Cantata
Cantata (olasz), tulajdonképen «énekdarab» , épp ugy mint a szonáta nem egyéb, mint «hangszeres zenedarab». Megemlítendő azonban, hogy valamint a szonáta elnevezést egy fokozatosan megállapított műforma szerint alkotott zenedarab jelzésére tartották fenn, épp ugy a C. elnevezés is az idő folyamán egy bizonyos műforma szerint alkotott énekdarab elnevezésére használtatott. Ma C. alatt oly nagyobb énekzenedarabot értünk, mely szólóénekekből, kettősökből stb. és karokból van összetéve, s zenekarkisérettel van ellátva. Legtisztábban található e műforma az u. n. egyházi C.-ban, és különösen Bach J. Seb. idevágó mesterműveiben, melyek a C. fogalmának megállapítása tekintetében mintáknak tekinthetők. Ezek szerint a C. nem más, mint egy bizonyos érzésnek különböző műformák segélyével való kifejezése. Ha a C. e fogalmát a világi C.-ra akarjuk alkalmazni, akkor az igy elnevezett műveknek csak egy része fog annak megfelelni; a többiek tulajdonképen oratóriumok, legendák, stb. Valódi világi C.-k p.: Lisztnek A művészekhez cimű szerzeménye, Beethoven 9. szimfoniájának utolsó tétele stb.
A költészettan is C.-nak nevezi a zenei C.-nak megfelelő költői szerzeményt, mely épp ugy recitativókból, áriákból, karokból van szerkesztve, mint a zenei C., s énekes előadás szövegéül van szánva. Az egyes alkotórészek vagyis dalok egymással a dialog viszonyában állnak, tartalmilag és formailag ellentétet, változatosságot tüntetnek föl, egymást kiegészítik, továbbfejlesztik s együttvéve bizonyos jelenetet, olykor némi cselekvényt is ábrázolnak. A C. vegyes jellemü költői faj, nemcsak azért, mert zenekisérettel való előadásra van számítva, hanem azért is, mert a költészet alapformái egyesülnek benne sajátszerü módon. Alapjában lirai mű, mert mind egyes dalai, mind az egész mű érzést tolmácsolnak, de karénekül, tehát tömegéneklésre lévén szánva, az az érzés közérzés, az egész lirikum egy epikai helyzetből fakad, egy egyetemes jelentőségü eseménynek a hangulata, mig a jelenetezés, a különböző énekszakaszok váltakozása (többnyire allegorikus), személyek beszéltetése drámai bélyeget nyom a szerkezetre. Rendes alkatrészei, melyek váltakoznak s többször is előfordulhatnak: a recitativo, egyesektől előadott ének-szavalat, elbeszélő, leiró vagy elmélkedő tartalommal; az ária egy v. két személytől előadott dal (solo v. duett) és a kar (chorus), többeknek v. az egész személyzetnek éneke; az ária és kar lirai jellemü részletek. A költői C. is vallási v. világi tárgyu. - E műfaj a XVII. század óta Olaszországból terjedt el a nyugat-európai irodalmakba; nálunk a mult század végén, irodalmunk modern föllendülése alkalmával jelent meg (Csokonai C.-ja az 1741-iki diétáról, mely a hires pozsonyi országgyülés lelkesedését adja elő), s körülbelül a szabadságharc előttig volt divatban, Garaynál még előfordul.
