~VÁN
~VÁN, magas hangon: ~VÉN, (va-an, ve-en) állapotjegyző, határozói minőségben; körülírható midőn, minthogy, miután, és kötszókkal (az utolsó néha elül, néha utól jön) s az illető ige mutató módjával (jelenben, multban, vagy jövőben is). Bármely eredeti magyar művet vegyünk kezünkbe, számtalan példát fognak találni, pl. a Sajószentpéteriek végezésében (Magy. Nyelveml. II. Kötet): „Ha valaki szerémi avagy somogyi borokat vehet valahol... tartsa Kisasszony napjáig, melly nap beteljesedvén (midőn beteljesedik) kikezdhesse.“ Mikes K. Leveleiben: „A fejedelem elbucsúzván a hámtól (khántól), mi is megköszönvén csak főintéssel ő tatárságoknak jóakaratjokat, a szállásra menénk.“ (Miután a fejedelem elbúcsúzott a khántól stb. II. levél.), „Urunk meg akarta látni a császárt, aki is Drinápolyból érkezvén (érkezett és) nagy pompával ment bé a városban.“ (XX-ik levél).
Mert a hadakozást nem tudván (nem tudja és) attól irtózik“ (XXVIII. Levél). „Azt jól tudja talám ked, hogy ki követje cselekedte aztot, hogy Bercsényi Pérából kiköltözködjék addig, amig oda érkezik, nem akarván (minthogy nem akar) véle egy városban lakni“ stb. A nép nyelve inkább a körülirásokat kedveli. A latinból magyarított munkákban még sokkal több a kérdéses állapotjegyző, pl. a Müncheni codexet találomra kinyitván Máté XVIII. fejezetének mindjárt elején olvassuk: „Az időben vépének (lépének) Jézushoz ő tanéjtványi mondván“ (és mondának). Egyébiránt e codexben va ve ragú részesülő helyett is sokszor a ván vén ragú állapotjegyzőket találjuk, pl. mondván vagyon (Máté V.); adván vagyon (Máté XIII.), látá mennyeket megnyitván (vidit coelos apertos. Mark. I.); jövének sietvén (Lukács II.); írván vagyon (Lukács. VII.); ezek helyett mondva vagyon, adva vagyon, látá mennyeket megnyitva, jövének sietve, irva vagyon. Ugyanez áll több régi nyelvemlékekre nézve is. Nincs példa nélkül hogy e képzö a mult alakhoz is járul pl. ebben akartván. „Magam dolgát az mi nézi, akartván nem igyekeztem semmibe exorbitálnom.“ (Gr. Eszterházy M. nádor levele Sennyei István cancellárhoz. 1631-ben. Ma is mondjuk: kész akartva).
