ÜLL
ÜLL, (üd-l v. üd-öl) önh. m. üll-t, v. ~ött, htn. ~ní v. ~eni. Általán, valamely nevezetes, szent emlékezetü, vagy akármely tekintetből kedves érdekü napot némi ünnepélyes szertartással megtisztel, vagy eltölt. Urunk születését karácsonkor, feltámadását husvétkor ülljük meg. Szentek ünnepét megűllni, Valakinek neve, születése napját, üllni. Valamely százados nagy esemény emlékét megüllni. István király napján az egész magyar haza ünnepet üll. Szokták egy l-el is mind ejteni, mind írni:
„Lát egyenes törvényt, mint apa, mindennek;
Ül lakomát vígan; áldozik Istennek.“
Ül lakomát vígan; áldozik Istennek.“
| Arany J. (Buda halála). |
A régieknél rendszerint két ll-lel találjuk. l. alább.
Kérdés: mily elemekből áll ezen szó? Menynyiben az ünnep általán a dologtevő napnak ellentéte, némelyek úgy vélekednek, hogy az üll nem más, mint a nyomatosabban kiejtett, s a testnek nyugtatására vonatkozó ül, miszerint ünnepet üllni annyit tenne, mint a dologtól megpihenve azt üléssel, azaz nyugalomban tölteni. A szláv nedela (vasárnap) is ezt teszi: nem dolgozik. Mi azt tartjuk, hogy az üll első része egy az ünnep (= ünnep) szónak üd alkatrészével, melyből az üdv, üdvös, üdvösség, üdvözöl stb. is származtak, tehát üllni = üdleni, vagy üdölni (l. ÜDÖL) üdvös cselekedetek által megtisztelni. Valamint üd, üdv, máskép: id, idv: hasonlóan üll a régieknél máskép: ill. „Miért ez mai napon anyaszentegyház illi szent Erzsébet aszszonnak innepét.“ (Carthausi Névtelen. Toldy F. kiadása 117. 1.) „E mai napon boldog szent István innepét illjük.“ Pázmán Préd. 122. 1. Így a Nádorcodexben, Debreczeni Legendáskönyvben stb. V. ö. ÜNNEP.
