Busze

Teljes szövegű keresés

Busze (német, a. m. bűndij), német jogi intézmény, a. m. magánjogi elégtétel, mely bizonyos esetekben a büntetés mellett a sértett, illetve a károsított javára megitélendő. A német btkv. szerint helye van testi sértéseknél, továbbá rágalmazás és a becsületsértés egy nemének eseteiben; ez utóbbi esetekben azonban csak akkor, ha a becsületsértés illetve rágalmazás a sértett vagyoni viszonyaira, vagy általában anyagi állapotára hátrányos következményekkei járt. A B. csak a sértett kivánságára itélhetö meg, 6000 márkáig terjedhet, s megitélése esetében további kártérítési igénynek helye nincs. A mai B. tehát , nem büntetés, hanem a sértett kártalanításában álló magánjogi elégtétel, s ez által lényegesen különbözik a régi germán jogok előszabta B.-től, mely büntetés jellegével birt, s a magyar homágium mintájára kétféle, kisebb és nagyobb volt. A nagyobb különösen váltság természetével birt, s csak fontosabb esetekben alkalmaztatott. A szerint, amint a jogsértés a sértettnek élete, vagy személye, vagy vagyona ellen irányult: Verigeldiumnak, Capitularénak (Haubitgeld), delaturának nevezték, s az első esetben a B. mennyiségének meghatározásánál hol a sértett, hol a sértőnek személyes állása volt irányadó. A B. egy (rendesen 1/3-ad) része az itélő birót és a fiskust illette, s ezt a részt «fredus»-nak nevezték. A bűnös, aki a bűndíjat meg nem fizethette, vagy megfizetni nem akarta, a sértettnek szolgaságába esett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem