Baretti

Teljes szövegű keresés

Baretti József, olasz iró, szül. Turinban 1719 ápr. 25., megh. Londonban 1789 máj. 5. Fiatal korában egy guastallai kereskedő-ház alkalmazottja volt, s már mint ilyen kezdett verselgetni. Komolyabb irodalmi működése azonban csak akkor kezdődött, midőn 1751-ben elment Londonba, ahol mint olasz nyelvmester kereste kenyerét. Itteni tartózkodását csak 1760-ban szakította meg öt esztendőre, mely idő alatt részint Milanóban, részint Velencében élt, ahol egy annak idején rendkivüli feltünést keltett kritikai lapot szerkesztett. E lap (Frusta letteraria, Irodalmi Korbács) igen sok szellemmel és elevenséggel támadta meg az akkor népszerü irók nagy részét, némelyeket, mint p. az arkádiai akadémikusokat (l. o.) megérdemelt gunynyal ostorozva, másokat, mint p. Goldonit, nagyon igazságtalan szempontból itélve meg. Voltaire-rel szemben, aki Shakespearet ócsárolta, nagy hévvel fogta pártját az angol tragikusnak, s e téren Lessinggel együtt úttörő volt. Fontosabb munkái: Lettere familiari ai suoi tre fratelli (Milano 1762), egy Londonból Portugálián, Spanyol- és Franciaországon át Genuába tett út leirása, melyet később angolul is kiadott (A tourney from London to Genua cím alatt); továbbá Ragguaglio de' modi e de' costumi dell' Italia (angolul: Account of the manners and customs of Italy, London, 1768), egy angol-olasz szótár és frazeologia.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem