Balközép-nek
Balközép-nek vagy egyszerüen baloldalnak az alkotmány helyreállításai megelőző és követő időknek azt a politikai pártját nevezik, melyet eleinte főleg Ghyczy Kálmán tekintélye dominált, majd Ghyczy és Tisza Kálmán együttesen vezetett, míg utóbb Tisza ragadta magához a vezérlést. Összealkotására nézve feltünő, hogy soraiban e párt igen keveset számlált a 48 előtti szabadelvü mozgalmak vezérei közül, hogy zöme tehát a másodrangu és a 48 utáni idők szereplőiből alakult, s egészben véve jobbára az 1861. határozati párt ivadéka volt. Ereje kiválóan a tősgyökeres magyar vidék birtokos nemességéből állott; hozzá tartoztak Nyáry Pál, Bónis Samu és mások. Irodalmilag is kitünően volt képviselve a Hon, az Ellenőr, a Bolond Miska és azok szerkesztői Jókai. Csernátony és Tóth Kálmán által. E párt alkotó elemei az 1865 dec.-ben megnyilt országgy. elején ha nem is csatlakoztak Deákhoz, az ő elveit követték, nemcsak a negáció mezején, mig a nemzet kétségbevont jogait kellett védelmezni, hanem akkor is, midőn Deák a pozitiv alkotás terére lépett és a közös ügyek kérdésében a 67-es bizottságot kiküldeté. Ennek 15-ös albizottságában nyilvánult először a két párt nézeteltérése, mely még jobban kiélesedett 1866 jun. havában az ínségügyi vita alkalmával és teljes szakadásra vezetett 1866 november havában, midőn Deák folytatni akarta a 67-es bizottság munkálkodását. Tisza ellenben fel akarta azt függeszteni az alkotmányosság teljes helyreállításáig. A közös ügyekről szóló alaptörvény képezte ezentul a válaszfalat a Deákpárt és a balközép között. Ez utóbbi ugy vélekedvén, hogy az 1867. XII. t.-c. tulságos áldozatokat ró az országra, a nemzet legéletbevágóbb jogainak részleges feladásával keletkezett, összes igyekezetét e törvény megváltoztatására irányította. Közös ügyeket egyátalán nem akart elismerni, csak közös viszonyokat. Ezért azt kivánta, mondassék ki mindenekelőtt Magyarország teljes állami önállósága; de miután vannak ügyek, melyeket a pragmatica sanctio fentartása mellett lehetetlen másként kezelni, ezekben az ország magát a magyar király által képviseltesse, kit is evégből közvetetlenül vagy megbízottak által gyakorolható jura reservatákkal ruházzon fel. De ha a kiegyezés elvetésében a B. mindvégig következetes is volt, az Ausztriához való viszony megoldására szolgáló pozitiv javaslatait több izben módosította. Ehhez képest többször is adott ki programmot. Igy mindjárt 1867 junius havában, közvetlenül a koronázás után. De ez sem volt alkalmas arra, hogy a párt egységét biztosítsa. 1867 végnapjaiban csakugyan szakadás állott be a pártban. A képviselőház több baloldali képviselőt választott a delegációba. Ghyczy, Tisza, Várady és mások elfogadták e megbizást, de a kisebbség, Jókaival élén, kijelenté, hogy nem helyesli e választás elfogadását. E szakadásnak, mely a Hazánk c. napilapnak adott létet, azzal a megegyezéssel vetettek véget, hogy a delegációba menést nem tekintik pártkérdésnek. A párt egy ujabb programmját, mely 1868 elején kelt és a bihari pontok (l. o.) nevezete alatt vált hiressé, a párt 1868 december havában közvetlenül az országgyülés berekesztése után, ujra kiadta. Eszerint nem kell delegáció, nem kell közös miniszterium, de kell nemzeti hadsereg, kell pénzügyeink és kereskedelmi ügyünk függetlenége és az ország önállóságának diplomaciai elismerése. Mindezt azonban higgadtan, izgatás nélkül kell elérni. A választásokkor a balközép ujabb szakadás veszélyének volt kitéve. A baloldal egy része egyesülni akart a szélsőballal a választások idejére, de a pesti januári értekezlet, Tisza Kálmán felszólalása után, ki nyiltan elveté a két ellenzéki párt egyesítésének gondolatát nem jutott megállapodásra. Mindazonáltal az 1869.-diki országgyülésen a párt nemcsak számban, hanem összetartásban is erősbödve jelent meg. A közjogi vitákon kivül, melyekre minduntalan visszatért, főleg a törvényhatóságok rendezéséről. szóló törvényjavaslat tárgyalásakor, mely négy hétig tartott (1870 julius), fejtette ki teljes erejét és a bomlás előjeleivel szemben, melyek a Deák-párton mutatkoztak, erkölcsi sikert főleg konzervativ irányzatával ért el. A választási törvény, agyonbeszélésében 1872 elején, karöltve a szélsőballal, közreműködött és abban az időben egyáltalában közeledést mutatott a szélső elemek felé. Az 1872-iki választás, melyben Pestről kiszorult, megcsappantotta a párt erejét. A pénzügyi zavarok és a közállapotok ziláltága egyre jobban feltüntették az örökös közjogi viták meddőségét és veszélyét. Ghyczy már 1873 végén kilepett a pártból, az őt követőkkel együtt középpártot alkotott és 1871-ben elvállalta a pénzügyminiszterséget. Tisza pedig 1871. febr. 3-iki beszédében elvei fenntartásával, szintén lemondott a közjogi alap megtámadásáról. A B. ekkor a Deák-párttal együtt a szabadelvü pártba olvadt (fuzió). Csak kevés tagja állott a szélsőbalhoz.
A B. történeti jelentőségét leginkább abban lehet keresni, hogy a magyar nemzet azon rétegeit vitte lassankint a közjogi alap elismeréséhez és a közjogi viták elhagyásához, melyek tradiciójuknál fogva az Ausztriával való megalkuvástól mindig idegenkedtek, de épp ugy visszarettentek a forradalomtól is. A szélsőballal szemben különösen Tisza foglalt erős állást, a nemzetiségi tulzásokkal szembeszállott, de a mérsékeltektől nem vonakodott. V. ö. Móricz Pál: A balközép.
