ZÁSZLÓ
ZÁSZLÓ, fn. tt. zászló-t, harm. szr. ~ja, v. zászlaja. Rúdra, póznára akasztott lengeteg szövetdarab, melyet különféle jelül, jelvényül, czimerül, szertartási diszletül stb. szokás kitüzni vagy hordozni. Nemzeti zászló, melynek szövete az illető nemzet jelszinét viseli, pl. a vörös, fehér, zöld magyar nemzeti zászló. Testületek, czéhek zászlóji. Templomi zászlók, melyeket körmenetek, bucsujárások alkalmával hordoznak. Egy rudú, több rudú zászlók. Négyszögü, hosszukás, fecske farkú zászlók. Mérnöki zászló. Tornyokra vásárokon kitűzött zászlók. Tengeren vagy folyókon levő, hajókon lengő zászlók. Kitüzni, lobogtatni behúzni a zászlót. Kitették a vörös zászlót (km.) tulajdon értelemben am. tűz van; általános ért. veszély van. Szép egyesség emeli a zászlót. (Km.). Hadi zászló, mely alá, mint mondani szokás, bizonyos számu katonákból álló sereg esküszik, s melyet hadi gyakorlatok alkalmával és harczban előttök visznek. Zászló alá esküdni, ahhoz hűnek maradni. Elhagyni a zászlót. Visszatérni a zászlóhóz. „Akik zászlóm alá oly véggel jöttek, hogy mindenikünknek mind az győzedelem, mind az halál köz legyen.“ II. Rákóczi Ferencz a gyömrői táborban 105. julius 3. A zászló lebegését különösen lobogás-nak mondjuk, honnan máskép lobogó a neve. Királyi sászlók lobognak. (Egyházi ének). Átv. zászlóhoz hasonló, és forgékony nyelű lemez az épületeken, különösen várak falain, tornyain. Némely tájakon a z elhagyásával: ászló. Miklosich rokonitásai a cseh zaszlóna, függöny, továbbá a szlovak zászlon, zászlona (Jancsovicsnál szintén am. függöny). Egyébiránt magát a zászló szót Jancsovics zásztava szláv szóval fejezi ki.
