TY
TY, kisded alakban ty, harminczharmadik bötü az ábécerendben, s külsőleg, öszvetett mássalhangzó, mely kiejtve úgy hallik, mintha t és j (i) együvé olvadt hangokból állana, pl. ezeket: látja, válogatja, hasgatja, mártja, barátja, gondolatja, értjük, szeretjük, eresztjük stb. stb. általában igy ejtjük: láttya, válogattya, hasgattya, mártya, baráttya, gondolattya, értyük, szerettyük, eresztyük stb. stb.
Mint kezdő gyökbötü országosan csak egy-két szóban, a származékokat is ideértve, s egy-két helynévben, de középett számos szóban fordul elé. A palóczos tájbeszéd néhány más szók előhangjául is használja a rendes t v. cs helyett, midőn í v. ü következik utánok, u. m. tyino, tyísztel, tyiszteletes, tyizma, tyűkör, tyuszű. A gyüge beszédü golyhók és kukkók, kiknek hangszervei nem fejlődtek ki, többször élnek vele, különösen, cz, s, sz helyett, pl. ha vátyár lety, tyipót vety, éty etyik ityik, ha vásár lesz, czipót vesz, és eszik iszik.
Mint gyökszók zárbötüje eléfordúl ezekben: kity, koty, pity, poty, ponty, szity, szoty, tity, toty, rity, roty, lity, loty, löty, pity pinty, fity, füty, moty, tuty, zöty, melyek mind természeti hangutánzók. A gyökszók nyomatékadó kihangzása vagy lágyitása ezekben: korty, forty, horty, szorty, varty, putty, poronty.
A szók közepén, mint érintők, terjedelmes vagy általános szokással az eredeti t-nek lágyítása, mint: ata atya, batu batyu, portáz portyáz, tuti tutyi, ilyenek: bátya, gatya, hártya, kutya, kátyol, fátyol, retye mutya, aggastyán, puruttya, szatyma stb. Különösen a t-vel képzett cselekvőigék részesülőjéből származott főnevekben, melyek jobbára valamely eszközt jelentenek a tó tő vagy ritkán dó, jú helyett tyú tyű vagy tyó tyő hangzik, majd országszerte, majd csak tájdivatosan, ilyenek: berrentyű, billentyű, brúgatyú, búgatyú, csaptatyú, cságatyú, csikoltyú, csengetyű, csörgetyű, fergetyű, forgatyú, fattyú (faty-jú), fogatyú, fogantyú, hattyú (havatyú, havadó), kopoltyú, kalantyú, kelentyű, keztyű (kéz-tevő, chirotheca), karmantyú, kösöntyű, koppantyú, leppentyű, nyirettyű, pergetyű, pattantyú, pengetyű, sikkantyú, sarkantyú, süvöltyű, satyú, szellentyű, szivatyú, tárigatyú, töpörtyű, zörgetyű.
Tájdivatos kiejtéssel túl a Dunán némely vidékeken j helyett áll a k p keményhangok után p. raktya, vaktyában, böktye, aptya, kalaptya, haraptya, csaptya, s megfelel neki a lágyabb gy, a szintén lágyabb g és b után következő j helyett, pl. nadrággya, rággya, dobgya, szabgya. (Vass J.).
Palóczos beszédejtésben az i előtt álló t rendesen ty-re változik, mint: ütyi, vetyi, kergetyi, tehetyik, verhetyik, Petyi, Pistyi, Katyi, Marótyi, Gyarmatyi, Komjátyi, Kürtyi stb. Ugyanazoknál a lágyabb d, midőn i következik utána, gy-re változik: verekegyik, marakogyik, másogyik, harmagyik, Andógyi. Negyegyi, Farkasgyi, Zsigárgyi, Udvargyi stb.
Az idegen nyelvekből kölcsönzött szókban a t bötüt, kivált i hangzó előtt szintén ty-vel szereti ejteni nyelvünk. E szerint alakultak: hostia ostya, bestia bestye, sacristia sekrestye, Sebastianus Sebestyén, ehristianus keresztyén, charta kártya, Vorstadt hóstya, Dorothea Dorottya stb.
Midőn a j mint ragozási hang t után járul, kiejtésben e kettő öszveolvadván, rendesen ty gyanánt hangzik, habár nem ugy irjuk is, pl. múltja kiejtve: multya, foltja foltya, szántja szántya, tartja tartya, ütjük üttyük, érintjük érintyük és több ezer meg ezer esetben; mint elül is érintők.
Noha a rokon északi és keletázsiai nyelvekben, értve az altajiakat, amennyire könyvekből ismerjük, az önálló ty kivált ily szaporasággal nem létezik s Európában leginkább a szláv fajok élnek vele, t-vel fölváltva, pl. otec otyec, wratit wratyit utekat utyekat, továbbá a románok is pl. frater frátye, dominatio dominyátye, mente mintye: mindazáltal ha a hangutánzó gyökök befolyását nem tekintjük is, a t j és t i egybeolvadásával, ami nálunk, miként mondók, ezer meg ezer esetben fordul elé, épen úgy keletkezhetett az önálló ty mint a francziáknál a moitié pitié, metier, amitié, Gauthier s hasonló hangelemü szókban, habár az irásban külön ty betüt nem használnak.
