Datolyapálma
Datolyapálma v. D.-fa (növ., Phoenix L., Phoniphora Neck). Magas, de némelykor csaknem száratlan pálmafa. Derekát a lehullott levelek maradéka mint pikkely borítja. Levele szárnyalt, levélkéje szálas, a tövén redőzött, az alsóbbak gyakran tüskenemüek. Virágbuzogánya a levelek tövéből nő ki, csomósan elágazik, virágburokja van; virága kétlaki, sötétsárga vagy sárgafehér: gyümölcse hosszas v. gömbölyü, sárgabarna; a magva is hosszas, tülöknemü, de gyakran elsatnyul. Minthogy a D. kétlakisága folytán a termékenyítés s ezután a magvazás megnehezített, hogy mennél több gyümölcs lehessen, mindenütt, a hol a D. terem, a himvirágzat ágait, midőn a himpor kész, levagdalják s a termő virágzat közé aggatják (mesterséges termékenyítés; v. ö. még Kaprifikáció), hogy a himpor könnyebben és biztosabban a termőre juthasson. Tizenkét faja Afrika forró tartományaiban, Ázsia Ny-i és K-i forró vidékén s K.-Indiában él; legdélibb a Ph. reclinata Jacq. meg a Ph. spinosa Thonn., mindkettő a Fokföldön.Legészakibb a datolyatermő v. igazi D. (Phoenix dactylifera L., l. az Eleségnövények II. képén), most Afrika É-i, Ázsia DNy-i és Európa D-i részén nő. Legszebben tenyészik a geogr, szélesség É-i 19-35° közt. Gyümölcsének megérlelésére az évi középhőmérséknek 21-23 C.-féle foka szükséges. Ez a legismeretesebb és legnevezetesebb pálmafaj, azért gyakran egyszerüen csak pálmafának nevezik. 48 m. magasra is megnő, de inkább csak 12-25 m.-nyi marad. 1/2-1 m. széles, a csucsán 2 1/2-3 m. hosszu levelek alkotják a koronáját. É.-Afrika és Arábia pusztái széles övének karakternövénye s keleti határa az Indus deltájánál, a Ny-i pedig a Kanári-szigeteken végződik. A vidék tájképén nagyon kirivó vonást alkot, sőt a lakosoknak is ez nyujtja a főtáplálékot. Európában, különösen Spanyolországban, meg a görög szigeteken termesztik. Homeros szerint még a terméketlen Deloszon is. Minthogy azonban a kellő magas hőmérsék évenként nem mindenkor éri, azért itt gyümölcsöt ritkábban érlel. Ny-Indiába és D.-Amerikába is átültették. Gyümölcsének nagysága, alakja, meg az ize a termesztés folytán keletkezett számos (50) fajta szerint különféle szokott lenni. Olykor a D. a termékenyülés akadályai, a vándorsáska v. a hangya pusztítása következtében silányan fizet. Az ilyen esztendő a datolyavidék népének épen oly csapás, mint nálunk a rossz aratás, mert az emberiség millióinak élete függ a D.-tól, nevezetesen Afrika izzó oázisain, hol a D. az egyetlenegy fa. Arábiának datolyatermő vidékeit e hasznos fáról datolyavidéknek is nevezik (biledul-djerid). Arábiának és Sahara gyepszigeteinek egyetlen erdeje a datolyaliget, azért a Sahara fenyőjének is nevezik. Legnevezetesebb terméke a datolya (l. o.). Egy felnőtt D. évenként egyre-másra 150-300 kg. gyümölcsöt terem. A fát tőhajtásokról könnyü szaporítani, öntözni csak fiatalabb korában kell. Különben a nedves homoktalajt legjobban szereti. A növekedő fa 8. esztendejében kezd gyümölcsözni, a 30. esztendejében a legtermékenyebb. A termőképesség meg az életerő 100 esztendős kora felé kezd csökkenni. Egy hektárra 100 D.t-t szoktak ültetni s az ilyen föld 12-szerte jobban fizet mint a gabonaföld. Gyümölcsén kivül a többi részének is hasznát veszik. Fiatal tetőrügyéből meg a virágbuzogányából pálmafőzelék, konfekt (pálmasajt) lesz. Leveléből Herodotus szerint már a szerecsenek ivhurt készítettek; ma mindenféle fonadéknak, házi eszköznek és házfedésnek használatos. A levél rostjából és bordájából kötél, ponyva, kefe, pakoló kosár, zsák stb. lesz; ilyenekre használják azt a rostot is, a mely a fiatal gyümölcscsoportot körülfogja, valamint a törzs külső részeit is. A levél nyeléből pálca; a vizben megpuhítva, azután pedig szétverve, kitünő seprő lesz. Fája hasznos tüzelő- és építőszer, deszka, gerenda stb. is lesz belőle, de csak könnyebb nádépületek számára. Fezzanban állítólag valamennyi ház, minden ajtó, ajtófél és cölöp D.-ból lenne. A legbelsőbb levelek megmetszéséből zavaros, édeses lé folyik, gyorsan erjed, azután mámorító ital lesz.A D. más fajai a Phoenix sylvestris Roxb. (lásd az Iparnövények képén) vagyis erdei D. Elő- és Tulsó-Indiában honos, 12 m. magas fa; az előbbitől máskép alig külömbözik, minthogy a gyümölcse kisebb és kevésbbé husos. A puha tetőrügyek alatt bevagdalják s a kifolyó nedvből cukrot főznek. Egy fa évenként 3 1/2-4 kg-ot szolgáltat, de 20-25 mulva kimerül. Bengáliában 100 ezer mázsát is nyernek belőle. Ez a folyadék könnyen pálmaborrá is erjed, ebből pedig destilláció utján arrak lesz. Gyümölcse nem jó. A P. farinifera Willd. csak 30-60 cm. magas; törzse ugy a levelek hüvelyébe van rejtve, hogy az egész egy sürü bokorhoz hasonlít. Elő-Indiának terméketlen, száraz homokos talaján, a hegyes vidéken gyakori. Leveléből ponyvát, levele nyeléből pedig kosarat fonnak. Lisztjét, mely a külső farétegen belül képződik, inség idején ételnek készítik, ezért sürü darának (kauji) is befőzik. Termetére rokon vele a Ph. acaulis Roxb., mely Bahar körül a Gangestól É-ra eső fensikon, továbbá Birma rónaságain nő. Diszlombnak ajánlatos a Ph. paludosa Roxb. India déli részéről. Igen csinos sürü bokrot alkot. Az alacsonyabb fa törzséből sétapálca lesz. A bennszülöttek azt hiszik, hogy vele a kigyót magától távol lehet tartani. Hosszabb törzséből gerenda, leveléből fedő-szalma lesz. Teremnövénynek a Ph. silvestris és Ph. spinosán kivül még különösen a Ph. reclinata ajánlatos. Gyümölcse ehető, levelét fonásra használják. V. ö. Fischer, Die Dattelpalme (Gotha 1881).
