ZSOBRÁK, (1)
ZSOBRÁK, (1), mn. és fn. tt. zsobrák-ot, harm. szr. ~ja. Fösvény v. zsugori ember, ki alávaló módon, csalva stb. gyűjti vagyonát, s azt mintegy markában szorítva tartja, belőle se magára se másra nem költ. A zsobrák ember még azt is sajnálja, amít megeszik. (Km.). Néhutt: zsibrák, zsubrák, zsubri és sobrák. Régi iratokban eléjön koldus értelemben. „Értetted szerelmes fiam én tőlem sokszor, hogy az Szered Gáspár engemet sobrákká tön annyira, hogy az sok adósságból ennyi örökségh után fel nem vehettem magamath, merth én tőlem... hamissan tolvajsággal másfél ezer forintára marhánkoth vetete el.“ Levél 1550-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 68. 1.).
Úgy látszik, hogy a szláv zsebrák-ból kölcsönöztetett, mely koldust jelent, mint föntebb sobrák is. „Zebrák mendícus čechisch, džebrati serbisch. (Miklosich.). De ez nem egészen ütvén össze a szokott mai jeletéssel; innen némely vélemény szerint sobrák v. zsobrák a sovárg v. sovárgó szónak változata volna. Ha ez áll: akkor kettős eredetű zsobrák-ot kellene föltennünk.
