Dac

Teljes szövegű keresés

Dac, azaz ellenszegülő makacsság, amelyet különösen gyermekek szoktak kifejteni, ha valamely félszeg vágyukban v. törekvésükben akadályoztatnak. A D. lényegében véve nem más, mint akaratosság, amelyhez az ellennyomás által gerjesztett indulat is járul. Az akaratosság épugy mint a D. a helytelen nevelés következménye. Alig van gyermeki hiba, mely annyira a nevelő v. a szülők gyöngeségére v. ügyefogyottságára vall, mint épen a D. Ahol elmulasztották a gyermeket arra szoktatni, sőt kényszeríteni, hogy a maga akaratát, amelyet vak ösztönök és vágyak irányítanak, alárendelje az ő nevelője akaratának, amelyet az erkölcsi belátás vezérel, ott mulhatatlanul felüti fejét az akaratosság és D. A D. kiirtására mennél kevesebb szó, de annál hajthatatlanabb akarat szükséges; kevés parancs, de a kevésnek nyugodt és következetes keresztülvitele. A növendék haladottabb korában, s kivált ha a D. nagy akaraterővel s az önállóságra való erős hajlammal függ össze, jó hatása van a megszégyenítésnek, ugy azonban, hogy az sűrün ne ismétlődjék, s hogy a növendék lelkében még csak a gyanuja se támadjon, hogy rosszakaratból történt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT