Bélsugár
Bélsugár v. bélküllő (növ., radii medulares). Az alapszövetnek az a része, mely a kétsziküekben előforduló edénynyalábok közt van és mely a belet sugarak módjára köti össze a kéreggel. Ezek a kéregféle sugaras irányban haladó küllők az elsőd v. hosszu B.-k. Mint maga a bél, úgy a B.-k is többnyire parenchim-sejtekből állnak. A fa elemei között levő sugarakat fasugaraknak v. szoros értelemben vett sugaraknak, a háncs elemei között levő részt pedig kéregsugaraknak v. háncssugaraknak hivják. A B.-kat a fa keresztmetszetén mint finomabb v. vastagabb sugárirányu vonásokat könnyen meg lehet ismerni; vastagságukat egy v. több sejt alkotja. Később a fa testének növekedtével, különösen uj évgyürük keletkezésekor a kambiumból uj, azaz másod vagyis kurta B.-ak is támadnak, melyek a háncsból csak bizonyos mélységig terjeszkednek be a fába, de a bélig be nem nyulnak. A legtöbb növény B. sejteinek fala megvastagodik; tartalmuk gyakran cserzősav, tél folytán pedig keményítő. Némely felfutó növényben ez a fal nem fásodik meg, azért a szára a nyomásnak és huzásnak jobban enged. A B.-k a bél, továbbá a fiatal faképlet meg a kéreg közt az anyagcserét tartják fenn s ha a bél és a környező faréteg már-már elhalt, akkor a fatestnek még élő évgyürüi meg a háncs között tartja fenn az anyagcserét. Keményítő-tartalma a tavaszi lombfakadáskor részben felhasználódik, de néhány hét mulva ismét felhalmozódik benne, hogy a következő esztendőre legyen mit felhasználni.
