Andrássy

Teljes szövegű keresés

Andrássy-család. A mese szerint a Szt. István korában élt Andorás (l. o.) nevü leventétől származik, ki az első koronázás ünnepén egy idegen viadort lovagjátek közben kettéhasított. A. Bertalan Hunyady János válogatott páncélos lovasainak alvezére volt s mind a szendrői (1441), mind a szebeni (1442) ütközetekben Mezetbég ellen kitüntette harcias bátorságát, s a török vezérrel, Mezettel összecsapván, ezt levágta. Hunyady havasalföldi hadjáratában súlyos sebeket kapott, de később a Rigómezőn (1448) ismét ott harcolt a kormányzó oldala mellett s ott hullott el hősi halállal. Fia, Boldizsár, a székelyek fővezére, Mátyás királylyal Moldvában harcolt s veszedelmes sebet kapott. Később Mátyás összes hadjárataiban részt vett. Márton. 1514-ben Szapolyai György oldalán harcol Dózsa pórnépe ellen, majd SzapolyaiJános híve haláláig; mint a székelyek és szászok vezére foglalja el Almás és Diós várakat 1540-ben János számára. Tőle kezdődik a család hiteles genealogiája. Fia Péter átszármazik Magyarországra s Rudolf királytól a krasznahorkai kapitányságot nyeri, miután mint Békesy Gáspár híve, a győztes Báthory István pártja által «megnótáztatik». Hasznos szolgálataiért Krasznahorkát örökös adományul nyeri a királytól. A. István kuruc-tábornok volt II. Rákóczi Ferenc alatt s oly befolyásu ember, hogy hatalmaskodásáért csak «Andrássybasának» nevezték. Ő építette a betléri kastélyt.

Andrássy család címere.
Az ő nevéhez füződik a lőcsei fehér asszony regéje,amennyiben az ő kedvese, egy lőcsei hires szépség, lopta volna el a várfalon levő titkos ajtó kulcsát és bocsátotta be a labancokat a városba. A kalitkát, melybe a dühös kurucok aztán az aszszonyt zárták, ma is láthatni Lőcsén a Probstner - kertben,valamint az ajtót is a lőcsei asszony reáfestett képével. A grófi rangot A. Károly (l. o.) kapta Mária Teréziától 1779 dec. 17.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem