Cselekvés,
Cselekvés, cselekvény filozofiai értelemben az akarat műve, tehát tudatos működése az embernek, mert cselekvés akarat, akarat tudatos cél nélkül elgondolhatatlan. Amennyiben pedig a tudatos követelése valamely célnak, gondolatnak, megkülönböztetjük azoktól a tettektől, melyeket valamely ellenállhatatlan külső vagy belső kényszer alatt viszünk véghez, melyeknél tehát nem az akarat a döntő, nem a kitüzött cél akarása a forrás, annyiban a cselekvés jellege a szabadság, a szabad elhatározás. L. Akarat, Akarat szabadsága. - C. a drámai költészet sarkfogalma, éltető ereje, gyökere és koronája. A C. nem annyi, mint a mese, mert a mese epikai is lehet és nélkülözheti a drámai C. fővonásait. A drámai C.-nek két fővonása van: először, hogy az emberi életnek, sorsunknak képét adja egy egyes történet keretében, másodszor, hogy éppen e C. megtörténése cselekvő, azaz öntudatosan, célirányosan és erélyesen eljáró személyek által vitetik végbe. E két jellemző tulajdonsága a C.-nek magával hozza a drámának természetszerü tagolását is, mert a dráma kell hogy szemünk elé állítsa a cselekvő egyén céljának megfogamzását (expositio), a cél elérésében kifejtett küzdést (összeütközés, bonyodalom), és a végkifejlődést (katasztrófa) az erélyesen akart cél elérésében vagy a hős elbukásában. A valódi drámában minden föllépő személy akar valamit; vagy a maga eszméjét szándékozik érvényesíteni, vagy a másét meghiusítani. Erő-erővel mérkőzik. A győzelem- v. bukásnak okai szemünk elé tárulnak és miután minden C. az ok és okozat hálójába kerül, a dráma szelleme az emberi élet törvényét, a sors hatalmát tünteti elénk.
