Csoda

Teljes szövegű keresés

Csoda (lat. miraculum, a bibliában néha jel), a szó szoros értelmében oly érzéki tünemény, melyet természetes erő létre nem hozhat s mely éppen ezért istennek a Természet rendjébe való, rendkivüli beavatkozása. Tágabb értelemben C. minden ami csodálatos, aminek oka ismeretlen, de természetes. Bár semmi nem áll azon föltevés utjában, hogy a teremtő a természeti erőket tetszése szerint fel is függeszthetné, mindamellett a teologusok többnyire azt tartják, hogy a tulajdonképeni csoda sem függeszti fel a természeti törvényt; csak a természeti erők közt, azok mellett müködik a természetfeletti erő, vagy legfeljebb legyőzi azokat, miként a fizikai világban a nagyobb erő a kisebbet. A katolicizmus a bibliai C.-kon kivül még az egyház történetében és a szentek életében számtalan C.-t hisz, sőt a C.-t az egyház életében állandónak, bár nem minden korban egyformán gyakorinak tartja. A protestantizmus a C.-kat a bibliai C.-kra vagy ezek közül is csak az evangeliumban előforduló fő C.-kra szorítja. Vannak álcsodák is; ilyenek először az ismeretlen természetes eszközökkel létrehozott bámulatos dolgok, p. büvészek mutatványai, vagy a természetben előforduló rendkivüliségek; másodszor hamis C.-k, azon rendkivüli tünemények, melyek a keresztény ördögtan szerint a gonosz szellemeknek a természet rendjébe való kivételes beavatkozásán alapulnak, p. a boszorkányság, bűbájosság, jövendőmondás stb.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem