ZSIDÓ
ZSIDÓ, fn. tt. zsidót. Tulajdonkép, a Judától nevezett régi Judakirálysághoz tartozott, vagy onnan teszármazott személy, különböztetésül némileg az izraelitától, mely néven sajátlag Jákób máskép Izrael ivadékait értik. Mindkettejök közneve: héber.
Azonban szélesb és szokott ért. az ó-szövetségi Szentirás szerént a zsidók általában Ábrahám maradékai és mind a három nevezet hason értelemben vétetik. Régi zsidók, kik hajdan saját országukban és kormányuk alatt Ázsiában éltek. Új zsidók, kik országuk elpusztulása után a világon elszéledtek, s maiglan Mózes vallását követik. Átv. gúnyos ért. 1) jelent hamisan nyerészkedő, csaló, uzsorás embert. Ugyan ne légy oly zsidó. Nagy zsidó vagy. Zsidónak is szent asszony Mária, vagy: zsidó is szereti Máriát a körmöczí aranyon. (Km.) Zsidó van a házban, gyermeknek mondják, midőn a szobában kalapját vagy sipkáját fején tartja. Voltra v. voltért nem ad a zsidó semmit. 2) Mondják olyan kártyáról, melynek képes lapja keverés közben fölfelé van fordulva. Mint melléknév jelent oly valamit, ami zsidót illet, zsidóra vonatkozik stb. Zsidó nyelv, zsidó vallás.
E szó a Juda szóból képeztetett, mely Jákób negyedik fiának neve volt; héber nyelven: Jehúdák am. magasztalt (der Gepriesene); innét a héber jehúdi, török jahudi, arab jahudidse, persa dsahúd, dsuhúd, latin judaeus, német Jude, régebben: Jüde, román, szláv zsidov, olasz giudeo (olvasd: dsudeo), franczia juif (olv. zsvif), angol jew (olv. dsú) stb.
