Cziriáky

Teljes szövegű keresés

Cziriáky Márton, reformátor s ev. lelkész, szül. Lőcsén a XV. sz. vége körül, ugyanitt középiskoláit elvégezvén, 1522. Wittenbergába ment és Baumheckellel együtt ők voltak Magyarországból az elsők, kik a wittenbergai egyetem polgárai és Luther hallgatói közé beiratkoztak. Hazájába visszatérvén, lőcsei lelkész lett és ugy itt, mint az egész Szepességen kiváló sikerrel működött Bogner Bertalan tiszttársával együtt a reformáció terjesztésén. Midőn az 1548-ik évi országgyülés az eretnekek és szakramentáriusok ellen szigoruan hangzó történyt hozott, öt szepességi város (Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa, Kis-Szeben) polgárai egy hitvallást készítettek és nyujtottak be I. Ferdinándnak, magukat az eretnekség vádja ellenében igazolandók, mely - Pentapolitana vagy ötvárosi konfesszió néven említtetni szokott - hitvallásnak tulajdonképeni szerzője ugyan Bártfa nagyhirü tanítója Stöckel Lénárt volt, de annak kidolgozásában C.-nak is, mint kiváló teologusnak nagy érdeme van; valamint tagja volt C. azon küldöttségnek is, mely ezen hitvallást Ferdinándnak Bécsben 1549. átnyujtotta. Ezen hitvallásról l. Stöckel.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem