VALA, (1)
VALA, (1), (val-a), a magyar van létige függő v. viszonyos multjának törzse; melynek rokonságáról l. VAL, (2).
Mint segédige alkotja 1) az illető ige jelenével a tartós vagy végzetlen múltat: lát vala, tud vala, ír vala, kér vala stb. mely föltételes mondatokban is használtatik; 2) az illető ige függő multjával az előbbi múltat a legközelebbi időből: láta vala, tuda vala, íra vala, kére vala; 3) az illető ige általános multjával az előbbi multat, bizonyos viszonyban más valamely multtal: látott vala, tudott vala, írt vala, kért vala; Példák a régi emlékekből: 1) „Mártha azért hogy hallotta, hogy Jézus eljött, eleibe futa ő neki, Mária ke(dég) hon ül vala (domi sedebat). Münch. cod. János. XI. Pesti Gábornál is: hon ül vala, Erdősinél: hon veszteg ül vala. (Azonban száz meg száz példát mutathatunk a Bécsi és Müncheni codexekből, melyekben a viszonyos múlt a végzetlen multtal, főképen valamely mondat idézésénél fölcseréltetik. l. Nyelvtudományi Közlemények. I. Kötet. Szabatosság az ígeidőkben.) Továbbá föltételes mondatban: „Mert ha egy ideig is ő felsége ez szegény országot meg nem kötelezi vala, ennyi sok fogadásával, hithivel,... bódog életben voltunk volna.“ (Bebek Ferencz 1555-ből. Régi Magyar Nyelvemlékek. II-ik kötet. 119-ik lap.) „Az ajondokoth (ajándékot) mind kész volnék oda annom (adnom), csak te kegyelmed ne kissebejth vola engem.“ Levél 1526-ból. (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap). 2) Váltig igyekeztönk halasztani, amint halasztottunk is, hogy ne kelleték vala az nemes vármegyéket költetniök.“ (Gr. Eszterházy M. nádor). 3) „És megfordóltanak a pásztorok dicsőitvén és dicsérvén Istent méndenekben, melyeket hallottak vala és láttak vala“ (Müncheni cod. Lukács. II.). Az utóbbiak csak kevéssel előzik meg az elül álló „megfordúltanak“ múltat. Láss még némely példát a MULT IDŐK czikk alatt.
