TÁNTOR
TÁNTOR, (tám-t-or) fn. tt. tántor-t, tb. ~ok. Állapot, midőn az egyensulyát vesztett állati test ide-oda mozog, pl. szédelgés, részegség, gyöngélkedés miatt; ettől származtak különösen tántorog, tántorít, tántorodik igék. A tántor és tántorgás között olyféle különbség van, mint a nyomor és nyomorgás, a henger és hengergés, a fintor és fintorgás között. Gyöke tám, ugyanaz, mely van a rokon értelmű ,támolyog’ szóban is. V. ö. TÁNTOROG. Alakra pedig hasonló a fintor, hánytor, henter elavult nevekhez. Hasonlóan részint élő, részint elavult igékből származtak: fondor, undor, nyomor, avar, kondor, göndör, henger s némely mások. Hasonló hozzá gyökben a német taumeln.
