Bacsányi
Bacsányi 1. János, költő, szül. Tapolcán, Zalam., 1763 máj. 7., nem nemes szülőktől, megh. Linzben, 1845 máj. 12. Tanulmányait a veszprémi és soproni gimnáziumban és a kegyesrendiek pesti liceumában végezte, majd az egyetemen törvényt hallgatott. Ekkor lépett fel először az irodalomban b. Orczy Lőrinc buzdító példájára, kinek fiát ajogi tanulmányokban segítette; nagy befolyással volt rá a francia nyelv és irodalom elsajátítása is. Első műve, A magyaroknak vitézsége egy hazafias tüzű históriai parainézis fordítása, latinból, 1785-ben jelent meg. Tanítványa elhalván, b. Orczy veje, b. Vécsey Miklós kassai kamarai adminisztrátor mellett kapott mint kancellista alkalmazást (1787). Kassán élte B. életének leggyümölcsözőbb éveit. 1787 végén Kazinczyval és Baróti Szabóval szövetkezve («kassai társaság») megindította a Magyar Muzeumot, az első emeltebb színvonalu magyar szépirodalmi folyóiratot, a sokfelé ágazó irodalmi irányok szervezésére és az irodalmi élet vezetésére. A kiadó és főszerkesztő B. volt, ki ekkor már az új irodalmi vívmányok hatása alatt állt. Ő írta a folyóirathoz a bevezetést, melylyel Kazinczy előszavát kiszorította; ebben magvasan és lendülettel fejtegette a magyar társadalom és irodalom hiányait, s folyóiratok és egy tudom. akadémia szükségességét hangoztatta. Kazincy nem tűrhetvén B. hatalmaskodásait, nemsokára kilépett a szerkesztőségből s 1790. az Orpheust alapította. B. Baróti mellett teljesen függetlenül vezethette a lapot s hirdethette irodalmi elveit. Maga is a francia filozófia hatása alatt állván, fentartá a kapcsolatot a franciás iskolával, ismertette Bessenyei, Báróczi irodalmi munkásságát, valamint Ányost, s kiterjeszkedve a külföldi irodalomra, bemutatta a magyar közönségnek Ossiánt is, prózában fordítva néhány részletét; egy polemikus cikkében pedig Milton világirodalmi fontosságát emelte ki. Sűrgette a külföldi költők fordítását, s egyik előharcosa volt annak az iránynak, mely a fordításoktól ízlés és nyelv tekintetében sokat várt; ez irányt Kazincy fejleszté ki bővebben. Ki is fejtette újból a fordítás elméletét (először az 1787-iki Magyar Músában írt e kérdésről), azon elveknek rakva le alapját, melyekből később az alakilag hű fordítás rendszere oly mereven kifejlett. A klasszikai triász híres tollharcába is beleszólva, nagy nyomatékkal vette védelmébe Rájnis személyeskedő támadásai ellen Barótit, s mikor ezért Rájnis ő ellene fordúlt és műfordítási elveit rostálta, B. ismét tüzetesen megbeszélte a fordítás kellékeit. éppen oly tevékeny volt mint költő is. Fejlődése első időszakában (1785-1794) főleg a franciás és a klasszikai iskola hatása alatt állt, nagyrészt episztolákat írt, de több szellemmel és csinnal, mint a franciások, v. Baróti és Révai, de már ekkor is hajlott a modern lira felé s néhány dalával a Ráday, Földi, Verseghy irányához csatlakozott, mely a nyugateurópai («mértékes- rimes») versformákkal a nyugati dalstil átültetésén fáradozott; ezt az irányt is Kazincy vezette diadalra. Nem volt valami nagytehetségű lirikus, csekélyebb képzelőerővel mint refiexióval írt, de hazafias, humanista s demokráciai eszméit erős lendülettel hirdette. Akkori íróink közt leginkább telve volt politikai szenvedélylyel, s a franciáktól a politikai mozgalmak eszméit is átvette, míg többi iróink Bessenyeitől kezdve inkább csak a filozofiai eszméknél maradtak. A franciaországi változásokra 1789 c. költeménye, mely a Museum II. kötetében jött ki, majdnem forradalmias. Ez a költemény lett szerencsétlenségeinek forrása. Egy összezördülés miatt főnökét párbajra hívta, de Vécsey vonakodott vele, mint nem nemessel és alantasával megvívni, s részint e miatt, részint mivel említett költeményeért egy ellensége feladta, B. 1793-ban elvesztette állását, versét pedig a Museum illető füzetéből kivágták. Meg is szűnt 1792-ben a Museum, mely irodalmunknak annyi