Beregszászy,
Beregszászy, 1. Lajos, zongoragyáros, szül. Békésen 1817. megh. Budapesten 1891 ápr. 4-én. Atyja tanító volt. Öt gimnáziumi osztály után Aradon, majd Temesvárott tanulta a zongorakészítést; 5 év mulva Pestre, 2 év mulva Bécsbe, majd 1839. gyalog Hamburgba utazott; itt 8 hónapig, de aztán Londonban 2 évnél tovább élt, s Párison át 1844. visszatért Bécsbe, hol 1845. már kiállítási érmet nyert. 1846. települt le Pesten, azóta 1879 tavaszáig itt élt, nagy eszével és szorgalmával tökéletesítvén iparágát. Nevezetesebb találmányai: uj billentő szerkezet, hol a kalapács hátulról a zongorázó felé hajolva ütött a húrra; az u. n. cello-hangfenék, mely domború voltánál fogva lágyabbá, zengzetesebbé tette a hangot (e szabadalmát Bösendorfer megvette tőle); végre a húrozat olyan megerősítése, mely a hangfenéket nemhogy sülyedni engedné, hanem lassan-lassan felvonja végét, cello-fenékké teszi. Számos kitüntetést nyert még zongoráival: München (1852), Páris (1855, 1867, 1878), London (1862, 1870), Bécs (1873), Szeged (1876) kiállításain. Irt B. angol (1862), német (1867, 1875), magyar nyelvü (1874, 1879) röpiratokat, sok szellemmel s nem egyszer harcias hangon, ötnek címét Szinnyei Magyar irók élete idézi. B. «udvari zongorakészítő» címet nyert, a budapesti iparkamara tagja lett; annyi vagyont szerzett, hogy 1879. a magánéletbe vonulhatott. Hirnevet szerzett tanítványai: Lédeczy Sándor, Hevessi Balázs, Földváry Mátyás.
2. B. Péter, ev. ref. lelkész, megh. Nagyváradon 1856 vége felé vagy a következő év elején. Tanult 1588-1570 körül Nagyváradon, majd 1570 juliusban Wittenbergába ment, ahol 1572 szeptember 10. az ott tanuló magyarok társulatának széniora lett s e hivatalát 1574 augusztus 8-ig viselte. Ekkor a sárospataki iskolában rektor-professzor lett. Innen az 1576. megh. Károlyi Péter lelkészi állomására távozott Nagyváradra. Heves irodalmi harcokat folytatott a katolikusok ellen, főleg a jesuita Arator (Szántó) Istvánnal szemben.
