Bakunin
Bakunin Mihály. orosz agitátor, szül. Torzsokban, a tverji kormányzóságban, 1814., megh. Bernben 1876. jul. 1. Tipikus alakja és egyik előkelőbb képviselője annak a folytonosan lappangó forradalmi áramlatnak, melyet általában és közönségesen nihilizmus név alatt imerünk. Tanult, felvilágosult ember, akit nem csak szenvedély, hanem meggyőződés vezetett az agitátori tevékenységben. Előbb a pétervári tiszti iskolát végezte, kis ideig mint tisztjelölt szolgált is a hadseregben, majd 1830. haza ment apai nemesi birtokára s a bölcsészet tanulmányozására adta magát, később Berlinben a hegelianizmussal ismerkedett meg. Ezek után Elizard álnév alatt írogatott a Deutsche Jahrbücherbe s Drezdában telepedett meg; de az orosz kormány álneve dacára fólfedezte őt s üldözőbe vette, mert az irataiban hirdetett eszméket nagyon szabadelvüeknek tartotta. B., miután Drezdában nem érezte magát biztosságban, elébb Párisba, majd a Svájcba ment, ahol tevékeny tagja lett a kommunisztiko-szocialista egyletnek. Erre az orosz kormány megvonta tőle a külföldön való tartózkodási engedélyt, vagyonát elkobozta s meghagyta neki, hogy térjen haza. Ezzel örökre el volt zárva az utja hazája felé, ha csak biztos veszedelemnek nem akarta magát kitenni. Párisba ment, ott sok jeles emberrel megismerkedett; 1847 nov. 27. az 1830-ki varsói forradalom évfordulóján hatalmas és merész szellemü beszédet tartott, sürgetvén a szövetkezést oroszok és lengyelek közt, hogy közösen támaszthassanak Oroszországban forradalmat. E miatt Oroszország kérelmére kiutasították Párisból; az orosz kormány 10,000 ezüst rubelt tűzött ki a fejére s ő kénytelen volt Brüsszelbe menekülni; de a februári forradalom után ismét visszatért Párisba, majd részt vett Berlinben a márciusi zavargásokban s 1848. a prágai szláv kongresszuson, mindenütt agitálva. Az 1849. Drezdában kitört forradalomban tevékeny részt vett s tagja volt a forradalmi kormánynak; később innen a kormánynyal együtt Chemnitzbe menekült, itt azonban elfogták s előbb Drezdába, majd Königsteinba hurcolták ás halálra itélték. A halálos itéletet azonban nem hajtották rajta végre, hanem élethossziglan tartó fogságbüntetésre változtatták. Majd 1850 junius 13. kiszolgáltatták Ausztriának s az olmüci hadi törvényszék felség-árulás cimén kötél által való halálra itélte; de ezt a büntetést is halálig tartó fogságra változtatták. Ennyi viszontagság után az osztrák kormány utoljára is kiszolgáltatta őt Oroszországnak. B. szenvedései voltaképen csak itt kezdődtek. Miután egy ideig a slüsszelburgi, majd meg a pétervári petro-pavlovszki várban ült, 1855. KeletiSzibériába kényszermunkára hurcolták. Nehány év multán Szibéria főkormányzójától engedélyt kapott, hogy a kényszer-munka alól felmentetve mint egyszerü számüzött az Amur-vidéken megtelepedhessék; innen sikerült neki családja visszahagyásával 1860. egy amerikai hajón Japánba szökni, majd Kalifornián át Angliába jutni. s mihelyt ujra szabadnak érezte magát, folytatta agitációit. Ujra forradalomra hívta fel a lengyel és orosz népeket, hogy aztán egy nagy szláv köztársasági szövetséget alapítsanak; összeköttetésbe lépett Gercen Sándorral, a hirneves orosz publicistával, aki szintén Londonban lakott, s ezzel együtt a Kolokol (Harang) cimű folyóiratot szerkesztette. Az 1863. lengyel felkelés idejében B. tagja volt egy bizottságnak, mely Stockholmban orosz és lengyel emigránsokból alakult s amelynek az lett volna a célja, hogy a balti tenger-parti vidékeket Oroszország ellen fellázítsa: mintán azonban ez a terv végkép dugába dőlt, B. visszatért Londonba s mint az internacionale tagja igyekezett a szocialisztikus tanokat hazájába importálni és megkedveltetni. 1873. adta ki Zürichben (Császárság és anarkia) cimü munkáját. B. rendkivül szenvedélyes és türelmetlen ember lévén, terveivel legtöbbször a szélsőségekig ment s e miatt elvbarátai is visszahuzódtak tőle; igy a többi közt Marxszal is összeveszett s e miatt az internacionale 1877-i hágai kongresszusából ki is rekesztették. Elöregedvén, utolsó napjait Genfben, Luganoban és Bernben élte le, s az utóbbi helyen kórházban halt meg.