munkását összehozta és nevelte s az irodalom fejlődésére oly jótékony hatással volt. B. 1794-ben gr. Forgács Miklós nyitrai főispánnál talált menedéket, de 1795-ben elfogták s a Martinovics-féle ügy részeseként a törvény elé állították: a biróság már-már fölmenté, azon szenvedélyes sorokért azonban, melyeket B. felindulásában börtöne falára írt, egy évi fogságra itélte. Ekkor vasra verve Szentjóbival együtt Kufsteinba vitték. Kiszabadulván Bécsbe ment, a bankhivatalnál lett napidijas, s e csekély állásban is szolgálta az irodalmat, noha rendőri felügyelet miatt nem volt módjában sűrűbben érintkeznie magyarországi barátjaival. Kiadta mégis Ányos Pál munkáit (1798), mely az első kritikai kiadás irodalmunkban, s fordítgatta Ossiánt, most már versekben; e fordításból azonban csak az Iniszthónai háború jelent meg az Erd. Museum V. köt. 1816. 1804-ben a pénzügyi direktoriumhoz tették át tiszteletbeli fogalmazóul, 1805-ben valóságos fogalmazó lett és 1805-ben nőül vette Baumberg Gabriella ismert költőnőt, kinek verseit 1806-ban kiadta. 1809-ben szabadságvágya Párisba vezette, honnan csalódottan tért vissza, nem is sejtve, hogy börtön vár reá. A vád, melynek alapján a bécsi kormány elzáratta, az volt, hogy Napoleonnak 1809-ben a magyarokhoz intézett híres kiadványát ő fordította magyarra, pedig e vád, újabb nyomozások szerint, teljesen alaptalan volt. Brünni fogságából két év mulva kiszabadulván, 1817-ben Linzbe belebbezték, s ott élt aztán rendőri felügyelet alatt egész haláláig. Viszontagságai egészen megzavarták szépen indúlt irói pályáját. Mint költőt 1795-1820 közt írt verseiben látjuk teljesen kifejlődve, amikor a modern lirai hangot és formát már jobban eltalálja. Többnyire hazafias ódákat és bölcselkedő elegiákat írt; legsikerültebbek a börtönben írt költeményei (A rab és madár, Gyötrődés. A szenvedő). Linzből újabb összeköttetéseket keresett a magyar irodalommal, de a távolban az újabb mozgalmakról hiányosan tájékozódva, nem jutott többé fontosabb szerephez. Kazincy vezérkedését féltékenyen nézve, szövetkezett a keszthelyi körrel, s az új kornak a régi jeles írókat akarván ellenébe állítani, 1821-ben A magyar tudósokhoz c. iratával részint régi költők kiadását sürgette, részint epésen megtámadta a nyelv-újítókat; 1824-ben kiadta Faludi Ferenc verseit, egy Toldalékkal Faludi F. életéről és a magyar nyelvről s verselésről, melyet szintén az új irodalom ellen intézett, de hatástalanúl. 1827-ben kiadta saját Versei első kötetét, 1835-ben pedig Poétai Munkáit. Mikor az akadémia 1843-ban tagjává választotta a nyolevanéves irót, ő a megtisztelést némán fogadta; két évvel utóbb elhúnyt. Hamvai a linzi köztemetőben nyugosznak. Verseit válogatott prózai irásaival együtt Toldy is kiadta 1865. - V. ö. Toldy: Irodtört., Gyulai: Irodtört. 1807-1848 (egyet. előadások után kőnyomatú ívek), Bayer Ferenc: Bacsányi János, 1878.
2. B. Jánosné, született Baumberg Gabriella, német költőnő, szül. Bécsben 1766., megh. Linzben 1839 jul. 24. Egy bécsi államhivatalnok leánya volt s költői tehetségével korán feltünt az irói körök és az udvar előtt. Bacsányit Blumauer vezette Baumbergék házába, az iróvilágnak ekkor egyik legkedveltebb gyülekező helyére, s a szabad szellemű és deli termetű Bacsányi megjelenése elhatározó befolyással volt Gabriella lelkére és költészetére. Eszménye lett a magyar költő s költeményeinek tárgya a szerelem mellett ettől fogva a szabadság. Bacsányi azonban szerény viszonyok közt élt, Gabriella kezéért pedig nagy befolyásu, udvari férfiu versenyzett, mi mind akadályokat gördített egyesülésök elé, úgy hogy csak 1804. léphettek oltár elé. Gabriella egész a sírig szerető nő volt, híven osztozott Bacsányi minden bajában, utána ment Párisba s később is mindent megtett az udvarnál, hogy férjét a brünni börtönből kiszabadíthassa. - Költeményei 1800. Bécsben és 1806. Pesten jelentek meg.
