Burmann,
Burmann, németalföldi tudós család, melynek érdemesebb tagjai: 1. Péter, az u. n. idősb B. Szül. Utrechtben 1668-ban, megh. Lejdában 1741-ben. Eleinte ügyvédkedett szülővárosában; de már ifju korában inkább foglalkozott a klasszikus nyelvekkel. 1696. u. o. az egyetemen a görög nyelv tanára lett, 1715. ugyanezen tárgy rendes tanára a lejdai egyetemen. Legfontosabb munkája a Sylloge epistolarum (Lejda 1727, 5 köt.). Az általa kiadott irók közt említendők főleg: Horatius, Quintilianus, Valerius Flaccus, Ovidius, Petronius, Suetonius és Lucanus. Azonfelül a Poetae minores (Lejda 1731). 2. Péter, az előbbinek unokaöcscse, szül. Amsterdamban 1713., megh. sandhorsti jószágán 1778. 1731. az o.-frankfurti egyetemen, 1742-ben pedig Amsterdamban tanárkodott. 1752 u. o. a kir. könyvtár fölügyelője lett. B. szintén római klasszikusok kitünő kiadásai és magyarázataival vált hiressé, s itt első helyen említendő az Anthologia veterum Latinorum epigrammatum (1759-75), továbbá: Aristophanés, Claudianus, Propertius stb. kiadásai.
