Ariosto

Teljes szövegű keresés

Ariosto Lajos, az olasz irodalom egyik legna, gyobb költője, szül. Reggioban 1474 szept. 8-án, megh. Ferrarában, 1533 jun. 6. A. apja, Niccoló degli Ariosti gróf, a ferrarai Esték szolgálatában állott, egy ideig mint várkapitány, később mint, főbíró. Szigoru és rideg természetü ember volt, . aki nem szívesen látta fiának már korán mutatkozó irói hajlamait és inkább jogtudóssá akarta képeztetni. De midőn egyrészt észrevette, hogy A. öt évi jogászkodás után sem tudott megbarátkozni szakmájával, másrészt, hogy már a ferrarai udvar is figyelembe kezdi részesíteni fia verseit: nem állta többé útját. Igy aztán költőnk egész hévvel adta magát a humanisztikus tanulmányokra, melyekben a kiváló spoletoi Gergely volt tanára. A francia és spanyol lovagregények mellett, melyeket mohó vágygyal olvasott és fordítgatott, főkép a szinészet vonzotta, kivált midőn I. Hercules ferrarai fejedelem egyes udvari ünnepeket latin vigjátékok előadásával kezdett egybekötni. A. ez időben már maga is megpróbálkozott a szinműirás terén de ez ifjukori kisérleteiből semmi sem maradt fenn; ellenben latin lírai versei közül, melyeket huszonnégy-huszonöt éves koráig szerzett, sokat olvashatunk ma is. Midőn apja 1500-ban meghalt, reá, mint tiz gyermek közül a legidősbre szállt a család föntartásának gondja. Sietett hát kenyérkereset után nézni és 1502-ben canossai várkapitány, 1503 vége felé pedig estei Hippolit bibornok udvaronca (familiaris) lett. Ez utóbbi, aki mint Mátyás királyunk feleségének, Beatrixnak unokaöccse, esztergomi, majd egri érsekké is kineveztetett, körülbelül tizenöt évig tartotta szolgálatában, s ez idő alatt főkép diplomaciai küldetésekre használta fel. E mellett azonban maradt ideje A.-nak az irodalomra is: egyéb kisebb jelentőségü munkák mellett 1505-ben belefogott Orlando furioso (Őrjöngő Lóránt) cimü eposzába melyet tíz évi munka után befejezvén, 1516-ban bocsátott közzé. Midőn estei Hippolit a következő évben arra szólította fel, hogy menjen vele Magyarországba: A. ezt, megrongált egészségére hivatkozva, megtagadta; mentségül felhozta, hogy ki nem bírná sem a nagy hideget, sem a fűtött szobákat, nem bírná enni a sok paprikás ételt, nem tudná inni az erős magyar borokat. Vonakodásának főoka azonban az volt, hogy már öt év óta benső viszony bán élt Alexandra Benuccival, Tito Strozzi özvegyével, kivel később titokban egybe is kelt. A bibornok az engedetlen költőt azzal büntette, hogy javadalmai nagy részét megvonta tőle, s így kényszerítette, hogy más állás után nézzen. 1518-ban Hippolit bátyja, Alfonz ferrarai fejedelem fogadta «familiaris»-ai sorába, 1522-ben pedig kinevezte Garfagnana tartomány kormányzójává. E nehéz, de jövedelmező állásban A. egy kis vagyonra is tett szert, úgy hogy mikor 1525 juniusában ujra visszatért Ferrarába, házat is építtethetett, ahol nyugodalmas jólétben töltötte napjait haláláig. Két természetes fia maradt, Baptista és Virginio, kiket mindkettőt törvényesített. A már említett munkákon kivül A. írt néhány vígjátékot (Cassaria Suppositi, Lena, Scolastica), melyek a plautusi vígjátékok legelső utánzatai és korukban a kűlönböző olasz udvaroknál, valamint a Vatikánban is nagy tetszést arattak; ezeknél becsesebb hét szatirája melyeknek könnyed és szeretetreméltó frisseségét, szelid iróniáját, őszinte és meleg hangját A. kevés művében birta felülmulni; végre írt 17 elégiát, 2 úgynevezett «capitolo »-t, 2 eklogát egy estei Obizzoról szóló hősköltemény-töredéket, latinul epigrammokat, ódákat stb. Legjelentősebb munkája azonban a 46 énekre (4800 strófára) terjedő Őrjöngő Lóránt, a világirodalom legszebb romantikus eposza. E munka épp ugy, mint a Bojardotól való Szerelmes Lóránt, a középkori lovagregények talajából fakadt; miként azok, úgy ez sem szigoruan egységes mű, hanem néhány főalak köré számos mellékalak élményeit csoportosítja, úgy hogy ezek néha háttérbe szorítják amazokat is. Értéke tehát inkább a részletekben nyilvánul, mint egészében: abban a művészetben, melylyel A. az elbeszélések forrásaiból merített nyers anyagot alakítani és melylyel eseményeit elmondani tudja. Kivált az utóbbi: elbeszéléseinek csudálatos bűbája, egyszerü természetessége, leirásainak elevensége. realisztikus színe, nyelvének kevesektől utolért édes harmóniája ezek tették A.-t népének ma is legolvasottabb klasszikusává, ezek hódították meg számára az egész világot. A. művei számtalan közel 120-kiadásának felsorolása egész kötetet venne igénybe; a ma megvehető legjobb kiadások: L'Orlando Furioso, Firenze, Sansoni; Opere minori, Firenze, Le Monnier; Commedie e Satire, Firenze, Barbera. Kimerítő ujabb monografia nincs róla: legjobb életrajzát Cappelli adja: Lettere di Lod. A., Milánó, Hoepli. Régebbi életírói közül legjelesb: Baruffaldi, La vita di Lod. A., Ferrara 1807. Adalékok életrajzához: Campori, Notizie per la vita di Lod. A.; Cittadella, Appunti intorno agli Ariosti. Műveiről: Carducci, Delle poesie latine di Lod. A.: Rajna, Le fonti dell' Orlando Furioso. A.-nak azt a szatiráját, melyben elmondja, miért nem akarta Hippolit érseket Magyarországba követni, Deák Farkas ismertette (Századok, 1873. évf.). Az «Őrjöngő Lóránt» majdnem minden világnyelvre le van fordítva: németre, franciára, angolra többször is. Első 38 strófáját Arany János fordította magyarra, az eposz legszebb epizódjait (mintegy 1800 strófát) Radó Antal, a kinek fordításából több részlet már meg is jelent: a Kisfaludy-Társaság 1890 és 1892-diki évkönyveiben, a Magyar Szalon-ban stb. Az egész munka, melyet egy A: ról szóló nyolc íves tanulmány előz meg, sajtó alatt van.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem