Abszorpció,
Abszorpció, a gázaknak és gőzöknek folyadékoktól és szilárd testek által való elnyelése v. felszívása. A folyadékok előidézte A.-t még egyszerüen oldás-nak, a szilárd testek felületén végbemenőt adszorpció-nak, a belsejükben végbemenőt pedig még okkluzió-nak is nevezik. Henry szerint (1803) a folyadékoktól elnyelt gáz sulya arányos azzal a nyomással, mely a gázra hat. Az a szám, mely megmutatja, hogy a folyadék térfogategysége 760 mm. nyomásnál mekkora (0°-ra és 760 mm.-re redukált) gáztérfogatot nyel el, az illető folyadéknak az illető gázra vonatkozó A. együtthatója. Ennek értéke a mérséklettől függ és ezzel bonyolódott arány szerint csökken; Bunsen szerint a víz és ammoniakgáz együtthatója 1049,63 - 29,496t + 0,6769 t2, hol t a mérséklet; e képlet szerint egy térfogat víz 760 mm. nyomásnál és 0°-nál 1049 térfogat ammoniakot, ugyanoly nyomás alatt 20°-nál pedig már csak 730 térfogatot nyel el. Ezeknél fogva a gázokat elnyelve tartalmazó folyadékok élénken pezsegnek, ha hevítjük vagy ha a rájuk ható nyomást hirtelen csökkentjük; látjuk ezt a szénsavtartalmu pezsgő italoknál (sör, szódaviz, pezsgőbor stb.). A könynyebben folyósítható gázak általában könnyebben nyeletnek el, továbbá a ritkább folyadékok elnyelő tehetsége nagyobb mint a sürübbeké; az alkohol minden gázból többet nyel el mint a víz. Valamely gázkeverék alkotó részeiből a folyadékok annyit nyelnek el, mint amennyit elnyelnének olyan nyomás alatt, mely uralkodnék, ha az illető alkotorész a térben egyedül volna jelen (Dalton törvénye). A természetben előforduló víz mindig tartalmaz elnyelt levegőt és szénsavat; levegőmentes vízben a kopoltyus vizi állatok legott elpusztulnak. A légköri levegő 21 térfogat-százalék oxigént és 79 százalék nitrogént tartalmaz, mivel azonban az oxigén A. együtthatója nagyobb mint a nitrogéné, a vizben oldott levegő 35 százalék oxigént és 65 százalék nitrogént tartalmaz s így az oxigénből, mely kopoltyus állatok megélhetésére szükséges, több van a vizben elnyelt levegőben, mint az atmoszferikus légben. A megolvasztott réz és ezüst folyadék módjára nyeli el az oxigént, mely azonban a kihülésnél rohamosan, a fémet finoman szerte fecskendezve elszáll.
A szilárd testek közül a palladium, platina és vas különösen hidrogénnyelő tehetségükkel tünnek ki; a palladium még 200°-nál is a magáénál 686-szor akkora térfogatu hidrogént nyelhet el; a különböző vasfajok hidrogénen kivül még nitrogént, szénoxidot és szénsavat tartalmaznak elnyelve (okkludálva). A szilárd testek elnyelése egyébként abban áll, hogy felületükön a gázokat megsürítik és fogvatartják (adszorpció) és bizonyos jelenségek, a többi között az úgynevezett Moser-féle vagy leheletképek oda mutatnak, hogy a szilárd testek felülete rendkivül vékony levegő- vagy vizhártyával van borítva (vaporézió). Ennélfogva a likacsos testek (szén, különösen puszpáng-szén, platina-tapló) elnyelő tehetsége igen nagy, mert likacsaik révén összes felületük rendkivül nagy. Az ily testek által való elnyelésre nézve egészben véve ugyanazok a törvények érvényesek, mint a folyadékoknál. Elnyelve a gátak összesürüsödvén, az ekkor a molekulai erőktől végzett munka hővé alakul át; ezen alapszik a platina-tapló alkalmazása a Döbereiner-féle gyujtóban; könnyen folyósítható gázak pedig folyósíttatnak és így némely só (konyhasó, klórkalcium, szóda) nyirkos levegőben szétfolyik. Az ilyen testeket higroszkópos testek-nek mondják; ezek közé tartozik még számos állati és növényi test (hajak, bélhúrok, fa, papir stb.). Az elnyelés oka a testrészecskéknek (molekuláknak) és a közvetetlen közelükben levő gázrészecskéknek kölcsönös vonzása; sok esetben úgy látszik azonban, hogy a máskülönben kémiailag közönyös testek között kémiai hatások is lépnek fel; ide utal nevezetesen az a körülmény, hogy az adszorpciónál fejlődő hőmennyiségek nagyobbak azoknál, melyek a gázok fizikai (nyomással való) megsürítésénél fejlődnek, továbbá hogy a gázak adszorbeált állapotban oly kémiai hatásokat idézhetnek elő, minőkre máskülönben nem képesek. A fény és hő A.-jára nézve l. Fényelnyelés és Sugárzó hő. V . ö. Winkelmann, Handbuch d. Physik, I., Breslau, 1891; Lehmann, Molekularphysik, II, Lpz., 1889. A. orvosi tekintetben, l. Felszivódás.
