Anarkia
Anarkia szó alatt közönségesen a közélet amaz abnormis állapotát értik, melyben a felsőség uralma meggyengül v. megdöntetik, a közhatalom tekintélye s vele együtt a jogrend erősen meg van támadva és ingatva. Természete szerint tartós nem lehet, mert rövid időn teljes megbontására vezet az előbbi állami és társadalmi kapcsolatoknak, és ujnak ad helyet, mely csak igen ritkán elégíti ki jobban az előbb megsemmisítettnél a közérzületet és kivánalmakat; legtöbbször az erőhatalmon épül fel, melynek az A. veszélyeit belátó s a rendet óhajtó elemek szivesen vetik magukat alá. Van az A.-nak egy már a legrégibb korban ismert és sokfélekép magasztalt s célul tüzött jelentménye is, t. i. az állami és mindennemü kényszerítő jelleggel bíró hatalom, uralom, felsőségi tekintély nélkül való állapot. A régi latin költő Ovidius ezt az emberiség aranykorában valósággal megvalósult gyanánt énekelte meg «aurea prima sat est aetas que vindice nullo, Sponte sua sine lege fidem rectumque colebat». Első volt az aranykor, mely minden uralkodó nélkül önmagától törvény nélkül a jót és igazságosat mivelte. A Rousseau által annyi találékonysággal rajzolt természetes, v. társadalmon kivüli állapot ennek a költői képnek hasonmása. Az állambölcsészek manapság is elfogadják ideális cél gyanánt azt, hogy az államnak végső rendeltetése, hogy önmagát fölöslegessé tegye, ami akkor fog bekövetkezni, ha az államlakosok elérik azt az erkölcsi és szellemi tökéletességet, amelyben képesek és készek önmaguktól megóvni a társadalmi rendet. Proudhon szerint az A. nem más, mint az önkormányzat legvégső határig való megvalósítása (le principe du selfgovernment poussé jusque a ses dernieres limites), és mint ilyen az anarkizmus az emberiség előhaladásának legmagasabb fokozata.
Abrándnak és utolsó eszménynek igen szép, de sem mint okvetlenül megvalósítandó, sem pedig a belátható jövendőben cél gyanánt követhető tan el nem fogadható; azok, akik közeli lehetőségében hisznek, alig tarthatók másoknak mint rajongóknak, s kik önmagukat meggyőződéssel feláldozzák azért, hogy lerombolják azt a társadalmi állapotot, mely függőséget szül, mely egyéniségünk korlátozását kivánja, s melynek rendjét, fentartását csak a felsőségi intézmények biztosíthatják, szánalomra méltó fanatizált dühöngők, kik nem csak az összes civilizáció és vívmányai megsemmisítését tüzik feladatukul, hanem az ember társadalmi lénye, természete ellen veszik föl a rájuk szükségképen balsikerü harcot. Az államhatalom az A. tanainak nem nyujthatja a szólás-, sajtó-és gyülekezési szabadság hatalmas terjesztő eszközeit, mert azok tanítása bűnös üzelem, felbujtás a fennálló társadalmi összes intézmények, az összes jogrend erőszakos közvetlen megtámadására. Az A. főhirdetője és apostola a Londonban élő orosz menekült Krapotkin herceg, ki munkáiban rendszeres elméletté iparkodik azt fejleszteni. Alapelve minden tekintély, kényszerítő hatalommal biró felsőség ellen indítandó erőszakos küzdelem; minden más párt, és társadalmi tan hivei az anarkistákkal szemben «autoritair»-ek (a tekintély hívei). Az anarkista perhorreskál minden oly szervezetet, mely felsőség elismerésén alapul, illetőleg ilyenre vezet. Programmja a tett - propaganda de fait-; mig mások konziderálnak, az anarkista akcióba lép, közösen, v. egyenkint; egyszerre, v. apránkint, atomonkint tönkretenni az állami lét igazságtalan bilincseit.
Anarkizmus és szocializmus csak annyiban működik együttesen, párhuzamosan, hogy mindkettő egyként helytelennek tartja a fennálló társadalmi rend gazdasági alapintézményeit; de további céljaik homlokegyenest ellenkeznek. A szocialisták a kollektivizmus fokozását akarják, az államot elfogadják szolgálatukra, sőt az államszocializmus szerint egyedül az állam képes és hivatott megvalósítani eszményüket. Az anarkizmus perhorreskálja a kollektivizmust, teljes tagadása az államéletnek. Hogy mit akarnak helyébe tenni az anarkisták az államéletnek, a mai jogrendnek, a felől, úgy látszik nem tartják még időszerünek gondoskodni, v. pedig elfogadják a velük rokon nihilistáknak erre a kérdésre adott feleletét: «semmit». Az anarkisták számáról megközelítőleg sincsenek biztos adataink; valószinü, hogy az akciót üző csapat még nem igen számos. Főfészkük Páris, Madrid, Róma és London. Sajátos jelenség, hogy mig a szociáldemokraták inkább a német államokban vertek gyökeret, az anarkisták a román népeknél otthonosabbak. Okát némelyek a németeknek az államhatalom iránt való nagyobb ragaszkodásában, bizalmában, a román államéletnek az individualizmust inkább elnyomó rendszerében keresik.
Az A. apjának Proudhont kell tekinteni, ki először is használja az «anarchie»-t a jövőbeli társadalmi rend megnevezésére. Nagy agitátori tevékenységet fejtett ki az orosz Bakunin, továbbá Necsajev, ki a gyakorlati anarkizmus rendszerét eszelte ki, Most stb. Az anarkisztikus tanok fejlődésére nagy befolyással volt még Hess, Grün, különösen pedig Krapotkin herceg. Elég jelentékeny irodalommal és hirlapirodalommal is rendelkezik az A. A legujabb irodalmi termék: Krapotkin, La conquete du pain, (1892). Az anarkizmus hívének szegődött a híres földrajzíró, Elisée Reclus is.
