TATAR
TATAR, mn. tt. tatar-t, tb. ~ok. A székelyeknél Incze József és Ferenczi János szerént am. rosz, rongyos, hitvány, alávaló. Tatai szerszám, eszköz, ruha, viselet. Tatar ember, hitvány, rongyos, kinek se esze, se külseje, se jó öltözete nincs; székelyesen szólva: tikombakom, torongy, tatarbatar ember, néhutt: koczipor, rongyember. Jelent még mindenből összetűzött-fűzöttet (Ferenczi J.), toldott-foldottat (Túry lgnácz); továbbá Kríza J. szerént: akinek kezén minden elromlik; vagy aki ferde bánásu, rosz erkölcsü; honnét tatarozni valamit, am. toldozni foltozni. Hasonhangzásu és értelmü Kemenesali tájszólással: tatri (= tatari); s a székelyeknél még tataló is. Rokon hozzá a Dunán túl divatozó taráta, melyet rongyos, puszta, fosztor, elhagyott házról mondanak és a tájdivatos torongy; minélfogva úgy látszik, mintha a tatar szó utóbbi hangjaiban helycsere történt volna és eredetileg talán tarat vala, tehát egy eredetü a tarol, tarló szókkal. Egyébiránt mandsu nyelven hangokban egyezik tatara-me igeszó, mely am. szétvágni, széttörni (in Stücke hacken oder brechen. Gabelentz).
