Arab művészet
Arab művészet. A mohammedán építés megalkotói a vándor arab törzsek voltak. Az arabok Mohammed hittanai és a kalifátus által tömör néppé olvadva össze, Kr. u. 632-től kétszáz évig tartó hadjáratuk alatt az országokban, ahol megfordultak, éles észszel és élénk képzelettel elsajátítottak egyet-mást a persák, az egyiptomiak, görögök, rómaiak és bizanciak művészetéből s az elsajátítottat önkényesen használták föl. A sokféle elem összetételeiből származott a mohammedán építés, mely különben sok tekintetben emlékeztet a puszta nomád lakóinak sátorára. A Korán az emberi alak utánzását megtiltja s azért Mohammed követőinek összes művészete az építésre és az iparművészetre szorítkozik. Ez utóbbinak is több ágát, különösen a selyemszövést, az. agyagedény szines diszítését, a fegyverkészítést és diszítést, továbba a bőr kikészítését nagy tökéletességre emelték. Az istentisztelet helye, vagyis a mecset, a mohammedán építési tevékenységnek fő föladata. A mecset magvát tágas udvar képezi, melynek közepén van a szent mosakodásra szolgáló kút és melyet födött csarnok vesz körül. Keleti oldalán van a tágas csarnok, ahol a hivek imádkoznak (mikrab), ennek hátterében pedig a Mekka felé néző fülke (kiblah), jobbra a szószék (mimba), közelebb az udvarhoz pedig egy magas, bekerített állvány (dikka), mely az ó-keresztény templomok kórusára emlékeztet; itt szokták fölolvasni a Korán verseit. A mecsetnek rendes alkatrészei még a mecset építőjének sirja (maksúra), az iskola (medresi) és a minaret. A minaret fölfelé vékonyodó torony, mely négyszögből nyolcszögbe vagy hengerbe megy át, fölül erkélylyel, ahonnan az ima óráját hirdetik, tetejét pedig golyó alaku gombok díszítik. Határozott alaprajza azonban a mecsetnek nem volt, amint általában a mohammedán építésnek nem igen volt vezérelve s különösen későbben egészen szabályvesztetté lett. A mecset kivülről egészen disztelen, s a kupolák és minaretek sokszor nyomottá teszik; annál nagyobb fényű a belseje. A mohammedán építés jellemző sajátságai: az oszlop, a boltív, a boltozat és a falfelület ékítménye. Az oszlopok rendszerint igen karcsuak, inkább a ponyvasátor rúdjára emlékeztetnek és nehezebb gerendát vagy boltozatot nem birnak el. Az oszlopfők idegen minták után szabadon és a legnagyobb változatossággal képeztetnek; gyakran előfordul a kettős oszlop is. Az új persa építés nyomdokain haladva, kezdettől fogva gyakran használja a legváltozatosabb alakú boltiveket, milyenek: a nyujtott boltív, a patkóiv s az egymást metsző két körszelet által képezett csúcsív, azután a hajlított ív, végül a több körszeletből képződött hereív. Hogy az ivek még merészebbek legyenek, közéjök és az oszlopok fölé még pilléreket, vagy gyámokat helyeznek, vagy pedig több ív van egymás fölött. A boltozat az oszlopok túlságos karcsusága folytán nem lehetett szilárdabb szerkezetű, azért a mohammedán építés látszólagos boltozatot talált föl, mely kisebb kiálló részekből alakult egy egészszé és a cseppkőköz hasonlít. Ez az úgynevezett stalaktit-boltozat. A falfölület disze, tekintsük akár a geometriai és növényi formák kimeríthetetlen gazdagságát, akár pedig a szinek összeválogatását, utolérhetetlen. Ez a nép, mely a képírást nem gyakorolta, az ékítményeken bámulatos színérzékről tesz tanúságot. A falfölűlet, legyen akár festett vakolat, akár zománc, vagy mozaik, mindig megtartja a szőnyeg jellegét, mely eredetileg a sátort több részre osztotta, s amilyen rendszertelen, szeszélyes a mohammedán építés a szerkezetben, a falfölüet ékítményében, de csakis abban, a szőnyeghez szigorúan ragaszkodva páratlan formai tökélyt ér el. E sajátos diszítményt az arabok után arabeszknek szokás nevezni. A Koránból vett és a mecset falaira alkalmazott mondások írása is ékítményül szolgál. Arábiában, Palesztinában és Sziriában a régibb emlékek még az első kezdet ingadozó kisérletei. Ilyenek Mekkában a Kaaba, az arab nemzeti szentély, Jeruzsálemben Omár hires mecsetje, Damaszkusban Valid kalifáé. Csakis Egyiptomban kezdett a mohammedán építés jellegzetes rendszerré képződni; itt legnevezetesebb emlék Kalaun szultán mecsetje 1287-bőL Egyiptomból, mint az iszlám politikai uralma, úgy az arab művészet is elhatolt Afrika keleti partjára, Sziciliába és Spanyolországba. Az itt alkotott műveket rendesen mór stilűeknek nevezik. Az arabok sziciliai művészeti tevékenységéről csak irott emlékek és a normann korszakból származó utánzások maradtak fönn (Zisa, és Kuba kéjlakok). Spanyolországban bámulatos virágzást ért el az arab művészet. Az ország meghódítása után 786-ban Abderrhaman Kordovában fényes mecsetet építtetett, melynek egyes részletei a székesegyházban maradtak fönn. A virágzási kor egyik legszebb alkotása Sevillában az Alkazar és az úgynevezett Giralda, az első minaret Spanyolországban. Tetőpontját azokban a művekben érte el, melyek az iszlam uralmának fénykorát Granadábán jelölik, s ezek között a világhirű Alhambra erőd, fejedelmi palota, mecset és kormányépület, a XIII. századtól a XV-ikig épült. A fönnmaradt részek, ezek között az oroszlán-udvar, tanúsága a mór királyok fényűzésének és az építés izlésének.
Persiában a meghódított nép Mohammed vallását fogadta el, és az ott alapult uralommal együtt a mohammedán építés is meghonosodott. Már a VIII. századtól fogva nagy tevékenységet fejtett ki, a meglevő emlékek azonban, kivált Teheránban és Ispahánban, többnyire a XVI. századból valók. A persiai mohammedán építés a többitől abban különbözik, hogy diszül emberi és állati alakokat is alkalmaz. II. Mahmud Konstantinápoly elfoglalása után 1453-ban a Sophia-templomot, a bizanci építés legbüszkébb remekét mecsetté változtatta át és ezután a konstantinápolyi mecsetek, számszerint 300, kivétel nélkül annak alaprajzát követték. E szerint a mohammedán építés, mely új persa, illetőleg bizanci elemekből indult ki, legutolsó nagy műveivel ismét oda tért vissza.
