szolgált. Az 1806. és 1807-iki hadjáratokban vitézül harcolt s Eylau mellett megszerzé a «pour le mérite» érdemjelt. 1813. Drezda, Kulm és Lipcse mellett harcolt. Részt vett továbbá az 1814. és 1815-iki hadjáratokban. 1816. egy topográfiai intézetnél, 1818. pedig egy katonai iskolánál is alkalmazták. Nemesi rangot nyert 1817. s mint őrnagy vonult nyugalomba 1841. Művei közül megemlítendők: Das militärische Aufnehmen (Berl. 1815); Die Artillerie für alle Waffen (1816); Ergänzungstaktik der Feldartillerie (1837); Ansichten über die Kriegführung im Geiste der Zeit (1817); Die Gefechtslehre der Kavallerie und reitenden Artillerie (1819); Der kleine Krieg (1822, 4. kiad., 1844); Bonapartes Feldzug in Italien 1796 und 1797 (1825); Taktik der drei Waffen: Infanterie, Kavallerie und Artillerie (1833-34 2 rész); Generalstabswissenschaft (1830; ujra átdolgozta fia 1862); Die Schlachten und Hauptgefechte des Siebenjährigen Kriegs (1837); Algerien und die dortige Kriegführung (1842). Rühle- és Liliensternnel együtt megalapította 1816. a mai napig is fennálló: Militärwochenblatt-ot, s 1821 óta társszerkesztője volt a: Militär-Litteraturzeitungnak. Thale Adalbert álnév alatt néhány vigjátékot is irt.3. D. Máté, sir, angol nemzetgazdasági iró, szül. Amsterdamban 1679. megh. Londonban 1749. márc. 18. Szülőföldéről Alva üldözései miatt menekülni volt kénytelen s igy ment Angliába, ahol nagy vagyonra és tekintélyre tett szert. A Keletindiai társulatnak igazgatója volt, I. György baroneti rangra emelte. Sok tanulás után fogott a gazdasági viszonyok, s különösen az adók, valamint az akkori kereskedelmi válság kérdésének tanulmányozásához. Ezekről szól két, különösen Mac Culloch által méltányolt műve: Serious considerations on the sevesal light duties which the nation in general, aswell as trade in particular, labour under etc. (1743) és An essay on the causes of the decline of the foreign trade. (1744).4. D. Péter Jakab Ferenc, belga államférfiu, szül. Zeleben (Flandriában) 1812 jan. 25., megh. Brüsszelben 1891 jan. 6. Előbb a jezsuitáknál tanult, majd Párisban és Genfben a jogtudományokat hallgatta. Brüsszelben az ügyvédi gyakorlat mellett serény hirlapirói működést fejtett ki; mint a Journal de Flandres-nek társszerkesztője, majd 1837-ben Dechampsal együtt a klerikális irányu: Revue de Bruxelles c. ujságot alapította. 1835. Religion et amour c. alatt költeményeket is adott ki. 1839. Dendermond járás képviselőjévé választotta, és ezóta arra törekedett, hogy a pártok között domináló álláspontra helyezkedjék. Politikai és társadalmi eszméit a következő munkáiban fejtette ki: Du pétitionement en faveur de la langue flamande (1840); De l'influence du clergé en Belgique (1843); Quinze ans, de 1830 a 1845 (1845); L'esprit de parti et l'esprit national 1852. stb. Études historiques et critiques sur les mont de piété en Belgique (1844) c. munkája folytán a belga akadémia tagja lett. A liberális Brouckere-féle ministerium elbocsátása után (1855) Vilain ministeriumában a belügyi tárcát vállalta el, mely állását 1857-ig viselte, mely évben a megerősbödött liberális áramlat őt állásáról elsöpörte. A király elfogadta lemondását, mire többi között az is okul szolgált, hogy a Langrand-Dumonceau-féle pénzügyi műveletekben résztvett. A d'Anethan által alkotott klerikális minisztérium ennek dacára 1871. Limburg tartomány kormányzójává nevezte ki; ennek hirére azonban Brüsszelben a forrongó nép nemcsak Decker visszalépését, hanem az egész miniszterium lemondását követelte, mely követelést a király teljesítette is. A Langrand-féle bünpörbe is belekeveredett, de 1877. felmentetett.
